Take a look at this work of art. What is it that you see? At first glance, it looks to be a grandfather clock with a sheet thrown over it and a rope tied around the center. But a first look always warrants a second. Look again. What do you see now? If you look more closely, you'll realize that this entire work of art is made from one piece of sculpture. There is no clock, there is no rope, and there is no sheet. It is one piece of bleached Honduras mahogany.
Vessenek egy pillantást erre a műalkotásra. Mit látnak? Első ránézésre nagyapa állóórájára hasonlít, egy lepellel beborítva, kötéllel megkötve a közepén. De az első pillantást garantáltan követi egy második. Újfent tekintsenek rá. Mit látnak most? Ha megnézik közelebbről, akkor feltűnik, hogy az egész műalkotást egy darabból alkották. Nincs állóóra, nincs kötél, és lepel sincs. Ez egyetlen darab fehérített Honduras-mahagóni.
Now let me be clear: this exercise was not about looking at sculpture. It's about looking and understanding that looking closely can save a life, change your company and even help you understand why your children behave the way they do. It's a skill that I call visual intelligence, and I use works of art to teach everybody, from everyday people to those for whom looking is the job, like Navy SEALs and homicide detectives and trauma nurses.
Pontosítom: ez a gyakorlat nem szobormű megtekintéséről szólt. Ez a megtekintésről szól, és annak megértéséről, hogy az odafigyelés életet menthet, megváltoztatja vállalkozásunk, és segít megérteni gyerekeink viselkedését. Ezt a képességet vizuális intelligenciának nevezem. Műalkotásokat használok mások fejlesztésére, átlagembereket és szakmai megfigyelőket oktatok: tengerészgyalogosokat, gyilkossági nyomozókat és sürgősségi ápolókat.
The fact is that no matter how skilled you might be at looking, you still have so much to learn about seeing. Because we all think we get it in a first glance and a sudden flash, but the real skill is in understanding how to look slowly and how to look more carefully. The talent is in remembering -- in the crush of the daily urgencies that demand our attention -- to step back and look through those lenses to help us see what we've been missing all along.
A valóság az, hogy bármennyire jártasak a megfigyelésben, mindig van mit fejleszteni a meglátásukon. Mindenki úgy gondolja, hogy első ránézésre azonnal felfogja, de a valódi ügyesség a lassú felfedezésben rejlik, az alapos tanulmányozásban. A készség az emlékezésen alapszik, hogy figyelmünket követelő napi sürgős teendőink nyomása közben lépjünk hátra, és a látványt más szemszögből nézzük meg: mit mulasztunk el közben.
So how can looking at painting and sculpture help? Because art is a powerful tool. It's a powerful tool that engages both sight and insight and reframes our understanding of where we are and what we see.
Hogy segít ebben festmények és szobrok megfigyelése? A művészet mélyenszántó. Hatása összekapcsolja külső és belső világunkat, átszabja gondoltainkat a világban elfoglalt helyünkről és meglátásainkat.
Here's an example of a work of art that reminded me that visual intelligence -- it's an ongoing learning process and one that really is never mastered. I came across this quiet, seemingly abstract painting, and I had to step up to it twice, even three times, to understand why it resonated so deeply. Now, I've seen the Washington Monument in person thousands of times, well aware of the change in the color of marble a third of the way up, but I had never really looked at it out of context or truly as a work of art. And here, Georgia O'Keeffe's painting of this architectural icon made me realize that if we put our mind to it, it's possible to see everyday things in a wholly new and eye-opening perspective.
Íme egy műalkotás, mely felhívta a figyelmemet, hogy a vizuális intelligencia folyamatosan fejlődő jártasság, és valójában soha nem tökéletes. Rábukkantam erre a csendes, látszólag elvont festményre. Kétszer is meg kellett nézzem, sőt, háromszor is, hogy megértsem, miért tett rám ilyen mély benyomást. A Washington-emlékművet több ezerszer láttam valójában, ismertem az egyharmad magasságban a márvány árnyalatának megváltozását, de soha nem ragadtam ki a környezetéből, vagy nem tekintettem műalkotásnak. Itt Georgia O'Keeffe építészeti-ikon festménye rádöbbentett, hogyha jól belegondolunk, akkor képesek vagyunk teljesen új és feltáró módon nézni mindennapi dolgainkra.
Now, there are some skeptics that believe that art just belongs in an art museum. They believe that it has no practical use beyond its aesthetic value. I know who they are in every audience I teach. Their arms are crossed, their legs are crossed, their body language is saying, "What am I going to learn from this lady who talks fast about painting and sculpture?" So how do I make it relevant for them? I ask them to look at this work of art, like this portrait by Kumi Yamashita. And I ask them to step in close, and even closer still, and while they're looking at the work of art, they need to be asking questions about what they see. And if they ask the right questions, like, "What is this work of art? Is it a painting? Is it a sculpture? What is it made of?" ... they will find out that this entire work of art is made of a wooden board, 10,000 nails and one unbroken piece of sewing thread.
