It's 1878. Sir Francis Galton gives a remarkable talk. He's speaking to the anthropologic institute of Great Britain and Ireland. Known for his pioneering work in human intelligence, Galton is a brilliant polymath. He's an explorer, an anthropologist, a sociologist, a psychologist and a statistician. He's also a eugenist. In this talk, he presents a new technique by which he can combine photographs and produce composite portraits. This technique could be used to characterize different types of people. Galton thinks that if he combines photographs of violent criminals, he will discover the face of criminality. But to his surprise, the composite portrait that he produces is beautiful.
1878-at írunk. Sir Francis Galton emlékezetes előadást tart Nagy-Britannia és Írország antropológiai intézetében. Galton ragyogó polihisztor, korszakalkotó művet írt az emberi intelligenciáról. Feltaláló volt, antropológus, szociológus, pszichológus és statisztikus. Eugenetikus is volt. Előadásában új technikát mutatott be, melyben fotók kombinálásával ún. kompozit portrékat állított elő. Ezzel a technikával különböző embertípusokat tudott jellemezni. Úgy gondolta, ha erőszakos bűnözők fotóit kombinálja, képes lesz felfedezni a bűnözés arcát. Ám meglepetésére az így előállított kompozit portré gyönyörű lett.
Galton's surprising finding raises deep questions: What is beauty? Why do certain configurations of line and color and form excite us so? For most of human history, these questions have been approached using logic and speculation. But in the last few decades, scientists have addressed the question of beauty using ideas from evolutionary psychology and tools of neuroscience. We're beginning to glimpse the why and the how of beauty, at least in terms of what it means for the human face and form. And in the process, we're stumbling upon some surprises.
Galton meglepő felfedezése mélyenszántó kérdéseket vet fel. Mi a szépség? Miért bűvölnek el bizonyos vonal-, szín- és formaelrendezések? Az emberiség története során e kérdéseket főleg logikai és spekulációs módon közelítették meg. Az elmúlt évtizedekben viszont a szépség kérdését az evolúciós pszichológia és a neurológia eszközeivel vizsgálják a kutatók. Kezdjük kapiskálni a szépség miértjét és hogyanját, legalábbis az emberi arc és forma jelentésének értelmében. És a folyamat során újabb meglepetések bukkannak elő.
When it comes to seeing beauty in each other, while this decision is certainly subjective for the individual, it's sculpted by factors that contribute to the survival of the group. Many experiments have shown that a few basic parameters contribute to what makes a face attractive. These include averaging, symmetry and the effects of hormones. Let's take each one of these in turn.
Amikor meglátjuk egymásban a szépséget, bár ez a döntés bizonyosan szubjektív az egyén számára, mégis a csoport túléléséhez hozzájáruló tényezők alakítják. Számos kísérlet kimutatta, hogy néhány alapvető paramétertől függ, mi tesz vonzóvá egy arcot. Többek közt az átlagosság, a szimmetria és a hormonhatások. Nézzük ezeket sorjában.
Galton's finding that composite or average faces are typically more attractive than each individual face that contributes to the average has been replicated many times. This laboratory finding fits with many people's intuitions. Average faces represent the central tendencies of a group. People with mixed features represent different populations, and presumably harbor greater genetic diversity and adaptability to the environment. Many people find mixed-race individuals attractive and inbred families less so.
Galton felfedezése, hogy a kompozit vagy átlagos arcok tipikusan vonzóbbak, mint az egyedi arcok, amik sokszor ismétlődve alkotják az átlagot. Ez a laboratóriumi felfedezés egybevág sokak intuíciójával. Az átlagos arcok egy csoport központi irányzatát fejezik ki. A kevert tulajdonságok eltérő populációkat képviselnek, és feltehetően nagyobb genetikai eltéréseket, valamint környezeti alkalmazkodást tartanak fenn. Sokan a kevert fajtájú egyéneket tartják vonzónak, a belterjes családokat pedig kevésbé.
