As a student of adversity, I've been struck over the years by how some people with major challenges seem to draw strength from them. And I've heard the popular wisdom that that has to do with finding meaning. And for a long time, I thought the meaning was out there, some great truth waiting to be found.
Sok viszontagsággal küzdő diákként különösen nagy hatással volt rám az évek során, hogy miként tudnak egyesek a nehézségekből erőt meríteni. Hallottam azt a közkeletű bölcsességet, hogy keresni kell a velünk történtek értelmét. Sokáig hittem azt, hogy az értelem valahol másutt van, hogy bizonyos nagy igazságok még felfedezésre várnak.
But over time, I've come to feel that the truth is irrelevant. We call it "finding meaning," but we might better call it "forging meaning."
De idővel eljutottam odáig, hogy érezzem, hogy az igazság nem érdekes. Azt mondjuk, megtalálni valaminek az értelmét, de talán jobb lenne azt mondani: értelmet adni valaminek.
My last book was about how families manage to deal with various kinds of challenging or unusual offspring. And one of the mothers I interviewed, who had two children with multiple severe disabilities, said to me, "People always give us these little sayings like, 'God doesn't give you any more than you can handle.' But children like ours are not preordained as a gift. They're a gift because that's what we have chosen."
Utolsó könyvem arról szól, hogy családok hogyan bírkóznak meg a különféle nehézségekkel, vagy problémás gyerekeik nevelésével. Az egyik anya, akivel interjút készítettem, és két, halmozottan sérült gyermeke van, azt mondta, "Gyakran kapunk másoktól olyan vígaszokat, mint "Isten annyit mér rád, amennyit elbírsz," De az olyan gyereket, mint a mieink, nem ajándékként kapja az ember. Ők attól válnak ajándékká, hogy mi annak tekintjük őket."
We make those choices all our lives. When I was in second grade, Bobby Finkel had a birthday party and invited everyone in our class but me. My mother assumed there had been some sort of error, and she called Mrs. Finkel, who said that Bobby didn't like me and didn't want me at his party. And that day, my mom took me to the zoo and out for a hot fudge sundae. When I was in seventh grade, one of the kids on my school bus nicknamed me "Percy," as a shorthand for my demeanor. And sometimes, he and his cohort would chant that provocation the entire school bus ride, 45 minutes up, 45 minutes back: "Percy! Percy! Percy! Percy!" When I was in eighth grade, our science teacher told us that all male homosexuals develop fecal incontinence because of the trauma to their anal sphincter. And I graduated high school without ever going to the cafeteria, where I would have sat with the girls and been laughed at for doing so, or sat with the boys, and been laughed at for being a boy who should be sitting with the girls.
Ezeket a döntéseket mi hozzuk meg. Amikor másodikos voltam, Bobby Finkelnek szülinapi zsúrja volt, és mindenkit meghívott az osztályból, csak engem nem. Anyám feltételezte, hogy valami tévedés történt, és felhívta Mrs. Finkelt, aki azt mondta, hogy Bobby nem kedvel engem, és nem akarja, hogy ott legyek a partiján. Azon a napon anyám elvitt az állatkertbe, és egy forró csokoládéöntetes fagyira. Amikor hetedikes voltam, az egyik gyerek az iskolabuszon "Percy"-nek kezdett csúfolni egy film szereplőjére utalva, mert kissé izgága voltam. Néha a haverjaival együtt ezt skandálták provokációként az egész buszozás ideje alatt, 45 percig oda, 45 percig vissza, "Percy! Percy! Percy! Percy!" Amikor nyolcadikos voltam, biológiatanárunk azt mondta, hogy minden meleg férfinak széklet -inkontinenciája alakul ki a végbél záróizmait érő trauma miatt. Aztán leérettségiztem anélkül, hogy egyszer is bementem volna a kávézóba, hogy lányokkal üldögéljek, és ezért kinevessenek, vagy fiúkkal, és azért csúfoljanak, hogy fiúként a lányokkal kellene üldögélnem.
