It has been 128 years since the last country in the world abolished slavery and 53 years since Martin Luther King pronounced his "I Have A Dream" speech. But we still live in a world where the color of our skin not only gives a first impression, but a lasting one that remains.
128 éve történt, hogy az utolsó ország eltörölte a rabszolgaságot, és 53 éve történt, hogy Maritn Luther King elmondta a "Van egy álmom" beszédét. De még mindig egy olyan világban élünk, ahol a bőrünk színe nem csak első benyomást kelt, hanem maradandó nyomot is hagy.
I was born in a family full of colors. My father is the son of a maid from whom he inherited an intense dark chocolate tone. He was adopted by those who I know as my grandparents. The matriarch, my grandma, has a porcelain skin and cotton-like hair. My grandpa was somewhere between a vanilla and strawberry yogurt tone, like my uncle and my cousin. My mother is a cinnamon-skin daughter of a native Brazilian, with a pinch of hazel and honey, and a man [who is] a mix of coffee with milk, but with a lot of coffee. She has two sisters. One in a toasted-peanut skin and the other, also adopted, more on the beige side, like a pancake.
Én egy bőrszínekben gazdag családba születtem. Az apám egy szolgáló fia, akitől az erős fekete csokoládéárnyalatot örököltem. Őt azok fogadták örökbe, akiket a nagyszüleimként ismerek. A női családfőnek, a nagyanyámnak porcelánbőre van, és gyapotszerű haja. Nagyapám valahol a vanília és a joghurt tónus közt helyezkedik el, akárcsak a nagybátyám és az unokatestvérem. Anyám egy brazil őslakos fahéjbőrű lánya, ami egy csipet mogyoró és méz, és egy férfi [aki] tejeskávé színű, de sok kávéval. Két testvére van. Egyikük bőre, mint a pirított földimogyoró, másikuké pedig, - aki szintén örökbefogadott -, inkább a bézses, mint egy palacsinta.
(Laughter)
(Nevetés)
Growing up in this family, color was never important for me. Outside home, however, things were different soon. Color had many other meanings.
Ebben a családban felnőve a bőrszín nekem sose volt fontos. Az otthonon kívül azonban a dolgok mások voltak. A színnek sok más jelentése volt.
I remember my first drawing lessons in school as a bunch of contradictory feelings. It was exciting and creative but I never understood the unique flesh-colored pencil. I was made of flesh but I wasn't pink. My skin was brown, and people said I was black. I was seven years old with a mess of colors in my head.
Az első rajzórámra az iskolában úgy emlékszem, mint egy csomó egymásnak ellentmondó érzésre. Izgalmas volt és kreatív, de sose értettem az egyedüli bőr-színű ceruzát. Az én bőröm nem volt rózsaszín. Az én bőröm barna volt, és az emberek azt mondták, fekete vagyok. Hét éves voltam, a színek összevisszaságával a fejemben.
Later, when I took my cousin to school, I was usually taken for the nanny. By helping in the kitchen at a friend's party, people thought I was the maid. I was even treated like a prostitute just because I was walking alone on the beach with European friends. And many times, visiting my grandma or friends in upper class buildings, I was invited not to use the main elevator. Because in the end, with this color and this hair, I cannot belong to some places.
Később, amikor unokatestvéremet hordtam az iskolába, általában dadának néztek. Amikor egy barátom bulijában a konyhában segítettem, azt hitték, én vagyok a bejárónő. Még prostituáltként is kezeltek, csak mert egyedül sétáltam a strandon európai barátaimmal. És sokszor, mikor nagyanyámat, vagy barátaimat látogattam gazdag negyedek-beli épületekben, arra kértek ne használjam a fő liftet. Mert végül is ezzel a bőrszínnel és ezzel a hajjal, nem tartozhatok bizonyos helyekhez.
In some way, I get to used to it and accept part of it. However, something inside of me keeps revolving and struggling.
Bizonyos tekintetben hozzászoktam és elfogadtam ezt. Azonban valami bennem továbbra is forog és viaskodik.
Years later I married a Spaniard. But not any Spaniard. I chose one with the skin color of a lobster when sunburnt.
Évekkel később egy spanyol férfihez mentem hozzá. De nem akármilyen spanyolhoz. Egy olyat választottam, akinek bőrszíne akár egy napbarnított homáré.
(Laughter)
(Nevetés)
Since then, a new question started to chase me. What will be the color of your children? As you can understand, this is my last concern. But thinking about it, with my previous background, my story led me to make my personal exercise as a photographer. And that is how Humanae was born.
