I'm here to talk about the wonder and the mystery of conscious minds. The wonder is about the fact that we all woke up this morning and we had with it the amazing return of our conscious mind. We recovered minds with a complete sense of self and a complete sense of our own existence, yet we hardly ever pause to consider this wonder. We should, in fact, because without having this possibility of conscious minds, we would have no knowledge whatsoever about our humanity; we would have no knowledge whatsoever about the world. We would have no pains, but also no joys. We would have no access to love or to the ability to create. And of course, Scott Fitzgerald said famously that "he who invented consciousness would have a lot to be blamed for." But he also forgot that without consciousness, he would have no access to true happiness and even the possibility of transcendence.
Azért jöttem, hogy a tudatos elme csodájáról és titokzatosságáról beszéljek. A csoda azzal kapcsolatos, hogy mindannyian felébredtünk ma reggel és ezzel egyetemben csodálatos módon visszatért tudatos elménk is! Visszanyertük elménket teljes öntudatunkkal együtt, valamint létezésünk teljes érzékelésével együtt, mégis alig állunk meg, hogy ezt a csodát szemügyre vegyük. Pedig jó volna, mert e tudatos elme létezése nélkül nem lenne semmiféle tudásunk, emberi létünkre vonatkozóan; valamint a világra vonatkozóan sem. Nem lenne fájdalmunk, ám örömünk sem. Nem lennénk képesek szeretni, vagy alkotni. És persze, ahogy Scott Fitzgerald híres mondása is jelzi, "Aki feltalálta a tudatot, na, őt kell mindenért hibáztatni!" Ám elfelejtette, hogy enélkül a tudatosság nélkül nem lenne hozzáférésünk az igazi boldogsághoz, de még a transzcendencia elérésére sem.
So much for the wonder, now for the mystery. This is a mystery that has really been extremely hard to elucidate. All the way back into early philosophy and certainly throughout the history of neuroscience, this has been one mystery that has always resisted elucidation, has got major controversies. And there are actually many people that think we should not even touch it; we should just leave it alone, it's not to be solved. I don't believe that, and I think the situation is changing. It would be ridiculous to claim that we know how we make consciousness in our brains, but we certainly can begin to approach the question, and we can begin to see the shape of a solution.
Ennyit a csoda részéről, nézzük most a titokzatosságot. Olyan titok ez, amit tényleg rendkívül nehéz megvilágítani. Egészen a korai filozófiák kezdetén, és egész bizonyosan az idegtudomány kezdetén is olyan titok volt ez, ami mindig ellenállt a megvilágításnak, mert komoly ellentmondásokkal bír. És tényleg nagyon sok ember létezik, aki szerint érinteni sem kéne, hanem hanyagolni, mert nem azért van, hogy megoldjuk. Én ebben nem hiszek, és szerintem a helyzet is változik. Nevetséges volna azt állítani, hogy tudjuk, hogyan lehet létrehozni a tudatot az agyunkban, elkezdhetjük azonban megközelíteni a kérdést, és kezdjük is látni a megoldást formálódni.
And one more wonder to celebrate is the fact that we have imaging technologies that now allow us to go inside the human brain and be able to do, for example, what you're seeing right now. These are images that come from Hanna Damasio's lab, and which show you, in a living brain, the reconstruction of that brain. And this is a person who is alive. This is not a person that is being studied at autopsy. And even more -- and this is something that one can be really amazed about -- is what I'm going to show you next, which is going underneath the surface of the brain and actually looking in the living brain at real connections, real pathways. So all of those colored lines correspond to bunches of axons, the fibers that join cell bodies to synapses. And I'm sorry to disappoint you, they don't come in color. But at any rate, they are there. The colors are codes for the direction, from whether it is back to front or vice versa.