I survived that childhood through a mix of avoidance and endurance. What I didn't know then and do know now, is that avoidance and endurance can be the entryway to forging meaning. After you've forged meaning, you need to incorporate that meaning into a new identity. You need to take the traumas and make them part of who you've come to be, and you need to fold the worst events of your life into a narrative of triumph, evincing a better self in response to things that hurt.
Túléltem a gyerekkort, hol kitérve a kellemetlen helyzetek elől, hol kemény kitartással. Amit akkor nem tudtam, de most már igen, hogy a kitérés és a kitartás vezethet el ahhoz, hogy valaminek értelmet adjunk. Miután értelmet adtunk valaminek, bele kell szőjük azt egy új identitásba. Fognunk kell a traumákat, és részévé kell tegyük alakuló új személyiségünknek. Életünk legszörnyűbb eseményeit össze kell vegyítsük sikertörténet-elemekkel, hogy megmutassuk jobbik énünket, válaszul a kapott sebekre.
One of the other mothers I interviewed when I was working on my book had been raped as an adolescent, and had a child following that rape, which had thrown away her career plans and damaged all of her emotional relationships. But when I met her, she was 50, and I said to her, "Do you often think about the man who raped you?" And she said, "I used to think about him with anger, but now only with pity." And I thought she meant pity because he was so unevolved as to have done this terrible thing. And I said, "Pity?" And she said, "Yes, because he has a beautiful daughter and two beautiful grandchildren, and he doesn't know that, and I do. So as it turns out, I'm the lucky one."
Egy másik anya, akivel interjút készítettem a könyvemhez, nemi erőszak áldozataként. kamaszként szülte meg gyermekét, Fel kellett adnia a karrierjét, tönkrementek érzelmi kapcsolatai is. De mikor találkoztam vele -- 50 éves volt ekkor -- és kérdeztem tőle, "Gyakran gondol a férfira, aki megerőszakolta?" azt mondta, "Régen haraggal gondoltam rá, de most már csak sajnálatot érzek iránta". És én azt hittem, amiatt sajnálja, mert annyira éretlen volt még, ahogy ezt a borzasztó dolgot elkövette. Megkérdeztem: , "Sajnálod?" Azt mondta: "Igen, mert van egy csodálatos lánya, és két gyönyörű unokája amiről ő nem tud, én pedig igen. Tudni illik, én vagyok a szerencsésebb."
Some of our struggles are things we're born to: our gender, our sexuality, our race, our disability. And some are things that happen to us: being a political prisoner, being a rape victim, being a Katrina survivor. Identity involves entering a community to draw strength from that community, and to give strength there, too. It involves substituting "and" for "but" -- not "I am here but I have cancer," but rather, "I have cancer and I am here."
Némely szenvedésünkbe beleszületünk: a nemünk, szexualitásunk, fajunk, fogyatékosságunk miatt. Aztán vannak dolgok, melyek történnek velünk: politikai fogolynak lenni, erőszak áldozatának, vagy Katrína-túlélőnek lenni. Identitásunknak része csatlakozni egy közösséghez, hogy erőt kapjunk tőlük, és erőt adjunk mi is nekik. Ebbe beletartozik az is, hogy a "de"-t "és"-re cseréljük: "itt vagyok, de rákos vagyok," helyett "rákos vagyok, és itt vagyok."
When we're ashamed, we can't tell our stories, and stories are the foundation of identity. Forge meaning, build identity. Forge meaning and build identity. That became my mantra. Forging meaning is about changing yourself. Building identity is about changing the world. All of us with stigmatized identities face this question daily: How much to accommodate society by constraining ourselves, and how much to break the limits of what constitutes a valid life? Forging meaning and building identity does not make what was wrong right. It only makes what was wrong precious.