The second factor that contributes to beauty is symmetry. People generally find symmetric faces more attractive than asymmetric ones. Developmental abnormalities are often associated with asymmetries. And in plants, animals and humans, asymmetries often arise from parasitic infections. Symmetry, it turns out, is also an indicator of health. In the 1930s, a man named Maksymilian Faktorowicz recognized the importance of symmetry for beauty when he designed the beauty micrometer. With this device, he could measure minor asymmetric flaws which he could then make up for with products he sold from his company, named brilliantly after himself, Max Factor, which, as you know, is one of the world's most famous brands for "make up."
A második szépség-meghatározó tényező a szimmetria. Általában mindenki vonzóbbnak tartja a szimmetrikus arcot az aszimmetrikusnál. Az aszimmetriát gyakran fejlődési rendellenességekkel társítják. A növények, állatok és emberek világában az aszimmetriát többnyire parazita-fertőzések okozzák. A szimmetria ellenben az egészséget is jelzi. Az 1930-as években egy bizonyos Maximilian Faktorowicz felismerte a szimmetria fontosságát a szépség területén, amikor tökéletesítette a szépség-mikrométert. Ezzel a szerkezettel mérni tudta a kisebb aszimmetrikus hibákat, amiket aztán saját kozmetikai cégének termékeivel korrigált, a cég az ő nevét viselte: Max Factor, ami, mint tudják, ma az egyik leghíresebb márkanév a sminkelés világában.
The third factor that contributes to facial attractiveness is the effect of hormones. And here, I need to apologize for confining my comments to heterosexual norms. But estrogen and testosterone play important roles in shaping features that we find attractive. Estrogen produces features that signal fertility. Men typically find women attractive who have elements of both youth and maturity. A face that's too baby-like might mean that the girl is not yet fertile, so men find women attractive who have large eyes, full lips and narrow chins as indicators of youth, and high cheekbones as an indicator of maturity.
A harmadik tényező az arc vonzerejének meghatározásában a hormonhatás. És itt hadd kérjek elnézést, amiért megjegyzéseim kizárólag a heteroszexuális normákra szorítkoznak. Az ösztrogén és a tesztoszteron fontos szerepet játszanak a vonzónak tartott formák kialakításában. Az ösztrogén termékenységet sejtető külsőt nyújt. A férfiak általában olyan nőket tartanak vonzónak, akik egyszerre tűnnek fiatalnak és érettnek. A túlzott babaarc azt sugallhatja, hogy a lány még nem termékeny, ezért a férfiak vonzóbbnak tartják a nagyszemű, telt ajkú, keskeny állú nőket, mert ezek fiatalságra utaló jelek, a magas arccsont pedig érettségre utal.
Testosterone produces features that we regard as typically masculine. These include heavier brows, thinner cheeks and bigger, squared-off jaws. But here's a fascinating irony. In many species, if anything, testosterone suppresses the immune system. So the idea that testosterone-infused features are a fitness indicator doesn't really make a whole lot of sense. Here, the logic is turned on its head. Instead of a fitness indicator, scientists invoke a handicap principle.
A tesztoszteron olyan külsőt nyújt, amit tipikusan férfiasnak tartunk. Sűrűbb szemöldök, erőteljesebb arccsont, és nagyobb, szögletes állcsont. De itt egy káprázatos irónia. Számos fajon belül épp a tesztoszteron az, ami gátolja az immunrendszer működését. Így az a hit, hogy a tesztoszteronra utaló jelek kiváló állóképességre utalnának, teljességgel értelmetlen. Itt tótágast áll a logika. A kutatók inkább hátrányosnak tartják, szó sincs kiváló állóképességről.
The most commonly cited example of a handicap is the peacock's tail. This beautiful but cumbersome tail doesn't exactly help the peacock avoid predators and approach peahens. Why should such an extravagant appendage evolve? Even Charles Darwin, in an 1860 letter to Asa Gray wrote that the sight of the peacock's tail made him physically ill. He couldn't explain it with his theory of natural selection, and out of this frustration, he developed the theory of sexual selection.