És még egy ünnepelni való csoda az, hogy vannak olyan képalkotó technológiáink, amik ma már lehetővé teszik, hogy belelássunk az emberi agyba, és képesek legyünk megtenni ezt, amit itt látnak például. Ezek a képek Hanna Damasio laborából valók, s amelyek az élő agyban mutatják meg nekünk, az agy rekonstrukcióját. Ez itt egy élő ember! Ez nem egy boncolás közben vizsgált ember. Sőt, mi több, és ez tényleg valami olyan, amire aztán táthatjuk a szánkat -- amit itt mutatok a következőkben, az az agy felszíne alá hatolva ténylegesen belekukucskál az élő agyba, valódi kapcsolódásokat, idegpályákat mutatva. Az összes színes vonal idegnyúlványok kötegeinek felel meg, a rostoknak, amelyek a sejttesteket a szinapszisokhoz kapcsolják. És sajnálom, ha csalódást okozok vele, de nem ilyen színesek. De mindenesetre ott vannak. A színek az irányok kódjai, mutatva, hogy vajon hátulról előre, vagy fordítva haladnak-e.
At any rate, what is consciousness? What is a conscious mind? And we could take a very simple view and say, well, it is that which we lose when we fall into deep sleep without dreams, or when we go under anesthesia, and it is what we regain when we recover from sleep or from anesthesia. But what is exactly that stuff that we lose under anesthesia, or when we are in deep, dreamless sleep? Well first of all, it is a mind, which is a flow of mental images. And of course consider images that can be sensory patterns, visual, such as you're having right now in relation to the stage and me, or auditory images, as you are having now in relation to my words. That flow of mental images is mind.
Szóval akkor, mi is a tudat? Mi a tudatos elme? Vehetünk egy nagyon egyszerű véleményt, miszerint az, amit elveszítünk, amikor álom nélküli mély alvásba süllyedünk, vagy amikor altatnak minket, és amit visszanyerünk, amikor felébredünk az alvásból vagy az altatásból. De mi is igazából az a dolog, amit elveszítünk altatásban, vagy az alvás nélküli mély álomban? Hát először is, az elme, amely mentális képek árama tulajdonképpen. És persze értjük ezalatt azokat az érzékszervi behatásokat is, amik lehetnek vizuálisak, mint ahogy most éppen érzékelik a színpadot, rajta engem, vagy hanghatások, ahogy most a szavaimat érzékelik. Az ilyen fajta mentális képek árama az elme.
But there is something else that we are all experiencing in this room. We are not passive exhibitors of visual or auditory or tactile images. We have selves. We have a Me that is automatically present in our minds right now. We own our minds. And we have a sense that it's everyone of us that is experiencing this -- not the person who is sitting next to you. So in order to have a conscious mind, you have a self within the conscious mind. So a conscious mind is a mind with a self in it. The self introduces the subjective perspective in the mind, and we are only fully conscious when self comes to mind. So what we need to know to even address this mystery is, number one, how are minds are put together in the brain, and, number two, how selves are constructed.
De van még valami más is, amit mindannyian megtapasztalunk ebben a teremben. Nem csupán passzív megnyilvánítói vagyunk vizuális, hallható, vagy tapintható képeknek. Van énünk is. Van bennünk egy ÉN, aki automatikusan van jelen az elménkben most is. Az elménk a 'mienk'. És fel tudjuk fogni, hogy mindannyian, akik megtapasztaljuk ugyanezt -- nem azok vagyunk, aki mellettünk ül. Tehát ahhoz, hogy legyen egy tudatos elménk, van egy énünk is a tudatos elmében. Tehát a tudatos elme egy énnel rendelkező elme. Az én mutatja meg az elmének a szubjektív perspektívát, és csak akkor válunk teljesen tudatossá, amikor az én felébred az elmében. Tehát amit tudnunk kell, ahhoz, hogy akár csak megközelítsük is ezt a titkot, legelőször is, hogy az elménk hogy helyezkedik el az agyban, másodszor pedig, hogyan épül fel az én.