Ha megszégyenítenek, nem tudjuk elmondani történeteinket, és a történetek az identitás alapja. Adj értelmet a történéseknek, építsd fel identitásod. adj értelmet, és építsd fel identitásod! Ez lett az én mantrám. Értelmet adni a történteknek, annyi, mint tenni önmagunk megváltoztatásáért. Építeni identitásunk, -- változtatni a világon. Mi, megbélyegezettek, ezzel a kérdéssel nézünk szembe naponta: mennyi teret adjunk a társadalomnak önkorlátozásunkkal, és mennyire feszegessük a társadalmilag elfogadott határokat? Értelmet adni, és identitást építeni -- ettől nem fordul jóra, ami rossz volt, csak értékessé válik.
In January of this year, I went to Myanmar to interview political prisoners, and I was surprised to find them less bitter than I'd anticipated. Most of them had knowingly committed the offenses that landed them in prison, and they had walked in with their heads held high, and they walked out with their heads still held high, many years later. Dr. Ma Thida, a leading human rights activist who had nearly died in prison and had spent many years in solitary confinement, told me she was grateful to her jailers for the time she had had to think, for the wisdom she had gained, for the chance to hone her meditation skills. She had sought meaning and made her travail into a crucial identity. But if the people I met were less bitter than I'd anticipated about being in prison, they were also less thrilled than I'd expected about the reform process going on in their country. Ma Thida said, "We Burmese are noted for our tremendous grace under pressure, but we also have grievance under glamour." She said, "And the fact that there have been these shifts and changes doesn't erase the continuing problems in our society that we learned to see so well while we were in prison."
Ez év januárjában Myanmarban voltam, hogy interjút készítsek politikai foglyokkal. Meglepődtem azon, hogy nem voltak annyira elkeseredve, mint ahogy számítottam. Legtöbbjük annak tudatában hajtotta végre a támadásokat, hogy börtönbe kerül. Emelt fővel vonultak be, és sok évvel később még mindig emelt fővel szabadultak. Dr. Ma Thida, vezető emberjogi aktivista, aki majdnem meghalt a börtönben, és több évet magánzárkában töltött, azt mondta, hogy hálás fogvatartóinak a gondolkodásra kapott időért, a bölcsességért, amit ezúton szerzett, a meditációs készségek elsajátításáért. A történtek értelmét kereste, és gyötrődéseiből egy kritikus önképet alakított ki. Az emberek, akikkel találkoztam, nem csak kevésbé voltak nekikeseredve a börtönben, mint ahogy vártam volna, de a vártnál kevésbé is izgatták őket az országukban zajló reformfolyamatok. Ma Thida azt mondta, "Mi, burmaiak, nem csak arról vagyunk nevezetesek, hogy megbocsájtóak vagyunk nehéz helyzetben, de egyben gyanakvóak is vagyunk a csodákkal szemben. Attól, hogy voltak elmozdulások és változások, azok a problémák még továbbra is fennállnak a társadalomban, amelyeket olyan jól megtanultunk meglátni, amíg a börtönben voltunk.
I understood her to be saying that concessions confer only a little humanity where full humanity is due; that crumbs are not the same as a place at the table. Which is to say, you can forge meaning and build identity and still be mad as hell.
És akkor megértettem, azt akarja mondani, hogy az engedmények az emberhez méltó életből csak egy csekély részt garantálnak ott, ahol teljes emberi jogokat várnak. A morzsák nem ugyanaz, mint egy hely az asztalnál. Az annyi, mint értelmet adni a történéseknek, felépíteni az identitást, és továbbra is elégedetlennek lenni.
I've never been raped, and I've never been in anything remotely approaching a Burmese prison. But as a gay American, I've experienced prejudice and even hatred, and I've forged meaning and I've built identity, which is a move I learned from people who had experienced far worse privation than I've ever known. In my own adolescence, I went to extreme lengths to try to be straight. I enrolled myself in something called "sexual surrogacy therapy," in which people I was encouraged to call doctors prescribed what I was encouraged to call exercises with women I was encouraged to call surrogates, who were not exactly prostitutes but who were also not exactly anything else.
