The writer George Eliot cautioned us that, among all forms of mistake, prophesy is the most gratuitous. The person that we would all acknowledge as her 20th-century counterpart, Yogi Berra, agreed. He said, "It's tough to make predictions, especially about the future."
Az író, George Eliot hívta fel a figyelmünket arra, hogy az összes hibánk közül, a jóslás a legnehezebben indokolható. A sokak által az írónő 20. századi párjának tartott Yogi Berra ugyancsak egyetért ezzel. Ő így fogalmazott: "Jósolni nehéz dolog, különösen a jövőre nézve."
I'm going to ignore their cautions and make one very specific forecast. In the world that we are creating very quickly, we're going to see more and more things that look like science fiction, and fewer and fewer things that look like jobs. Our cars are very quickly going to start driving themselves, which means we're going to need fewer truck drivers. We're going to hook Siri up to Watson and use that to automate a lot of the work that's currently done by customer service reps and troubleshooters and diagnosers, and we're already taking R2D2, painting him orange, and putting him to work carrying shelves around warehouses, which means we need a lot fewer people to be walking up and down those aisles.
Én viszont, figyelmen kívül hagyva ezeket a figyelmeztetéseket, most mégis konkrét jóslásba fogok bocsátkozni. A világban, amit egyre gyorsabban építünk, egyre több és több science fictionnak tűnő dolgot fogunk látni, és egyre kevesebb olyat, ami munkalehetőségnek látszik. Hamarosan eljön az autonóm járművek kora, amikor kevesebb teherautó-sofőrre lesz szükség. A Siri alkalmazást az IBM Watson számítógéphez fogjuk csatlakoztatni, hogy automatizáljunk vele egy sor munkát, amit jelenleg vevőszolgálati képviselők, hibaelhárítók és diagnosztikusok végeznek, és máris ott tartunk, hogy R2D2-kat festünk sárgára, és állítunk munkába, hogy raktárakban dolgozzanak, elérve ez által, hogy sokkal kevesebb embernek kelljen fel-alá mászkálnia ezeken a folyosókon.
Now, for about 200 years, people have been saying exactly what I'm telling you -- the age of technological unemployment is at hand — starting with the Luddites smashing looms in Britain just about two centuries ago, and they have been wrong. Our economies in the developed world have coasted along on something pretty close to full employment.
Nos, már kb. 200 éve annak, hogy az emberek pontosan azt mondják, amiről beszélek -- hogy eljött a technológiai munkanélküliség kora -- kezdve a ludditákkal, akik szövőszékeket törtek össze Britanniában, pontosan két évszázaddal ezelőtt, és akik hatalmasat tévedtek. A fejlett világ gazdaságai hosszú ideig nagyon közel jártak a teljes foglalkoztatottsághoz.
Which brings up a critical question: Why is this time different, if it really is? The reason it's different is that, just in the past few years, our machines have started demonstrating skills they have never, ever had before: understanding, speaking, hearing, seeing, answering, writing, and they're still acquiring new skills. For example, mobile humanoid robots are still incredibly primitive, but the research arm of the Defense Department just launched a competition to have them do things like this, and if the track record is any guide, this competition is going to be successful. So when I look around, I think the day is not too far off at all when we're going to have androids doing a lot of the work that we are doing right now. And we're creating a world where there is going to be more and more technology and fewer and fewer jobs. It's a world that Erik Brynjolfsson and I are calling "the new machine age."
Ami felvet egy lényeges kérdést: miért más a mostani kor, ha egyáltalán az? Hát azért, mert az elmúlt néhány évben a gépeink elkezdtek olyan képességekre szert tenni, mint azelőtt soha, de soha: értenek, beszélnek, hallanak, látnak, válaszolnak, írnak, és egyre újabb és újabb képességeket sajátítanak el. A mobil humanoid robotok például még mindig hihetetlenül primitívek, de a Védelmi Hivatal kutatási részlege nemrégiben indított egy versenyt a célból, hogy ilyen dolgokra tegyük képessé őket, és ha hihetünk a híreknek, akkor a verseny sikeresnek ígérkezik. Amikor körülnézek, úgy érzem, egyáltalán nincs messze a nap, amikor androidok fognak végezni sok olyan feladatot, melyeket most mi magunk csinálunk. Egy olyan világot alkotunk, amelyben egyre több és több a technológia, és egyre kevesebb a munkalehetőség. Ezt a világot mi, Erik Brynjolfssonnal úgy hívjuk, hogy "az új gépkorszak".