Now the first part, the first problem, is relatively easy -- it's not easy at all -- but it is something that has been approached gradually in neuroscience. And it's quite clear that, in order to make minds, we need to construct neural maps. So imagine a grid, like the one I'm showing you right now, and now imagine, within that grid, that two-dimensional sheet, imagine neurons. And picture, if you will, a billboard, a digital billboard, where you have elements that can be either lit or not. And depending on how you create the pattern of lighting or not lighting, the digital elements, or, for that matter, the neurons in the sheet, you're going to be able to construct a map. This, of course, is a visual map that I'm showing you, but this applies to any kind of map -- auditory, for example, in relation to sound frequencies, or to the maps that we construct with our skin in relation to an object that we palpate.
Nos az első rész, az első kérdés viszonylag egyszerű -- persze egyáltalán nem egyszerű -- de ez legalább fokozatosan fel lett derítve az idegtudomány által. És egész világos, hogy az elme felderítéséhez idegi térképeket kell készítenünk. Képzeljünk hát el egy rácsot, mint amit itt mutatok éppen, és most képzeljük el, a rácson belül, ezt a kétdimenziós lapot, képzeljünk el neuronokat. És képzeljünk magunk elé, ha akarunk, egy kijelzőt, egy digitális kijelzőt, ahol egyes elemek lehetnek kivilágítva, vagy nem kivilágítva. És attól függően, hogy hogyan alkotjuk meg a mintát a kivilágítással, a digitális elemeket, vagy ha akarjuk a lapon lévő neuronokat, képesek leszünk megalkotni egy térképet. Ez persze egy vizuális térkép, amit itt mutatok, de ugyanez vonatkozik minden térképre -- hangra, pl. a hangfrekvenciákból adódóan, vagy azokra a térképekre, amiket a bőrünk által alkotunk az alapján a tárgy alapján, amit tapintunk.
Now to bring home the point of how close it is -- the relationship between the grid of neurons and the topographical arrangement of the activity of the neurons and our mental experience -- I'm going to tell you a personal story. So if I cover my left eye -- I'm talking about me personally, not all of you -- if I cover my left eye, I look at the grid -- pretty much like the one I'm showing you. Everything is nice and fine and perpendicular. But sometime ago, I discovered that if I cover my left eye, instead what I get is this. I look at the grid and I see a warping at the edge of my central-left field.
Nos, hogy érthetővé tegyem, hogy mennyire is közel van -- a kapcsolat a neuronok rácsa és a neuronok aktivitásának topografikus elrendezése, valamint a mentális tapasztalatunk között -- elmesélek Önöknek egy személyes sztorit. Tehát, ha letakarom a bal szememet -- magamról beszélek itt, nem Önökről -- ha letakarom a bal szememet, és a rácsra nézek -- egészen hasonlóra, ahhoz, amit itt mutatok most Önöknek. Minden teljesen rendben van, merőlegesek. De nemsokkal ezelőtt észrevettem, hogy ha letakarom a bal szememet, ezt látom helyette. A rácsra nézek és egy elcsavarodást látok a bal-közép mezőm sarkában.
Very odd -- I've analyzed this for a while. But sometime ago, through the help of an opthamologist colleague of mine, Carmen Puliafito, who developed a laser scanner of the retina, I found out the the following. If I scan my retina through the horizontal plane that you see there in the little corner, what I get is the following. On the right side, my retina is perfectly symmetrical. You see the going down towards the fovea where the optic nerve begins. But on my left retina there is a bump, which is marked there by the red arrow. And it corresponds to a little cyst that is located below. And that is exactly what causes the warping of my visual image.