Soha nem erőszakoltak meg, és sosem voltam olyan helyzetben, ami akár csak megközelítené a burmai börtön-állapotokat, de meleg amerikaiként volt részem előítéletekben, sőt, gyűlöletben. Értelmet adtam a velem történteknek és felépítettem identitásom. Hogy ezt tegyem, arra olyan emberek tanítottak meg, akiknek sokkal keményebb nyomorban volt részük, mint nekem valaha is. A kamaszkoromban a legvégsőkig elmentem, hogy megpróbáljak hetero lenni. Feliratkoztam egy szexterápiás csoportba, ahol orvosnak nevezett személyek felírtak úgy nevezett gyakorlatokat, szexuális gyógyítóként bemutatott nőkkel, akik semmiképp nem prostik voltak, de semmiképp nem is valami mások.
(Laughter)
(Nevetés)
My particular favorite was a blonde woman from the Deep South who eventually admitted to me that she was really a necrophiliac, and had taken this job after she got in trouble down at the morgue.
Az egyik kedvencem egy szőke nő a déli államokból, aki végül beismerte, hogy ő valójában nekrofil, és azután vállalta el ezt a munkát, hogy bajba keveredett egy hullaházban.
(Laughter)
(Nevetés)
These experiences eventually allowed me to have some happy physical relationships with women, for which I'm grateful. But I was at war with myself, and I dug terrible wounds into my own psyche.
Ezeknek az alkalmaknak köszönhetően volt néhány örömteli testi kapcsolatom nővel, amiért hálás vagyok, de állandó háborúban álltam magammal, és mélységesen megsebeztem a saját lelkivilágomat.
We don't seek the painful experiences that hew our identities, but we seek our identities in the wake of painful experiences. We cannot bear a pointless torment, but we can endure great pain if we believe that it's purposeful. Ease makes less of an impression on us than struggle. We could have been ourselves without our delights, but not without the misfortunes that drive our search for meaning. "Therefore, I take pleasure in infirmities," St. Paul wrote in Second Corinthians, "for when I am weak, then I am strong."
Nem keressük a fájdalmas tapasztalatokat, melyek alakítják egyéniségünket, de keressük azt az egyéniséget, amelyet fájdalmas tapasztalataink ébresztenek bennünk. Nem tudjuk elviselni az értelmetlen gyötrődést, de el tudjuk a nagy fájdalmakat, ha hisszük, hogy van értelme. A jólét kevésbé hat ránk, mint a küzdelem. A örömeink nélkül is lehetünk önmagunk, de szerencsétlenségeink nélkül nem, ami az értelem keresése felé vezet el. "Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben," írta Szent Pál a második korinthoszi levelében, "mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős. "
In 1988, I went to Moscow to interview artists of the Soviet underground. I expected their work to be dissident and political. But the radicalism in their work actually lay in reinserting humanity into a society that was annihilating humanity itself, as, in some senses, Russian society is now doing again. One of the artists I met said to me, "We were in training to be not artists but angels."
1988-ban Moszkvába mentem, hogy interjút készítsek betiltott szovjet művészekkel, és arra számítottam, hogy munkáik ellenzékiek, politikáról szólnak. De munkájuk radikálizmusa valójában az emberi értékek visszaadása annak a társadalomnak, amelyi maga semmisítette meg az emberi értékeket, ahogyan bizonyos értelemben az orosz társadalom most újra ezt teszi. Az egyik művész, akivel találkoztam, azt mondta, "Nem művésznek, angyalnak tanulunk."
In 1991, I went back to see the artists I'd been writing about, and I was with them during the putsch that ended the Soviet Union. And they were among the chief organizers of the resistance to that putsch. And on the third day of the putsch, one of them suggested we walk up to Smolenskaya. And we went there, and we arranged ourselves in front of one of the barricades, and a little while later, a column of tanks rolled up. And the soldier on the front tank said, "We have unconditional orders to destroy this barricade. If you get out of the way, we don't need to hurt you. But if you won't move, we'll have no choice but to run you down." The artist I was with said, "Give us just a minute. Give us just a minute to tell you why we're here." And the soldier folded his arms, and the artist launched into a Jeffersonian panegyric to democracy such as those of us who live in a Jeffersonian democracy would be hard-pressed to present. And they went on and on, and the soldier watched. And then he sat there for a full minute after they were finished and looked at us, so bedraggled in the rain, and said, "What you have said is true, and we must bow to the will of the people. If you'll clear enough space for us to turn around, we'll go back the way we came." And that's what they did. Sometimes, forging meaning can give you the vocabulary you need to fight for your ultimate freedom.