A hátrány leggyakrabban idézett példája a páva farka. Ez a gyönyörű, ámde ormótlan farok megnehezíti, hogy a pávakakas elmeneküljön a ragadozók elől, és hogy megközelítse a tojót. Miért kellett ilyen extravagáns függeléknek kifejlődnie? Még Charles Darwin is azt írta 1860-as levelében Asa Graynek, hogy fizikailag rosszul van, ha pávafarkat lát. Nem tudta megmagyarázni a természetes szelekció elméletével, és ebből adódó frusztrációja miatt kidolgozta a szexuális szelekció elméletét.
On this account, the display of the peacock's tail is about sexual enticement, and this enticement means it's more likely the peacock will mate and have offspring. Now, the modern twist on this display argument is that the peacock is also advertising its health to the peahen. Only especially fit organisms can afford to divert resources to maintaining such an extravagant appendage. Only especially fit men can afford the price that testosterone levies on their immune system. And by analogy, think of the fact that only very rich men can afford to pay more than $10,000 for a watch as a display of their financial fitness.
Ebben levezette, hogy a pávakakas farkának kinézete szexuális csábításra szolgál, és ez a csábítás azt jelenti, hogy a páva nagyobb valószínűséggel párosodik és hoz utódokat. Az érvelés modern változata szerint a pávakakas megjelenésével kicsattanó egészségét is hirdeti a tojónak. Csak különösen egészséges szervezet fordíthat külön energiát arra, hogy ennyire extravagáns függeléket tartson fenn. Csak különösen fitt férfiak fizethetik meg azt az árat, amit immunrendszerükön behajt a tesztoszteron. Összehasonlításképpen: csak milliomosok engedhetik meg maguknak, hogy tízezer dolláros órát vegyenek, hogy ezzel fitogtassák gazdagságukat.
Now, many people hear these kinds of evolutionary claims and think they mean that we somehow are unconsciously seeking mates who are healthy. And I think this idea is probably not right. Teenagers and young adults are not exactly known for making decisions that are predicated on health concerns. But they don't have to be, and let me explain why.
Sokan az efféle evolúciós állításokat úgy értelmezik, hogy valahogy tudat alatt olyan társat keresünk, aki egészséges. Szerintem valószínűleg nem igaz ez az elképzelés. A tinik és a fiatal felnőttek nem éppen olyan döntéseikről híresek, amiket egészségi megfontolásból hoznak. De erre nincs is szükség, hadd fejtsem ki, miért.
Imagine a population in which people have three different kinds of preferences: for green, for orange and for red. From their point of view, these preferences have nothing to do with health; they just like what they like. But if it were also the case that these preferences are associated with the different likelihood of producing offspring -- let's say in a ratio of 3:2:1 -- then in the first generation, there would be 3 greens to 2 oranges to 1 red, and in each subsequent generation, the proportion of greens increase, so that in 10 generations, 98 percent of this population has a green preference. Now, a scientist coming in and sampling this population discovers that green preferences are universal. So the point about this little abstract example is that while preferences for specific physical features can be arbitrary for the individual, if those features are heritable and they are associated with a reproductive advantage, over time, they become universal for the group.
Vegyünk egy populációt, melyben az emberek háromféle preferenciával rendelkeznek: a zöldnek, narancsszínűnek és a vörösnek szólóval. Az ő szemszögükből nézve ezeknek semmi köze az egészséghez, csak olyanok, amilyenek. De ha elő is fordulna, hogy ezeket a preferenciákat az utódnemzés különféle valószínűségeihez társítjuk: mondjuk, 3:2:1 arányban, akkor az első generációban lenne három zöld, két narancsszínű és egy vörös, és minden következő generációban növekedne a zöldek aránya, így tíz generáción belül a népesség 98 százalékában a zöld élvezne előnyt. Ekkor jön egy kutató, és mintát vesz ebből a népességből, kimutatja, hogy a zöld preferencia egyetemes érvényű. Kis elvont példám lényege tehát, hogy míg a különleges külső megjelenés preferenciái önkényesek lehetnek az egyént illetően, ha azok a külső jegyek örökölhetők, és a szaporodóképességhez társítják, a csoportban idővel egyetemes érvényűek lesznek.