Nagyon fura -- elemezgettem egy ideig. De nemrégiben egy szemorvos kollégám, Carmen Puliafito segítségével aki kifejlesztett egy lézer szkennert a retinára, a következőre jöttem rá: Ha a retinámat a horizontális felülete mentén szkennelem be, amit itt látnak ebben a kis sarokban, a következőt kapom: Jobboldalon a retinám tökéletesen szimmetrikus. Láthatjuk a lejtést a pálcika irányába, ahol a szemideg indul. A bal retinámnál azonban van egy dudor, amit a piros nyíl jelez. Egy kis cisztának felel meg, ami alatta helyezkedik el. És ez okozza a képi látásom számára a csavarodást.
So just think of this: you have a grid of neurons, and now you have a plane mechanical change in the position of the grid, and you get a warping of your mental experience. So this is how close your mental experience and the activity of the neurons in the retina, which is a part of the brain located in the eyeball, or, for that matter, a sheet of visual cortex. So from the retina you go onto visual cortex. And of course, the brain adds on a lot of information to what is going on in the signals that come from the retina. And in that image there, you see a variety of islands of what I call image-making regions in the brain. You have the green for example, that corresponds to tactile information, or the blue that corresponds to auditory information.
Gondoljuk csak el: van egy idegrácsunk, és most létrejön egy egészen szimpla mechanikus változás a rács pozíciójában, és az eredmény egy csavarodás a mentális tapasztalat számára! Tehát ennyire van közel a mentális tapasztalatunk és a retina neuronjainak aktivitása, amely tulajdonképpen az agynak egy része, csak épp a szemgolyóban helyezkedik el, vagy, ha akarjuk, a vizuális kortex egy vetülete. Tehát a retinából a vizuális kortexbe jutunk. És természetesen az agy hozzátesz még egy csomó információt ahhoz, ami a retinán keresztül érkező jelekben zajlik. És ezen a képen itt, különböző szigeteket látunk arról, amit én az agy képalkotó részeinek nevezek. Itt van pl. a zöld, ami a tapintásból fakadó információknak felel meg, vagy a kék, ami a hang jeleket mutatja.
And something else that happens is that those image-making regions where you have the plotting of all these neural maps, can then provide signals to this ocean of purple that you see around, which is the association cortex, where you can make records of what went on in those islands of image-making. And the great beauty is that you can then go from memory, out of those association cortices, and produce back images in the very same regions that have perception. So think about how wonderfully convenient and lazy the brain is. So it provides certain areas for perception and image-making. And those are exactly the same that are going to be used for image-making when we recall information.
És még az is történik, hogy azok a képalkotó területek ahol ezeknek az idegi térképeknek az ábrázolása van, jeleket küldhetnek ebbe a lila óceánba, amit itt körben látnak, ami pedig az asszociációs agykéreg, ahol feljegyzések készülnek arról, hogy mi történt a képalkotó szigeteken. És a legnagyobb szépség ebben az, ezután ki lehet indulni a memóriából, az asszociációs agykéregből, és képeket alkotni ugyanazokon a területeken, ahol azokat felfogtuk. Gondolják csak el, mennyire kényelmes és lusta egyben az agy. Ellát bizonyos területeket képalkotó és felfogó részekkel, és ugyanazok a részek lesznek azok, amelyeket a képalkotásra is felhasznál, amikor visszaidézzük az információt.
So far the mystery of the conscious mind is diminishing a little bit because we have a general sense of how we make these images. But what about the self? The self is really the elusive problem. And for a long time, people did not even want to touch it, because they'd say, "How can you have this reference point, this stability, that is required to maintain the continuity of selves day after day?" And I thought about a solution to this problem. It's the following. We generate brain maps of the body's interior and use them as the reference for all other maps.
Nos, a tudatos elme titokzatossága már halványul kissé, mert van némi általános képünk arról, hogyan is jönnek létre ezek a képek. De mi a helyzet az énnel? Az én aztán tényleg egy nehezen megfogható probléma. Hosszú időn át az emberek nem is akarták érinteni, mert, mint mondták: "honnan is lehetne olyan referenciapontunk, olyan stabilitás, ami ahhoz szükséges, hogy fenntartsuk az én állandóságát nap, mint nap?" Kitaláltam egy megoldást erre a kérdésre. Ez pedig a következő: Agyi térképeket hozunk létre a test belső teréről, és azokat használjuk referenciapontként az összes térképhez.