The thing to keep in mind is that this is absolutely great news. This is the best economic news on the planet these days. Not that there's a lot of competition, right? This is the best economic news we have these days for two main reasons. The first is, technological progress is what allows us to continue this amazing recent run that we're on where output goes up over time, while at the same time, prices go down, and volume and quality just continue to explode. Now, some people look at this and talk about shallow materialism, but that's absolutely the wrong way to look at it. This is abundance, which is exactly what we want our economic system to provide. The second reason that the new machine age is such great news is that, once the androids start doing jobs, we don't have to do them anymore, and we get freed up from drudgery and toil.
Fontos megjegyezni, hogy ez egy abszolút remek hír. Ez a létező legjobb gazdasági hír a bolygón manapság. Nem az, hogy milyen hatalmas a verseny, ugye? Ez napjaink legjobb gazdasági híre, mégpedig két fő ok miatt. Az első, hogy a technológiai fejlődés teszi számunkra lehetővé, hogy folytatódjon az a lenyűgöző jelenlegi tendencia, amelyben a termelés volumene egyre nő, miközben -- ezzel egy időben -- az árak csökkennek, és amelyben a volumen és a minőség robbanásszerű növekedést mutat. Némelyek ennek hallatán azt mondhatják, hogy ez csak sekélyes anyagiasság, ám ez teljességgel téves megközelítése a dolgoknak. A gazdasági rendszerünktől pontosan azt várjuk, hogy bőséget biztosítson számunkra. A másik ok, amiért az új gépkorszakot remek dolognak tartom, az az, hogy amint androidok kezdik végezni a különböző munkákat, nem nekünk kell végeznünk többé, így megszabadulunk a rabszolgamunkától és a fáradtságtól.
Now, when I talk about this with my friends in Cambridge and Silicon Valley, they say, "Fantastic. No more drudgery, no more toil. This gives us the chance to imagine an entirely different kind of society, a society where the creators and the discoverers and the performers and the innovators come together with their patrons and their financiers to talk about issues, entertain, enlighten, provoke each other." It's a society really, that looks a lot like the TED Conference. And there's actually a huge amount of truth here. We are seeing an amazing flourishing taking place. In a world where it is just about as easy to generate an object as it is to print a document, we have amazing new possibilities. The people who used to be craftsmen and hobbyists are now makers, and they're responsible for massive amounts of innovation. And artists who were formerly constrained can now do things that were never, ever possible for them before. So this is a time of great flourishing, and the more I look around, the more convinced I become that this quote, from the physicist Freeman Dyson, is not hyperbole at all. This is just a plain statement of the facts. We are in the middle of an astonishing period.
Amikor erről beszélgetek a barátaimmal Cambridge-ben és a Szilícium-völgyben, azt mondják: "Fantasztikus! Nincs több robotolás, nincs több küszködés! Ez lehetőséget ad arra, hogy elképzeljünk egy teljesen másfajta társadalmat, egy társadalmat, amiben az alkotók, a felfedezők, az előadók és az újítók azért találkoznak szellemi és pénzügyi támogatóikkal, hogy beszélgessenek, szórakoztassák, felvilágosítsák, és inspirálják egymást." Ez egy olyan társadalom, amely nagyon emlékeztet egy TED Konferenciára. És ebben tényleg rengeteg igazság van. Csodálatos virágzásnak vagyunk szemtanúi. Egy világban, ahol olyan egyszerű egy tárgy létrehozása, mint egy dokumentum kinyomtatása, csodálatos új lehetőségek várnak ránk. Az egykori mesteremberek és amatőrök most alkotókká válnak, akik temérdek innovációért felelősek. A korábban korlátok közé szorított művészek pedig olyan dolgokat csinálhatnak, amelyekre korábban soha, de soha nem volt lehetőségük. Tehát csodálatos virágkorban élünk, és minél többször nézek körbe, annál biztosabb vagyok benne, hogy a fizikus Freeman Dysonnak ez az idézete egyáltalán nem túlzás. Csak egy egyszerű ténymegállapítás. Egy döbbenetes korszak közepén járunk.