1991-ben visszamentem azokhoz a művészekhez, akikről írtam, és velük voltam a puccs idején is, ami a Szovjetunió vége lett. Ott voltak a puccsal szembeni ellenállás fő szervezői között. És a puccs harmadik napján, egyikőjük javasolta, hogy sétáljunk fel a Smolenszkájára. És oda mentünk, és elhelyezkedtünk a barrikádok egyike előtt, és kissé később, egy harckocsiosztag került elénk, és a katona az első tankból azt mondta, "Feltétel nélküli megbízásunk van, hogy ledöntsük ezt a barrikádot. Ha elmentek az utunkból, nem bántunk, de ha nem, nem marad választásunk, hanem letarolunk benneteket." És a művész akivel voltam, mondta, "Adj, csak egy percet. Csak egy percet, hogy elmondjuk, miért vagyunk itt." És a katona karba tette a kezét, és a művész rázendített egy olyan Jeffersoni beszédre a demokráciáról, hogy az olyanoknak is, mint mi, akik jeffersoni demokráciában élnek, nehéz lenne hasonlót előadni. És csak folytatták, és folytatták, a katona meg csak nézett, és ott ült még egy teljes percig, miután befejezték. és nézett ránk ázottan az esőben, és mondta, "Amit mondtál az igaz, így meg kell hajolnunk az emberek akarata előtt. Ha hagysz nekünk elég helyet, hogy megforduljunk, visszamegyünk oda, ahonnan jöttünk." És ezt tették. Néha, a dolgok értelmét keresve, meg tudjuk kapni azt szókincset, amely a szabadságunkért folytatott küzdelemhez kell.
Russia awakened me to the lemonade notion that oppression breeds the power to oppose it. And I gradually understood that as the cornerstone of identity. It took identity to rescue me from sadness. The gay rights movement posits a world in which my aberrances are a victory. Identity politics always works on two fronts: to give pride to people who have a given condition or characteristic, and to cause the outside world to treat such people more gently and more kindly. Those are two totally separate enterprises, but progress in each sphere reverberates in the other. Identity politics can be narcissistic. People extol a difference only because it's theirs. People narrow the world and function in discrete groups without empathy for one another. But properly understood and wisely practiced, identity politics should expand our idea of what it is to be human. Identity itself should be not a smug label or a gold medal, but a revolution.
Oroszország ébresztett rá a limonádé-elvre: hogy kegyetlen nyomás kell ahhoz, hogy valami nagyszerű dolog készüljön. Lassanként úgy tekintettem ezt, mint az identitás sarokkövét. Az identitást használta fel arra, hogy kimenekítsen a bánatomból. A melegjogi mozgalom egy olyan világot teremt, amelyben a másságom győzelem. Az identitással kapcsolatos mozgalmak mindig két fronton működnek: tartást adnak az érintetteknek, és próbálják elérni, hogy a világ az ilyen emberekkel kíméletesebb és barátságosabb legyen. Ez két, egymástól teljesen független tevékenység, de ami fejlődést elérünk az egyikben, annak a másikra is hatása van. Az identitás-mozgalmak lehetnek narcisztikusak. A résztvevők sokra értékelik különcségüket, csak azért, mert az övék. Leszűkül számukra a világ, külön csoportokban működnek, anélkül, hogy bármi szolidaritás lenne közöttük. De megfelelően értelmezve és bölcsen alkalmazva, a mozgalmak kiterjedhetnének mindenre, ami emberi. Az identitásnak önmagában nem önelégült címkének kéne lennie, vagy kitüntetésnek. hanem forradalomnak,
I would have had an easier life if I were straight, but I would not be me. And I now like being myself better than the idea of being someone else, someone who, to be honest, I have neither the option of being nor the ability fully to imagine. But if you banish the dragons, you banish the heroes, and we become attached to the heroic strain in our own lives. I've sometimes wondered whether I could have ceased to hate that part of myself without gay pride's technicolor fiesta, of which this speech is one manifestation.