So let me tell you just a little bit about how I came to this. I came to this because, if you're going to have a reference that we know as self -- the Me, the I in our own processing -- we need to have something that is stable, something that does not deviate much from day to day. Well it so happens that we have a singular body. We have one body, not two, not three. And so that is a beginning. There is just one reference point, which is the body. But then, of course, the body has many parts, and things grow at different rates, and they have different sizes and different people; however, not so with the interior. The things that have to do with what is known as our internal milieu -- for example, the whole management of the chemistries within our body are, in fact, extremely maintained day after day for one very good reason. If you deviate too much in the parameters that are close to the midline of that life-permitting survival range, you go into disease or death. So we have an in-built system within our own lives that ensures some kind of continuity. I like to call it an almost infinite sameness from day to day. Because if you don't have that sameness, physiologically, you're going to be sick or you're going to die. So that's one more element for this continuity.
Hadd világítsam meg egy kicsit, hogyan jutottam erre. Úgy jutottam ide, mert hát ha van egy referencia pontunk, amit énként ismerünk -- az ÉN, a saját felfogásunk szerint -- akkor kell valami, ami stabil, valami olyan, ami nem nagyon változik, napról napra. Nos, hát úgy esett, hogy egyetlen testtel rendelkezünk. Egy testünk van, nem kettő, nem három. Tehát ez a kiindulópont. Csak egyetlen referenciapont van, mégpedig a test. A testnek persze van sok része. és ezek különböző arányban növekednek, különböző méretűek és különböznek az emberek is; másképp van azonban ez a bensőnkkel. Azoknak a dolgoknak, amiknek köze van ahhoz, amit belső milliőként ismerünk -- például, a testünk egész vegyi üzemének menedzsmentje valójában kitűnően karban vannak tartva napról napra egyetlen okból kifolyólag. Ha ugyanis túl sokat változtatunk a paramétereken, amelyek az életet lehetővé tevő túlélési tartomány középéhez közel esnek, megbetegszünk, vagy meghalunk. Ezért van egy, a saját életünkbe beépített rendszerünk, ami biztosít valamiféle folyamatosságot. Szeretem úgy nevezni, hogy szinte végtelen azonosság napról-napra. Ugyanis, ha nincs meg ez az élettani azonosság, akkor megbetegszünk, vagy meghalunk. Ez tehát még egy eleme a folyamatosságnak.
And the final thing is that there is a very tight coupling between the regulation of our body within the brain and the body itself, unlike any other coupling. So for example, I'm making images of you, but there's no physiological bond between the images I have of you as an audience and my brain. However, there is a close, permanently maintained bond between the body regulating parts of my brain and my own body.
És végül van egy nagyon szoros párkapcsolat az agyon belüli testszabályozás és maga a test közt, amely nem hasonlít egyik kapcsolathoz sem. Tehát pl. képeket alkotok Önökről, nincs azonban semmiféle fizikai kötelék az Önökről, mint közönségről alkotott képek, valamint az agyam közt. Van azonban egy közeli folyamatosan fenntartott kapcsolat az agyamnak a testemet szabályozó része és a saját testem közt.
So here's how it looks. Look at the region there. There is the brain stem in between the cerebral cortex and the spinal cord. And it is within that region that I'm going to highlight now that we have this housing of all the life-regulation devices of the body. This is so specific that, for example, if you look at the part that is covered in red in the upper part of the brain stem, if you damage that as a result of a stroke, for example, what you get is coma or vegetative state, which is a state, of course, in which your mind disappears, your consciousness disappears. What happens then actually is that you lose the grounding of the self, you have no longer access to any feeling of your own existence, and, in fact, there can be images going on, being formed in the cerebral cortex, except you don't know they're there. You have, in effect, lost consciousness when you have damage to that red section of the brain stem.