Azóta egy új kérdés kezdett üldözni. Milyen lesz a gyerekeitek bőre? Amint gondolhatják, ez az utolsó aggodalmam. De belegondoltam, és az előzmények és e történetek arra vezettek, hogy megcsináljam saját fényképészeti projektemet. És ekkor született Humanae.
Humanae is a pursuit to highlight our true colors, rather than the untrue white, red, black or yellow associated with race. It's a kind of game to question our codes. It's a work in progress from a personal story to a global history.
A Humanae egy törekvés, hogy kiemeljük az igazi színeinket a hamisak helyett. A fajhoz társuló fehér, piros, fekete vagy sárga helyett. Olyan, mint egy játék, ami megkérdőjelezi a kódjainkat. Egy munkafolyamat személyes történetből globális történelemig.
I portray the subjects in a white background. Then I choose an 11-pixel square from the nose, paint the background, and look for the corresponding color in the industrial palette, Pantone.
Fehér háttér előtt készítek a modellről egy arcképet, majd kiválasztok egy 11 pixeles négyzetet az orrból, befestem a hátteret, és megkeresem a megfelelő színt a Pantone színpalettából.
I started with my family and friends, then more and more people joined the adventure, thanks to public calls coming through the social media.
A családommal és a barátaimmal kezdtem, azután több ember csatlakozott a kalandhoz, a közösségi médián közzétett nyilvános felhívásokon keresztül.
I thought that the main space to show my work was the Internet because I want an open concept that invites everybody to push the share button in both the computer and their brain.
Úgy gondoltam, a munkámat főképp az interneten mutatom be, mert egy nyitott koncepciót akarok, ami mindenkit biztat, hogy megnyomja a megosztás gombot, mind a számítógépen, mind az agyában.
The snowball started to roll. The project had a great welcome -- invitations, exhibitions, physical formats, galleries and museums ... just happened. And among them, my favorite: when Humanae occupies public spaces and appears in the street, it fosters a popular debate and creates a feeling of community.
A hógolyó elkezdett gurulni. A projektet nagyon jól fogadták - meghívók, kiállítások, fizikai megjelenés. galériák, múzeumok ... csak megtörtént. És köztük a kedvencem: amikor Humanae nyilvános tereket foglal el, és megjelenik az utcákon, egy népszerű vitát támogat, és a közösség érzését adja.
I have portrayed more than 3,000 people in 13 different countries, 19 different cities around the world. Just to mention some of them -- from someone included in the Forbes list, to refugees who crossed the Mediterranean by boat. In Paris, from the UNESCO Headquarters to a shelter. And students both in Switzerland and favelas in Rio de Janeiro.
Több, mint 3000 személyt ábrázoltam, 13 különböző országban, 19 különböző városban világszerte. Csak hogy néhányat említsek -- valakitől, aki a Forbes listáján szerepelt, a Földközi-tengeren áthajózó menekültekig. Párizsban a UNESCO központjától egy menekültszállásig. És tanulókat Svájcban és a riói favelákban egyaránt.
All kinds of beliefs, gender identities or physical impairments, a newborn or terminally ill. We all together build Humanae.
Mindenféle hit, nemi identitás vagy fizikai fogyatékosság, újszülött vagy halálos beteg. Mind együtt építettük a Humanaet.
Those portraits make us rethink how we see each other. When modern science is questioning the race concept, what does it mean for us to be black, white, yellow, red? Is it the eye, the nose, the mouth, the hair? Or does it have to do with our origin, nationality or bank account?
Ezek a portrék újragondoltatják velünk, hogyan látjuk egymást. Amikor a modern tudomány megkérdőjelezi a rasszok létét, mit jelent számunkra feketének, fehérnek, sárgának vagy vörös bőrűnek lenni? Vajon a szem, orr, száj vagy a haj az? Vagy az eredetünkhöz van köze, nemzetiségünkhöz, vagy bankszámlánkhoz?
This personal exercise turned out to be a discovery. Suddenly I realized that Humanae was useful for many people. It represents a sort of mirror for those who cannot find themselves reflected in any label.
Ez a személyes gyakorlat egy felfedezéshez vezetett. Rájöttem, hogy a Humanae sok embernek hasznos volt. Tükörként szolgál mindazoknak, akik nem találják magukat egyik címkében sem.
It was amazing that people started to share their thoughts about the work with me. I have hundreds of that, I will share with you, too.