So what happens in the brain when we see beautiful people? Attractive faces activate parts of our visual cortex in the back of the brain, an area called the fusiform gyrus, that is especially tuned to processing faces, and an adjacent area called the lateral occipital complex, that is especially attuned to processing objects. In addition, attractive faces activate parts of our reward and pleasure centers in the front and deep in the brain, and these include areas that have complicated names, like the ventral striatum, the orbitofrontal cortex and the ventromedial prefrontal cortex. Our visual brain that is tuned to processing faces interacts with our pleasure centers to underpin the experience of beauty.
Mi történik tehát az agyban, amikor szép embereket látunk meg? A vonzó arcok látókérgünk egy részét aktiválják az agy hátsó részében, az ún. fusiform arcterületen, ami elsősorban arcfelismerésre szakosodott, és egy szomszédos területen, az ún. laterális okcipitális komplexumban, ami elsősorban tárgyak felismerésére szakosodott. Ezenkívül a vonzó arcok aktiválják az agy jutalmazó és örömközpontjait az agy elülső és középső részén, és ezen belül bonyolult nevű régiókat: például a ventrális striátumot, orbitofrontális kérget, és a ventromediális prefrontális kérget. Látó agyunk arra szakosodott, hogy az arcfelismerést összekösse örömközpontunkkal, ezzel alátámasztja a szépség megtapasztalását.
Amazingly, while we all engage with beauty, without our knowledge, beauty also engages us. Our brains respond to attractive faces even when we're not thinking about beauty. We conducted an experiment in which people saw a series of faces, and in one condition, they had to decide if a pair of faces were the same or a different person. Even in this condition, attractive faces drove neural activity robustly in their visual cortex, despite the fact that they were thinking about a person's identity and not their beauty. Another group similarly found automatic responses to beauty within our pleasure centers. Taken together, these studies suggest that our brain automatically responds to beauty by linking vision and pleasure. These beauty detectors, it seems, ping every time we see beauty, regardless of whatever else we might be thinking.
Csodálatos, hogy miközben mind a szépség lekötelezettjei vagyunk, anélkül, hogy tudatában lennénk, a szépség nekünk kötelezte el magát. Agyunk akkor is reagál a vonzó arcokra, ha nem is gondolunk a szépségre. Lefolytattunk egy kísérletet, melyben arcok sorozatát nézték a résztvevők, és az egyik helyzetben dönteniük kellett két képről: ugyanaz a személy vagy két különböző? A vonzó arcok még ebben a helyzetben is erőteljes idegi aktivitást fejtettek ki a látókéregre, holott a résztvevők csak a személyazonosításra koncentráltak, nem figyeltek a szépségre. Egy másik csoport hasonlóképp automatikusan reagált a szépségre örömközpontunkon belül. A két tanulmány együttesen azt sugallja, hogy agyunk automatikusan reagál a szépségre, a látás és az öröm összekapcsolásával. Úgy tűnik, ezek a szépségdetektorok mindig jeleznek, ha szépet látunk, függetlenül attól, hogy mire gondolunk közben.
We also have a "beauty is good" stereotype embedded in the brain. Within the orbitofrontal cortex, there's overlapping neural activity in response to beauty and to goodness, and this happens even when people aren't explicitly thinking about beauty or goodness. Our brains seem to reflexively associate beauty and good. And this reflexive association may be the biologic trigger for the many social effects of beauty. Attractive people receive all kinds of advantages in life. They're regarded as more intelligent, more trustworthy, they're given higher pay and lesser punishments, even when such judgments are not warranted.