Nos, így néz ez ki. Nézzék ezt a területet. Ott van ugyanis az agytörzs az agykéreg és a gerincoszlop közt. És éppen ez a rész -- ahogy meg fogom mutatni Önöknek, -- ad otthont a test összes életet szabályozó berendezésének. Ez annyira jellemző, hogy pl. ha vesszük a piros színű részt az agytörzs felső részén, ha sérül agyvérzés következtében pl. akkor kómába kerülünk, vagy vegetatív állapotba, ami egy olyan állapot, amiben eltűnik az elme, eltűnik a tudat! Ami akkor valójában történik, nem más, mint hogy elveszítjük az én alapját, nem lesz többé hozzáférésünk a saját létezésünkkel kapcsolatos semmilyen érzéshez, és lehetséges ugyan, hogy áramlanak képek, amik az agykéregben keletkeztek, csak éppen nincs tudomásunk róluk! Tényleges tudatvesztés következik be, amikor agytörzsünk e pirosra festett része sérül.
But if you consider the green part of the brain stem, nothing like that happens. It is that specific. So in that green component of the brain stem, if you damage it, and often it happens, what you get is complete paralysis, but your conscious mind is maintained. You feel, you know, you have a fully conscious mind that you can report very indirectly. This is a horrific condition. You don't want to see it. And people are, in fact, imprisoned within their own bodies, but they do have a mind. There was a very interesting film, one of the rare good films done about a situation like this, by Julian Schnabel some years ago about a patient that was in that condition.
De ha vesszük az agytörzs zöld részét, semmi ilyen nem történik! Ez ennyire jellemző erre a részre. Tehát ha az agytörzs ezen zöld részén szenvedünk sérülést, s ez gyakran megesik, teljes bénulás következik be, a tudatos elménk azonban sértetlen marad. Érzünk, emlékezünk, teljességgel tudatában vagyunk a dolgoknak, amiről egészen indirekt módon jelzéseket adhatunk. Ez egy szörnyű állapot. Nem hiszem, hogy látni akarják. Az emberek tulajdonképpen saját testük börtönébe szorulnak, elméjük azonban ép marad. Volt egy nagyon érdekes film, a kevés jó filmek egyike, egy ilyen esetről, amit Julian Schnabel készített néhány éve egy betegről, aki ilyen állapotban volt.
So now I'm going to show you a picture. I promise not to say anything about this, except this is to frighten you. It's just to tell you that in that red section of the brain stem, there are, to make it simple, all those little squares that correspond to modules that actually make brain maps of different aspects of our interior, different aspects of our body. They are exquisitely topographic and they are exquisitely interconnected in a recursive pattern. And it is out of this and out of this tight coupling between the brain stem and the body that I believe -- and I could be wrong, but I don't think I am -- that you generate this mapping of the body that provides the grounding for the self and that comes in the form of feelings -- primordial feelings, by the way.
Most mutatok Önöknek egy képet. Megígérem, hogy nem mondok róla semmit, mivel csak azért van itt, hogy megijessze Önöket. Csak azért van itt, hogy megmutassa Önöknek, hogy abban a piros részben ott az agytörzsnél, hogy egyszerűen fogalmazzak, ott vannak azok a kis négyzetecskék, amik megfelelnek azoknak a moduloknak, amik feltérképezik a belsőnk különböző aspektusait, a testünk különböző aspektusait. Gyönyörűen kirajzolódnak, és gyönyörűen mutatják az összeköttetéseket az ismétlődő mintákban. És hiszem, hogy ebből, ill. a test és agytörzs ezen szoros kötéséből, -- és persze tévedhetek is, bár nem hiszem, hogy tévednék -- alkotjuk meg a test feltérképezését ami az én számára az alapot adja, és ami érzések formájában jelentkezik -- az eredendő érzéseket értve ezalatt.