Könnyebb lett volna az életem, ha hetero vagyok, de akkor az nem én lennék. És most inkább kedvemre van önmagamnak lenni, mint az ötlet, hogy lehetnék valaki más, amihez - hogy őszinte legyek -- sem a lehetőségem nem volt meg, de még csak el sem tudtam képzelni teljesen. De ha száműzzük a sárkányokat, elkergetjük a hősöket is, és nem szabadulhatunk a heroikus küzdelmektől az életünk során. Néha eltöprengtem azon, hogy meg tudtam volna-e szabadulni önutálatomtól a meleg büszkeség színes forgataga nélkül, aminek ez az előadásom is az egyik kézzel fogható eredménye.
(Laughter)
Régen azt gondoltam, akkor tekinthetem magam érettnek,
I used to think I would know myself to be mature when I could simply be gay without emphasis. But the self-loathing of that period left a void, and celebration needs to fill and overflow it, and even if I repay my private debt of melancholy, there's still an outer world of homophobia that it will take decades to address. Someday, being gay will be a simple fact, free of party hats and blame. But not yet. A friend of mine who thought gay pride was getting very carried away with itself, once suggested that we organize Gay Humility Week.
ha tudok meleg lenni anélkül, hogy különösebb jelentőséget tulajdonítanék neki. De ennek az időszaknak az önutálata hagyott egy ürességet, amit az ünneplés kell, hogy kitöltsön és elárasszon. Még ha vissza is adom a melankóliám privát tartozásait, még mindig ott van a külvilág homofóbiája amivel még évtizedeig foglalkozni kell. Talán egy napon melegnek lenni egyszerű tény lesz, ünneplés és szégyen nélkül, de még nem az. Egy barátom, aki úgy gondolta, hogy a meleg büszkeség nagyon elszállt magától, ajánlotta, hogy szervezzünk egy
(Laughter)
Meleg Alázat Hetét.
(Applause)
(Nevetés) (Taps)
It's a great idea.
Ez egy óriási ötlet,
(Laughter)
de erre még nem érkezett el az idő.
But its time has not yet come.
(Laughter)
(Nevetés)
And neutrality, which seems to lie halfway between despair and celebration, is actually the endgame.
És valójában a semlegesség, ami úgy tűnik, fél úton van a kétségbeesés és ünneplés között, a végső cél.
In 29 states in the US, I could legally be fired or denied housing for being gay. In Russia, the anti-propaganda law has led to people being beaten in the streets. Twenty-seven African countries have passed laws against sodomy. And in Nigeria, gay people can legally be stoned to death, and lynchings have become common. In Saudi Arabia recently, two men who had been caught in carnal acts were sentenced to 7,000 lashes each, and are now permanently disabled as a result. So who can forge meaning and build identity? Gay rights are not primarily marriage rights, and for the millions who live in unaccepting places with no resources, dignity remains elusive. I am lucky to have forged meaning and built identity, but that's still a rare privilege. And gay people deserve more, collectively, than the crumbs of justice.
Amerika 29 államában, törvényesen kirúghatnak, vagy megtagadhatnak otthont adni, mert meleg vagyok. Oroszországban, az anti-propaganda törvények oda vezettek, hogy embereket vernek meg az utcán. 27 afrikai országban szodómia elleni törvényeket alkottak, és Nigériában, a melegeket törvényesen lehet halálra kövezni, és a lincselés mindennapos. Szaudi-Arábiában nemrég két férfit testi kapcsolaton kaptak, és egyenként 7000 korbácsütésre ítéltek. Ennek eredményeként véglegesen megrokkantak. Szóval, ki tud értelmet adni a dolgoknak, és felépíteni identitását? Meleg-jog elsősorban nem házassági jog, és azoknak a millióknak, akik kitaszítottként élnek erőforrások nélkül, a méltóság csak megfoghatatlan marad. Szerencsés vagyok, hogy értelmet tudtam adni és felépíteni identitásom, de ez még mindig egy ritka privilégium, és a melegek többet érdemelnek együttesen, mint az igazságosság morzsái.