["Technology is a gift of God. After the gift of life it is perhaps the greatest of God's gifts. It is the mother of civilizations, of arts and of sciences." — Freeman Dyson]
["A technológia Isten ajándéka. Az élet után ez a legnagyobb ajándék, amit az Istentől kaptunk. Ez a civilizáció, a művészetek és a tudományok szülőanyja." -- Freeman Dyson]
Which brings up another great question: What could possibly go wrong in this new machine age? Right? Great, hang up, flourish, go home. We're going to face two really thorny sets of challenges as we head deeper into the future that we're creating.
És ez egy újabb csodálatos kérdést vet fel: Mi romolhat el egyáltalán ebben az új gépkorszakban? Ugye? Szuper, most hagyjuk abba, kezdődjön a virágzás, irány haza. A kihívások két nagyon kényes csoportjával kell szembenéznünk, ahogy egyre mélyebbre hatolunk az általunk alkotott jövőbe.
The first are economic, and they're really nicely summarized in an apocryphal story about a back-and-forth between Henry Ford II and Walter Reuther, who was the head of the auto workers union. They were touring one of the new modern factories, and Ford playfully turns to Reuther and says, "Hey Walter, how are you going to get these robots to pay union dues?" And Reuther shoots back, "Hey Henry, how are you going to get them to buy cars?"
Az első gazdasági jellegű, és lényegét remekül összefoglalja az a képzeletbeli párbeszéd, ami II. Henry Ford és Walter Reuther, az autóipari munkások szakszervezetének vezetője között játszódhatott volna le. Miközben az egyik modern gyárban sétálgatnak, Ford tréfásan Reutherhez fordul, és így szól: Walter, hogy tudnád rávenni ezeket a robotokat, hogy fizessék a szakszervezeti tagdíjat? Mire Reuther hátraszól: "Hát te, Henry, hogy tudnád rávenni őket, hogy autót vásároljanak?"
Reuther's problem in that anecdote is that it is tough to offer your labor to an economy that's full of machines, and we see this very clearly in the statistics. If you look over the past couple decades at the returns to capital -- in other words, corporate profits -- we see them going up, and we see that they're now at an all-time high. If we look at the returns to labor, in other words total wages paid out in the economy, we see them at an all-time low and heading very quickly in the opposite direction.
Reuther problémája ebben az anekdotában az, hogy nem egyszerű felajánlani a munkaerőnket egy agyongépesített gazdaságnak, és ez nagyon világosan látható a statisztikákból is. Ha megnézzük az elmúlt évtizedek tőkemegtérülési mutatóit -- más szavakkal a vállalatok profitját, -- akkor növekedést látunk, és azt látjuk, hogy soha nem látott magasságokban vannak. A munkajövedelmeket, más szóval a gazdaságban kifizetett bértömeget nézve viszont azt látjuk, hogy minden idők legalacsonyabb szintjén áll, és nagyon gyorsan tart az ellenkező irányba.
So this is clearly bad news for Reuther. It looks like it might be great news for Ford, but it's actually not. If you want to sell huge volumes of somewhat expensive goods to people, you really want a large, stable, prosperous middle class. We have had one of those in America for just about the entire postwar period. But the middle class is clearly under huge threat right now. We all know a lot of the statistics, but just to repeat one of them, median income in America has actually gone down over the past 15 years, and we're in danger of getting trapped in some vicious cycle where inequality and polarization continue to go up over time.
Hát ezek bizony rossz hírek Reuther számára. Elsőre úgy tűnhet, hogy Fordnak viszont örülhetne nekik, valójában azonban nem. Ha hatalmas mennyiségű és drága terméket akarsz eladni az embereknek, akkor nagy, stabil és prosperáló középosztályra van szükség. Nekünk Amerikában egyszer volt ilyenünk, a háború utáni időszakban. Most azonban a középosztály hatalmas fenyegetésnek van kitéve. Mindannyian ismerünk ilyen statisztikákat, melyek közül én csak egyet említenék, amely szerint Amerikában az átlagos jövedelem csökkent az elmúlt 15 évben, és fennáll a veszélye annak, hogy az egyenlőtlenség és polarizáció veszélyes ciklusából a következő időszakban sem tudunk kilábalni.