So what is the picture that we get here? Look at "cerebral cortex," look at "brain stem," look at "body," and you get the picture of the interconnectivity in which you have the brain stem providing the grounding for the self in a very tight interconnection with the body. And you have the cerebral cortex providing the great spectacle of our minds with the profusion of images that are, in fact, the contents of our minds and that we normally pay most attention to, as we should, because that's really the film that is rolling in our minds. But look at the arrows. They're not there for looks. They're there because there's this very close interaction. You cannot have a conscious mind if you don't have the interaction between cerebral cortex and brain stem. You cannot have a conscious mind if you don't have the interaction between the brain stem and the body.
Akkor tehát milyen kép rajzolódott ki előttünk? Nézzük meg az "agykérget", az "agytörzset", a "testet", és megkapjuk az összeköttetések rajzolatát, amelyben az agytörzs biztosítja az alapot az én számára, a testtel nagyon szoros összeköttetésben. És ott van az agykéreg is, amely az elménk nagy látószögét adja, képek pazar bőségét, amelyek valójában az elménk tartalma, és amire általában leginkább odafigyelünk, ahogy kell is, mert az valójában az a film, ami pörög az elménkben. De nézzük csak a nyilakat. Nem csak mutiból vannak ott. Azért vannak ott, mert ott nagyon közeli interakció zajlik. Nem lehet tudatos elméje annak, akinek nincs interakció az agykérge és agytörzse közt. Nem lehet tudatos elméje annak, akinek nincs interakció az agytörzse és a teste közt.
Another thing that is interesting is that the brain stem that we have is shared with a variety of other species. So throughout vertebrates, the design of the brain stem is very similar to ours, which is one of the reasons why I think those other species have conscious minds like we do. Except that they're not as rich as ours, because they don't have a cerebral cortex like we do. That's where the difference is. And I strongly disagree with the idea that consciousness should be considered as the great product of the cerebral cortex. Only the wealth of our minds is, not the very fact that we have a self that we can refer to our own existence, and that we have any sense of person.
Van még egy dolog, ami nagyon érdekes, hogy az olyan agytörzs, mint ami nekünk is van, nagyon sok más fajnál is megtalálható. A gerinceseknél az agytörzs nagyon hasonló a miénkhez, ami az egyik oka annak, hogy azt gondolom, hogy azoknak a fajoknak is ugyanolyan tudatos elméjük van, mint nekünk. Talán annyi a különbség, hogy az övék nem olyan gazdag, mint a miénk, mivel nincs olyan agykérgük, mint nekünk. Ennyi a különbség. És komolyan ellenzem azt az elképzelést, miszerint a tudatot az agykéreg nagy eredményének kéne tekintenünk. Csak elménk gazdagsága függ ettől, nem maga a tény, hogy énnel rendelkezünk, ami által saját létezésünket képesek vagyunk felfogni, és ami miatt személyiség tudattal is rendelkezünk.
Now there are three levels of self to consider -- the proto, the core and the autobiographical. The first two are shared with many, many other species, and they are really coming out largely of the brain stem and whatever there is of cortex in those species. It's the autobiographical self which some species have, I think. Cetaceans and primates have also an autobiographical self to a certain degree. And everybody's dogs at home have an autobiographical self to a certain degree. But the novelty is here.
Nos, az énnek 3 szintje van, amit figyelembe kell venni -- a proto-, az alap-, és az önéletrajzi. Az első kettővel nagyon-nagyon sok más faj is rendelkezik, és ezek nagyrészt az agytörzsből indulnak ki, és abból, az agykéregből, amilyen azoknak a fajoknak éppen van. Az önéletrajzi éntudat az, ami szerintem csak néhány fajnak van. A cetfélék és a főemlősök rendelkeznek bizonyos fokú önéletrajzi tudattal. És a kutyáinknak otthon szintén van bizonyos fokú öntudata. Az újdonság azonban ebben rejlik.