Agyunk mélyére égetett sztereotípia az is, hogy "ami szép, az jó". Az orbitofrontális kérgen belül átfedő idegi tevékenység reagál a szépségre és a jóságra, és ez akkor is megtörténik, ha az emberek nem gondolnak kifejezetten sem szépségre, sem jóságra. Úgy tűnik, agyunk reflexszerűen társítja a szépet és a jót. És ez a társítás lehet a szépség oly sok szociális hatásának biológiai kiváltó oka. A vonzó emberek mindenféle előnyt élveznek az életben. Intelligensebbnek tartják őket, megbízhatóbbnak, magasabb fizetést kapnak, kevesebb büntetést, még akkor is, ha ez indokolatlan.
These kinds of observations reveal beauty's ugly side. In my lab, we recently found that people with minor facial anomalies and disfigurements are regarded as less good, less kind, less intelligent, less competent and less hardworking. Unfortunately, we also have a "disfigured is bad" stereotype. This stereotype is probably exploited and magnified by images in popular media, in which facial disfigurement is often used as a shorthand to depict someone of villainous character. We need to understand these kinds of implicit biases if we are to overcome them and aim for a society in which we treat people fairly, based on their behavior and not on the happenstance of their looks.
Ezek a megfigyelések feltárják a szépség csúnya oldalát. Laboromban gyakran tapasztaljuk, hogy az arc kisebb rendellenességei és enyhe torzulása miatt kevésbé jónak, kevésbé kedvesnek, butábbnak, hasznavehetetlenebbnek és lustábbnak tartanak embereket. Sajnos, működik az "ami torz, az rossz" sztereotípia is. Valószínűleg ezt hasznája ki, és ráerősít a populáris média által sugallt kép is, melyben torz arcvonásokkal többnyire valamiféle aljas karaktert vázolnak fel. Meg kell értenünk ezeket a rejtett előítéleteket, ha le akarjuk győzni őket, és ha olyan társadalmat akarunk, melyben tisztességesen bánunk mindenkivel, és nem kinézet, hanem viselkedés alapján ítélve, amiről senki nem tehet.
Let me leave you with one final thought. Beauty is a work in progress. The so-called universal attributes of beauty were selected for during the almost two million years of the Pleistocene. Life was nasty, brutish and a very long time ago. The selection criteria for reproductive success from that time doesn't really apply today.
Hadd mondjak el még egy gondolatot. A szépség folyamatban lévő munka. A szépség ún. univerzális jellemzői a pleisztocén kor mintegy kétmillió éve alatt alakultak ki. Az élet durva volt, állatias, és mindez nagyon régen történt. Az őskori szaporodási siker szelekciós elvei nem igazán alkalmazhatók manapság.
For example, death by parasite is not one of the top ways that people die, at least not in the technologically developed world. From antibiotics to surgery, birth control to in vitro fertilization, the filters for reproductive success are being relaxed. And under these relaxed conditions, preference and trait combinations are free to drift and become more variable. Even as we are profoundly affecting our environment, modern medicine and technological innovation is profoundly affecting the very essence of what it means to look beautiful. The universal nature of beauty is changing even as we're changing the universe.
Manapság például nem vezető halálozási ok parazitától meghalni, legalábbis a technológiailag fejlett világban. Antibiotikum, sebészet, születésszabályozás, mesterséges megtermékenyítés, mind-mind megkönnyítik az utódnemzés sikerét. És ilyen lazább feltételek mellett a preferencia és jelleg kombinációi szabadon sodródhatnak, és egyre változatosabbak lehetnek. Még ha mélyen befolyásoljuk is környezetünket, a korszerű orvostudomány és a technológiai újítások mélyen befolyásolják a lényeget, hogy mit jelent szépnek lenni. A szépség univerzális természete változó, még ha meg is változtatjuk az univerzumot.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)