The societal challenges that come along with that kind of inequality deserve some attention. There are a set of societal challenges that I'm actually not that worried about, and they're captured by images like this. This is not the kind of societal problem that I am concerned about. There is no shortage of dystopian visions about what happens when our machines become self-aware, and they decide to rise up and coordinate attacks against us. I'm going to start worrying about those the day my computer becomes aware of my printer.
Az ezzel a fajta egyenlőtlenséggel együtt járó társadalmi kihívásoknál érdemes egy kicsit elidőznünk. Van egy sor társadalmi kihívás, melyek miatt egyáltalán nem aggódom, például amelyek ezeken a képeken láthatók. Ez nem az a fajta társadalmi probléma, ami miatt aggódnunk kéne. Nem vagyunk híján az antiutópisztikus látomásoknak, amelyekben a gépeink önállósítják magukat, fellázadnak, és összehangolt támadást idítanak ellenünk. Én is kezdek aggódni a miatt, hogy egy napon a számítógépem ráébred a nyomtatóm létezésére.
(Laughter) (Applause)
(Nevetés) (Taps)
So this is not the set of challenges we really need to worry about. To tell you the kinds of societal challenges that are going to come up in the new machine age, I want to tell a story about two stereotypical American workers. And to make them really stereotypical, let's make them both white guys. And the first one is a college-educated professional, creative type, manager, engineer, doctor, lawyer, that kind of worker. We're going to call him "Ted." He's at the top of the American middle class. His counterpart is not college-educated and works as a laborer, works as a clerk, does low-level white collar or blue collar work in the economy. We're going to call that guy "Bill."
Ez tehát nem az a kihívás, ami miatt nagyon nyugtalankodnunk kéne. Hogy megértsék, milyen fajta kihívásokkal kell szembenéznünk az új gépkorszakban, elmondanék egy történetet két sztrereotíp amerikai dolgozóról. Hogy még sablonosabb legyen a történet, legyenek mindketten fehér bőrűek. Az első egy egyetemet végzett szakember, a kreatív fajtából, menedzser, mérnök, orvos, ügyvéd vagy valami hasonló. Őt Tednek fogjuk hívni. Az amerikai felső középosztály tagja. Ellenpárja egyetemi diplomával nem rendelkezik, munkásként vagy hivatalnokként dolgozik, alsó szintű fehérgalléros vagy kékgalléros munkát végez. Őt meg nevezzük Billnek.
And if you go back about 50 years, Bill and Ted were leading remarkably similar lives. For example, in 1960 they were both very likely to have full-time jobs, working at least 40 hours a week. But as the social researcher Charles Murray has documented, as we started to automate the economy, and 1960 is just about when computers started to be used by businesses, as we started to progressively inject technology and automation and digital stuff into the economy, the fortunes of Bill and Ted diverged a lot. Over this time frame, Ted has continued to hold a full-time job. Bill hasn't. In many cases, Bill has left the economy entirely, and Ted very rarely has. Over time, Ted's marriage has stayed quite happy. Bill's hasn't. And Ted's kids have grown up in a two-parent home, while Bill's absolutely have not over time. Other ways that Bill is dropping out of society? He's decreased his voting in presidential elections, and he's started to go to prison a lot more often. So I cannot tell a happy story about these social trends, and they don't show any signs of reversing themselves. They're also true no matter which ethnic group or demographic group we look at, and they're actually getting so severe that they're in danger of overwhelming even the amazing progress we made with the Civil Rights Movement.