The autobiographical self is built on the basis of past memories and memories of the plans that we have made; it's the lived past and the anticipated future. And the autobiographical self has prompted extended memory, reasoning, imagination, creativity and language. And out of that came the instruments of culture -- religions, justice, trade, the arts, science, technology. And it is within that culture that we really can get -- and this is the novelty -- something that is not entirely set by our biology. It is developed in the cultures. It developed in collectives of human beings. And this is, of course, the culture where we have developed something that I like to call socio-cultural regulation.
Az önéletrajzi tudat a múlt emlékeire, és az általunk eltervezettekre való emlékezésre alapul; amik a megélt múlt és a várható jövő. És az önéletrajzi én az, ami ösztönzi a széleskörű memóriát, a gondolkodást, a képzelőerőt, a kreativitást és a nyelvérzéket. Ebből származnak aztán a kultúra intézményei -- a vallások, igazságszolgáltatás, kereskedelem, a művészetek, a tudomány, a technológia. És ebben a kultúrában tudunk aztán valami olyanhoz jutni, -- és ez az újdonság benne -- ami nem teljesen a biológiánk függvénye, hanem a kultúrákban fejlődött ki, az emberi lények csoportjaiban fejlődött ki. és ez természetesen az a kultúra, ahol kifejlesztettünk valami olyasmit, amit szeretek társadalmi-kulturális szabályozásnak nevezni.
And finally, you could rightly ask, why care about this? Why care if it is the brain stem or the cerebral cortex and how this is made? Three reasons. First, curiosity. Primates are extremely curious -- and humans most of all. And if we are interested, for example, in the fact that anti-gravity is pulling galaxies away from the Earth, why should we not be interested in what is going on inside of human beings?
Végezetül jogosan felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért is érdemes ezekkel foglalkozni? Minek tudni, hogy vajon az agytörzstől, vagy az agykéregtől függenek-e ezek és hogyan épülnek fel? 3 okból. Az első a kíváncsiság. A főemlősök végtelenül kíváncsiak -- az ember kiváltképpen. És ha pl. érdeklődünk aziránt, hogy az antigravitáció eltávolítja a Földtől a galaxisokat, miért ne érdeklődnénk az iránt, ami bennünk, emberi lényekben belül zajlik?
Second, understanding society and culture. We should look at how society and culture in this socio-cultural regulation are a work in progress. And finally, medicine. Let's not forget that some of the worst diseases of humankind are diseases such as depression, Alzheimer's disease, drug addiction. Think of strokes that can devastate your mind or render you unconscious. You have no prayer of treating those diseases effectively and in a non-serendipitous way if you do not know how this works. So that's a very good reason beyond curiosity to justify what we're doing, and to justify having some interest in what is going on in our brains.
Második ok: a társadalom és kultúra megértése. Oda kéne figyelni, hogy a társadalom és a kultúra ebben a társadalmi-kulturális szabályozásban mennyire előrehaladottak. Végül: az orvostudomány. Ne feledkezzünk el arról, hogy az emberiség néhány legszörnyebb betegsége a depresszió, az Alzheimer-kór, a drogfüggőség. Gondoljunk az agyvérzésre, ami tönkreteheti az elménket, vagy öntudatlanná válhatunk következtében. Esélyünk sincs ezeket a betegségeket hatékonyan kezelni és nem csak a szerencsére hagyatkozni, ha nem tudjuk, ezek a dolgok hogyan működnek. Ez tehát egy nagyon jó érv arra, hogy a kíváncsiságon túl igazoljuk, hogy van értelme annak, amit teszünk és igazoljuk, hogy érdekel bennünket az, ami az agyunkban zajlik.
Thank you for your attention.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
(Applause)
(Taps)