And yet, every step forward is so sweet. In 2007, six years after we met, my partner and I decided to get married. Meeting John had been the discovery of great happiness and also the elimination of great unhappiness. And sometimes, I was so occupied with the disappearance of all that pain, that I forgot about the joy, which was at first the less remarkable part of it to me. Marrying was a way to declare our love as more a presence than an absence.
Ugyanakkor, minden lépés előre annyira édes. 2007-ben, 6 évre rá, hogy találkoztunk, a partnerem és én eldöntöttük hogy megházasodunk. Johnnal való találkozásunk a nagy boldogság felfedezése volt. és egyúttal szabadulás a nagy boldogtalanságtól. És néha annyira el voltam foglalva azzal, hogy mind eltűnik a fájdalom, hogy megfeledkeztem az örömről, ami eleinte a kevésbé észrevehető összetevő volt számomra. Házasságunk által ki tudtuk fejezni szerelmünket, inkább, mint egy jelenlét, semmint valami hiány.
Marriage soon led us to children, and that meant new meanings and new identities -- ours and theirs. I want my children to be happy, and I love them most achingly when they are sad. As a gay father, I can teach them to own what is wrong in their lives, but I believe that if I succeed in sheltering them from adversity, I will have failed as a parent. A Buddhist scholar I know once explained to me that Westerners mistakenly think that nirvana is what arrives when all your woe is behind you, and you have only bliss to look forward to. But he said that would not be nirvana, because your bliss in the present would always be shadowed by the joy from the past. Nirvana, he said, is what you arrive at when you have only bliss to look forward to and find in what looked like sorrows the seedlings of your joy. And I sometimes wonder whether I could have found such fulfillment in marriage and children if they'd come more readily, if I'd been straight in my youth or were young now, in either of which cases this might be easier. Perhaps I could. Perhaps all the complex imagining I've done could have been applied to other topics. But if seeking meaning matters more than finding meaning, the question is not whether I'd be happier for having been bullied, but whether assigning meaning to those experiences has made me a better father. I tend to find the ecstasy hidden in ordinary joys, because I did not expect those joys to be ordinary to me.
Házasságunk, hamarosan gyerekekhez vezetett, és ez új értelmet adott és új személyiséget, a mienkét, és az övékét. Azt akarom, hogy boldogak legyenek a gyerekeim, és akkor szeretem őket a legnagyobb fájdalommal, amikor szomorúak. Mint meleg apa, megtaníthatom őket hogy elfogadják, mi a rossz az életükben. De hiszem, ha sikerül megvédeni őket a balsorstól, mint szülő, megbuktam. Egy buddhista tanító, akit ismertem, elmagyarázta, hogy a nyugatiak hibásan azt hiszik, hogy a nirvána jön el, amikor minden bajt magunk mögött hagytunk, és már csak a nagy boldogság van előttünk. De azt mondta, hogy ez nem lenne Nirvána, mert a jelen boldogságát mindig beárnyékolnák a múlt örömei. Nirvánához akkor érkezünk el, amikor boldogságra számítunk, és az öröm csíráit találjuk meg abban is, ami szomorúságnak néz ki. És néha eltöprengek, hogy vajon találhattam-e volna ilyen beteljesülést házasságban, és gyermekekben, ha ezek érettebben érnek, ha hetero lettem volna fiatalon, vagy most lennék fiatal, -- mindkét esetben ez talán egyszerűbb lett volna mindez. Talán igen. Lehet, hogy a átfogó elképzeléseimet, amik voltak lehetett volna más témákra alkalmazni. De ha kutatni az értelem után többet jelent, mint értelmet találni, akkor nem az a kérdés, hogy boldogabb lennék-e ha kényszerítettek, vagy jelentést adni azoknak a tapasztalatoknak amiktől jobb apa lettem. Hajlamos vagyok gondolni, hogy az eksztázis a mindennapi örömökben van, nem gondoltam volna, hogy ezek az örömek átlagosak lennének számomra.