Ha kb. 50 évet visszamegyünk az időben, akkor azt látjuk, hogy Bill és Ted feltűnően hasonló életet élnek. Például 1960-ban valószínűleg mindketten teljes munkaidőben, legalább heti 40 órában dolgoznak. A társadalomkutató Charles Murray azonban kimutatta, hogy ahogy elkezdtük automatizálni a gazdaságot -- és éppen a 60-as években kezdődött a számítógépek üzleti célú alkalmazása --, ahogy elkezdtünk fokozott ütemben technológiát, automatizálást és digitális dolgokat bevinni a gazdaságba, Bill és Ted sorsa kezdett határozottan elválni egymástól. Ez alatt az időszak alatt Ted továbbra is megőrizte teljes munkaidős állását. Bill viszont nem. Bill sok esetben teljesen kiszorult a gazdaságból, Ted viszont csak nagyon ritkán. Az idők folyamán Ted továbbra is boldog házasságban élt. Bill viszont nem. Ted gyermekeit két szülő nevelte fel, miközben Bill gyerekeiről ez egyáltalán nem mondható el. És az egyéb dolgok, melyek azt mutatják, hogy Bill kiszorult a társadalomból. Egyre kevésbé vett részt az elnökválasztásokon, és elkezdett gyakrabban börtönbe kerülni. Sajnos nem tudok boldog történetet mesélni ezekről a társadalmi trendekről, és nem látom, hogy ezek a trendek mitől változnának meg. Ezek a megállapítások igazak, függetlenül a vizsgált etnikai vagy demográfiai csoportoktól, és kezdenek olyannyira súlyossá válni, hogy már veszélyeztetik a Polgárjogi Mozgalommal elért csodálatos eredményeinket is.
And what my friends in Silicon Valley and Cambridge are overlooking is that they're Ted. They're living these amazingly busy, productive lives, and they've got all the benefits to show from that, while Bill is leading a very different life. They're actually both proof of how right Voltaire was when he talked about the benefits of work, and the fact that it saves us from not one but three great evils.
És szilícium-völgybeli, a Cambridge-i barátaim figyelmét pedig rendre elkerüli a tény, hogy ők a Tedek közé tartoznak. Hogy ők ezt a csodálatosan tartalmas, termékeny életet élik, és hogy ennek minden előnyét élvezhetik, miközben Billnek egy teljesen más élet jutott. Ők valójában mindketten azt bizonyítják, mennyire igaza volt Voltaire-nek, amikor a munka előnyeiről beszélt, és azt a tényt, hogy a munka nem is egy, de három gonosztól ment meg bennünket.
["Work saves a man from three great evils: boredom, vice and need." — Voltaire]
["A munka megmenti az embert három gonosztól: az unalomtól, a bűntől és a szükségtől." -- Voltaire]
So with these challenges, what do we do about them?
Mit kezdhetünk hát ezekkel a kihívásokkal?
The economic playbook is surprisingly clear, surprisingly straightforward, in the short term especially. The robots are not going to take all of our jobs in the next year or two, so the classic Econ 101 playbook is going to work just fine: Encourage entrepreneurship, double down on infrastructure, and make sure we're turning out people from our educational system with the appropriate skills.
A gazdasági forgatókönyvek meglepően világosak, meglepően egyértelműek, legalábbis rövid távon. A robotok nem fogják elvenni a munkánkat a következő egy-két évben, így a klasszikus Econ 101 forgatókönyv még kiválóan fog működni: Ösztönözd a vállalkozásokat, duplázd meg az infrastruktúrát, és biztosítsd, hogy megfelelő szakértelemmel rendelkező emberek kerüljenek ki az oktatási rendszerből.
But over the longer term, if we are moving into an economy that's heavy on technology and light on labor, and we are, then we have to consider some more radical interventions, for example, something like a guaranteed minimum income. Now, that's probably making some folk in this room uncomfortable, because that idea is associated with the extreme left wing and with fairly radical schemes for redistributing wealth. I did a little bit of research on this notion, and it might calm some folk down to know that the idea of a net guaranteed minimum income has been championed by those frothing-at-the-mouth socialists Friedrich Hayek, Richard Nixon and Milton Friedman. And if you find yourself worried that something like a guaranteed income is going to stifle our drive to succeed and make us kind of complacent, you might be interested to know that social mobility, one of the things we really pride ourselves on in the United States, is now lower than it is in the northern European countries that have these very generous social safety nets. So the economic playbook is actually pretty straightforward.