Csodálatos volt, hogy az emberek elkezdték megosztani gondolataikat a munkámmal kapcsolatban. Több száz van belőlük. Megosztok önökkel is egyet.
A mother of 11 years -- A mother of an 11-year-old girl wrote me, "Very good for me as a tool to work on her confidence, as this past weekend one of her girlfriends argued with her that she does not belong and should not be allowed to live in Norway. So your work has a very special place in my heart and it's very important for me."
Egy 11 éves gyermek anyja --- Egy 11 éves lány anyja írt nekem: ''Nagyon jó eszköz ahhoz, hogy az önbizalmát erősítsem, mert az elmúlt hétvégén egyik barátnője vitatkozott vele, hogy nem tartozik oda, és nem lenne szabad Norvégiában élnie. Szóval a munkája különleges helyet foglal el a szívemben, és nagyon fontos számomra.''
A woman shared her portrait on Facebook and wrote, "All my life, people from across the globe had difficulties to place me in a group, a stereotype, a box. Perhaps we should stop. Instead of framing, ask the individual, 'How would you label yourself?' Then I would say, 'Hi. I'm Massiel. I'm a Dominican-Dutch, I grew up in a mixed family and I'm a bisexual woman.' "
Egy nő megosztotta a portréját Facebookon, és ezt írta: ''Egész életemben, az emberek világszerte nehezen tudtak besorolni egy csoportba, egy sztereotípiába, egy skatulyába. Lehet, abba kellene ezt hagynunk. Megbélyegzés helyett kérdezzük meg az egyént: "Hogyan kategorizálná magát?" Akkor azt mondanám, "Hello, Massiel vagyok. Dominikai-holland vagyok, egy vegyes családban nőttem fel, és biszexuális nő vagyok."
Besides these unexpected and touching reactions, Humanae finds a new life in a different variety of fields. Just to show you some examples, illustrators and art students using it as a reference for their sketches and their studies. It's a collection of faces.
A váratlan és megható reakciók mellett a Humanae új életre talált más területeken. Csak hogy néhány példát mutassak: illusztrátorok és művészetet tanulók referenciaként használják vázlataiknál. Arcok gyűjteménye.
Researchers in the fields of anthropology, physics and neuroscience use Humanae with different scientific approaches related to human ethnicity, optophysiology, face recognition or Alzheimer's.
Kutatók az antropológia, a fizika és idegtudomány területén különböző megközelítésekben használják a Huamanaet a nemzetiség-kutatásban, a látástudományban, arcfelismerésben vagy az Alzheimer-kutatásban.
One of the most important impacts of the project is that Humanae was chosen to be the cover of Foreign Affairs, one of the most relevant political publications. And talking about foreign affairs, I found the perfect ambassadors for my project ... teachers. They are the ones that use Humanae as a tool for educational purposes. Their passion encourages me to go back to drawing classes, but this time as a teacher myself.
A projekt egyik legfontosabb hatása, hogy a Humanaet választották a Foreign Affairs, az egyik legfontosabb politikai folyóirat címlapjára. És ha már a külügyeket kerültek szóba: megtaláltam a tökéletes nagykövetet a projektem számára... Ők a tanárok. Ők azok, akik a Humanaet oktatási célokra használják. A szenvedélyük arra biztat, hogy visszamenjek a rajzórákra, de ez alkalommal tanárként.
My students, both adults and kids, paint their self-portraits, trying to discover their own unique color.
A diákjaim, gyerekek és felnőttek egyaránt, lefestik az önarcképüket, a saját egyedi színüket keresve.
As a photographer, I realize that I can be a channel for others to communicate. As an individual, as Angélica, every time I take a picture, I feel that I am sitting in front of a therapist. All the frustration, fear and loneliness that I once felt ... becomes love.
Fényképészként rájövök, hogy kommunikációs csatorna lehetek mások számára. Egyénként, mint Angélica, minden alkalommal, amikor képet készítek, úgy érzem, egy terapeuta előtt ülök. Minden csalódottság, félelem és magány, amit valaha éreztem, szeretetté válik.
The last country -- the last country in the world who abolished slavery is the country where I was born, Brazil. We still have to work hard to abolish discrimination. That remains a common practice worldwide, and that will not disappear by itself.
Az utolsó ország -- az utolsó ország, amelyik eltörölte a rabszolgaságot, az az ország, ahol születtem: Brazília. Még mindig keményen kell dolgoznunk, hogy eltöröljük a diszkriminációt. Ez továbbra is világszerte megszokott, és ami nem fog magától eltűnni.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Thank you.
Köszönöm.