I know many heterosexuals who have equally happy marriages and families, but gay marriage is so breathtakingly fresh, and gay families so exhilaratingly new, and I found meaning in that surprise.
Ismerek sok heterót, akik szintén boldog házasságban és családban élnek, de a melegházasságok lélegzet visszaállítóan frissek, és olyan üdítően újak, és ebben a meglepetésben találtam értelmet.
In October, it was my 50th birthday, and my family organized a party for me. And in the middle of it, my son said to my husband that he wanted to make a speech. And John said, "George, you can't make a speech. You're four."
Októberben volt az 50-ik születésnapom, és a családom szervezett egy partit a számomra, aminek a közepén a fiam azt mondta a férjemnek, hogy ő is szónokolni akar, és John azt mondta, "George, nem szónokolhatsz, te 4 éves vagy".
(Laughter)
(Nevetés)
"Only Grandpa and Uncle David and I are going to make speeches tonight." But George insisted and insisted, and finally, John took him up to the microphone, and George said very loudly, "Ladies and gentlemen! May I have your attention, please?" And everyone turned around, startled. And George said, "I'm glad it's daddy's birthday. I'm glad we all get cake. And Daddy, if you were little, I'd be your friend."
"Csak nagyapa, Dávid bácsi, és én fogunk ma este szónokolni." De George csak ragaszkodott, és ragaszkodott, végül, John a mikrofonhoz engedte, és George jó hangosan azt mondta, "Uraim, és Hölgyeim, kaphatok egy kis figyelmet, kérem." És mindenki meglepetten odafordult. és George azt mondta, "Örülök, hogy Apa születésnapja van, és örülök, hogy mindenki kap tortát. És Apa, ha te most kicsi lennél, én a barátod lennék."
(Gasp)
And I thought -- (Applause) Thank you. I thought that I was indebted even to Bobby Finkel, because all those earlier experiences were what had propelled me to this moment, and I was finally unconditionally grateful for a life I'd once have done anything to change.
És azt gondoltam - Köszönöm. azt gondoltam, hogy adósa vagyok még Bobby Finkelnek is, mert mindazon előző tapasztalatok ehhez a pillanathoz vezettek, és végülis feltétel nélkül hálás vagyok azért az életért, amin régebben bármi áron változtattam volna.
The gay activist Harvey Milk was once asked by a younger gay man what he could do to help the movement, and Harvey Milk said, "Go out and tell someone." There's always somebody who wants to confiscate our humanity. And there are always stories that restore it. If we live out loud, we can trounce the hatred, and expand everyone's lives.
Harvey Milk, a meleg aktivista akit egy fiatalabb meleg megkérdezett, hogy mit tehetne a mozgalom érdekében, azt mondta neki, "Menj, és mondd el valakinek." Mindig van valaki, aki el akarja kobozni az emberségünket, és mindig vannak történetek, amelyek visszaállítják. Ha mi hangosan kimondjuk, akkor legyőzzük a gyűlöletet, és kibővíthetjük mindenki életét.
Forge meaning. Build identity. Forge meaning. Build identity. And then invite the world to share your joy.
Adj értelmet. Építsd fel identitásod. Adj értelmet. Építsd fel identitásod. És akkor hívd meg a világot, hogy osztozzon örömödben.
Thank you.
(Applause)
Köszönöm!
Thank you.
(Taps)
(Applause)
Köszönöm. (Taps)
Thank you.
Köszönöm. (Taps)
(Applause)
Thank you.
Köszönöm. (Taps)
(Applause)