Hosszabb távon viszont egy olyan gazdaság irányába haladunk, amely nagyobb részt technológiából, és csak kisebb részt emberi munkából áll, és ezért komolyan fontolóra kell vennünk néhány gyökeres beavatkozást, például mint a garantált minimális jövedelem bevezetését. Bizonyára ülnek itt olyanok, akiket ezek a dolgok kellemetlenül érintenek, mert a gondolatnak van egyfajta szélsőbaloldali felhangja, és mert a vagyon újrafelosztásának radikális módjaira utal. Végeztem egy kis kutatást ezzel kapcsolatban, aminek eredménye talán megnyugtatja az aggódókat, mivel a garantált minimális jövedelem legnagyobb hirdetői olyan, habzó szájú szocialisták voltak, mint Friedrich Hayek, Richard Nixon és Milton Friedman. És ha aggódni kezdenének amiatt, hogy egy ilyen garantált jövedelem esetleg elfojtaná a siker utáni vágyunkat, és önteltté tenne bennünket, akkor érdekelheti önöket, hogy a társadalmi mobilitás, amire annyira büszkék vagyunk az Egyesült Államokban, jelenleg alacsonyabb, mint az észak-európai országokban, melyek, mint tudjuk, rendkívül nagyvonalú szociális hálóval rendelkeznek. A gazdasági forgatókönyv tehát tényleg tiszta és világos.
The societal one is a lot more challenging. I don't know what the playbook is for getting Bill to engage and stay engaged throughout life.
A társadalmi forgatókönyv viszont komoly kihívásokat tartogat. Nem tudom, milyen forgatókönyv alapján lehetne például Billt visszaszerezni, és egész életén keresztül megtartani.
I do know that education is a huge part of it. I witnessed this firsthand. I was a Montessori kid for the first few years of my education, and what that education taught me is that the world is an interesting place and my job is to go explore it. The school stopped in third grade, so then I entered the public school system, and it felt like I had been sent to the Gulag. With the benefit of hindsight, I now know the job was to prepare me for life as a clerk or a laborer, but at the time it felt like the job was to kind of bore me into some submission with what was going on around me. We have to do better than this. We cannot keep turning out Bills.
Azt viszont tudom, hogy az oktatás egy fontos fejezete lesz. Ezt volt alkalmam közvetlenül is megtapasztalni. Iskoláim első éveiben a Montessori-módszer szerint tanultam, és ez a módszer arra tanított, hogy a világ érdekes hely, az én dolgom pedig ennek a helynek a felfedezése. Ez az iskola csak három évig tartott, utána a közoktatási rendszerben folytattam, ahol úgy éreztem magam, mintha a Gulagba kerültem volna. Utólag már tudom, hogy ennek a feladata az volt, hogy felkészítsen a hivatalnoki vagy munkáséletre, de akkoriban úgy éreztem, az egész arra megy ki, hogy ne érdekeljen, mi folyik körülöttem. Ennél jobban kell csinálnunk! Nem folytathatjuk tovább a Billek kirekesztését.
So we see some green shoots that things are getting better. We see technology deeply impacting education and engaging people, from our youngest learners up to our oldest ones. We see very prominent business voices telling us we need to rethink some of the things that we've been holding dear for a while. And we see very serious and sustained and data-driven efforts to understand how to intervene in some of the most troubled communities that we have.
Van már néhány bíztató jel, ami azt mutatja, hogy a dolgok kezdenek jobbra fordulni. Látjuk, amint a technológia egyre mélyebben van jelen az oktatásban, és magával ragadja az embereket a legfialatabb tanulóinktól a legidősebbekig. Az üzleti élet prominens személyiségeitől azt halljuk, hogy újra kell gondolnunk dolgokat, amelyekhez jó ideje már megszokásból ragaszkodunk. Látunk igen komoly, kitartó és tényeken alapuló erőfeszítéseket annak megértésére, hogy miként lehetne beavatkozni a legproblémásabb közösségek életébe.
So the green shoots are out there. I don't want to pretend for a minute that what we have is going to be enough. We're facing very tough challenges. To give just one example, there are about five million Americans who have been unemployed for at least six months. We're not going to fix things for them by sending them back to Montessori. And my biggest worry is that we're creating a world where we're going to have glittering technologies embedded in kind of a shabby society and supported by an economy that generates inequality instead of opportunity.
Már dereng valami fény az alagút végén. Egy percig sem akarnám azt állítani, hogy mindez elég lenne. Nagyon kemény kihívások várnak még ránk. Csak hogy nézzünk egy példát: jelenleg is van mintegy ötmillió amerikai, aki legalább hat hónapja munkanélküli. Nem úgy fogunk rajtuk segíteni, hogy visszaküldjük őket a Montessoriba. Engem leginkább az aggaszt, hogy olyan világot építünk, amelyben a csillogó-villogó technológiákat egy ütött-kopott társadalomba ágyazzuk be, egy olyan gazdasági környezetbe, ami egyenlőtlenséget generál lehetőségek helyett.
But I actually don't think that's what we're going to do. I think we're going to do something a lot better for one very straightforward reason: The facts are getting out there. The realities of this new machine age and the change in the economy are becoming more widely known. If we wanted to accelerate that process, we could do things like have our best economists and policymakers play "Jeopardy!" against Watson. We could send Congress on an autonomous car road trip. And if we do enough of these kinds of things, the awareness is going to sink in that things are going to be different. And then we're off to the races, because I don't believe for a second that we have forgotten how to solve tough challenges or that we have become too apathetic or hard-hearted to even try.
De én egyáltalán nem hiszem, hogy ezt fogjuk tenni. Azt hiszem, ennél sokkal okosabban fogunk cselekedni, mégpedig egy igen nyilvánvaló ok miatt: a tények már itt vannak a nyakunkon. Ennek az új gépkorszaknak a létezése és a gazdasági változások egyre szélesebb körben válnak ismertté. Ha fel akarjuk gyorsítani ezt a folyamatot, akkor például legjobb közgazdászaink és politikusaink Watson ellen játszhatnának "Jeopardy"-t. Elküldhetnénk a Kongresszust egy autonóm járműves utazásra. És ha elég sok ilyen dolgot teszünk, azzal egyre inkább erősítjük azt a hitet, hogy a dolgok megváltozhatnak. És akkor a verseny elkezdődik, mert egy másodpercig sem hiszem, hogy elfelejtettük volna, hogyan kell kemény kihívásokkal megküzdeni, vagy hogy túlságosan fásultak, vagy érzéketlenek lennénk a próbálkozáshoz.
I started my talk with quotes from wordsmiths who were separated by an ocean and a century. Let me end it with words from politicians who were similarly distant.
A beszédemet a szavak két olyan mesterétől vett idézettel kezdtem, akiket egy óceán és egy évszázad választott el egymástól. Hadd zárjam két, egymástól hasonlóan távoli politikus szavaival.
Winston Churchill came to my home of MIT in 1949, and he said, "If we are to bring the broad masses of the people in every land to the table of abundance, it can only be by the tireless improvement of all of our means of technical production."
Winston Churchill 1949-ben eljött MIT-beli otthonomba, és azt mondta: "Csak úgy hozhatjuk a széles tömegeket minden országban a bőség asztalához, ha fáradhatatlanul javítjuk technológiai termelésünk eszközeit."
Abraham Lincoln realized there was one other ingredient. He said, "I am a firm believer in the people. If given the truth, they can be depended upon to meet any national crisis. The great point is to give them the plain facts."
Abraham Lincoln ismerte fel, hogy van még egy fontos összetevő. Ő azt mondta: "Én szilárdan hiszek az emberekben. Ha az igazságot hallják, képesek megbirkózni bármilyen országos válsággal. A lényeg, hogy a tényeket kell eléjük tárni."
So the optimistic note, great point that I want to leave you with is that the plain facts of the machine age are becoming clear, and I have every confidence that we're going to use them to chart a good course into the challenging, abundant economy that we're creating.
Az optimista gondolat, a lényeg, amit búcsúzóul itt akarok önöknek hagyni, az, hogy az új gépkorszak tényei egyre nyilvánvalóbbak, és meggyőződésem, hogy arra fogjuk őket használni, hogy kijelöljük a megfelelő utat a kihívásokkal teli, bőséges gazdaságba, amelyet együtt építünk.
Thank you very much.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)