Néhány szkeptikus azt hiszi, hogy a művészet csak múzeumokba való. Azt tartják, hogy nincs gyakorlati értéke az esztétikán túl. Mindig megtalálom őket a nézőtéren az előadásaim során. Kezüket összefonják, lábukat keresztbe teszik, testbeszédük azt üzeni: "Mit tanulhatok ettől a festményekről és szobrokról hadaró nőtől?" Hogy győzöm meg őket? Megkérem, hogy tekintsék meg ezt a műalkotást, Kumi Yamashita portréját. Megkérem, hogy lépjenek közelebb, majd még közelebb, és míg nézik a műalkotást, kérdezzenek arról, amit látnak. Ha jól kérdeznek, pl. "Mi ez a műalkotás?" Festmény? Vagy szobor? Miből készül?", rájönnek, hogy az egész műalkotás egy fatáblából áll, 10 000 szegből, és egyetlen folytonos varrófonalból.
Now that might be interesting to some of you, but what does it have to do with the work that these people do? And the answer is everything. Because we all interact with people multiple times on a daily basis, and we need to get better at asking questions about what it is that we see.
Egyeseket önök közül érdekelheti, hogy miképp kapcsolódik mindez a jelenlévők tevékenységéhez? A válasz: mindenképpen. Mert mindannyian naponta többször kapcsolódunk egymással, és fejlesztenünk kell kérdéseinket arról, amit látunk.
Learning to frame the question in such a way as to elicit the information that we need to do our jobs, is a critical life skill. Like the radiologist who told me that looking at the negative spaces in a painting helped her discern more discreet abnormalities in an MRI. Or the police officer who said that understanding the emotional dynamic between people in a painting helped him to read body language at a domestic violence crime scene, and it enabled him to think twice before drawing and firing his weapon. And even parents can look to see absences of color in paintings to understand that what their children say to them is as important as what they don't say.
Megtanulunk olyan kérdéseket feltenni, melyekkel információt szerzünk munkánkhoz: ez szükségszerű életképesség. Mint a röntgenorvos, aki azt mondta, hogy a festmény negatív tereinek megfigyelése segített neki sokkal kisebb eltéréseket észlelni az MRI felvételen. Vagy a rendőr, aki azt mondta, hogy a képen látható személyek érzelmi dinamikájának megértése segített a testbeszéd megértésében, otthoni erőszakos gyilkosság helyszínén. Ez arra késztette, hogy kétszer is meggondolja, használja-e a fegyverét. A szülők is megfigyelhetik a szín hiányát a festményen, hogy megértsék, amit közöl a gyerekük, ugyanolyan fontos, mint amit elhallgat.
So how do I -- how do I train to be more visually intelligent? It comes down to four As. Every new situation, every new problem -- we practice four As. First, we assess our situation. We ask, "What do we have in front of us?" Then, we analyze it. We say, "What's important? What do I need? What don't I need?" Then, we articulate it in a conversation, in a memo, in a text, in an email. And then, we act: we make a decision. We all do this multiple times a day, but we don't realize what a role seeing and looking plays in all of those actions, and how visual intelligence can really improve everything.
Hogy is teszem, hogy fejlesztem vizuális intelligenciámat? Négy dologra vezethető vissza. Minden új helyzetre, minden új problémára alkalmazzuk ezt a négy lépést: Először felmérjük a helyzetünket. A kérdés: "Mi előtt állunk?" Utána elemezzük. "Mi fontos?" Mire van szükségem? Mire nincs? Utána megfogalmazzuk beszélgetésben, feljegyzésben, szövegben vagy ímélben. Ezt követi a tett: döntünk. Ezt többször ismételjük naponta, de nem jövünk rá a meglátás és megfigyelés szerepére a tevékenységeink során, sem a vizuális intelligencia jótékony hatására.
So recently, I had a group of counterterrorism officials at a museum in front of this painting. El Greco's painting, "The Purification of the Temple," in which Christ, in the center, in a sweeping and violent gesture, is expelling the sinners from the temple of prayer. The group of counterterrorism officials had five minutes with that painting, and in that short amount of time, they had to assess the situation, analyze the details, articulate what, if anything, they would do if they were in that painting. As you can imagine, observations and insights differed. Who would they talk to? Who would be the best witness? Who was a good potential witness? Who was lurking? Who had the most information? But my favorite comment came from a seasoned cop who looked at the central figure and said, "You see that guy in the pink?" -- referring to Christ -- he said, "I'd collar him, he's causing all the trouble."
Mostanában egy hivatásos terrorellenes csoportommal voltam ez előtt a festmény előtt egy múzeumban. El Greco "Kufárok kiűzetése" c. festménye. Jézus van a középpontban, amint heves, határozott mozdulattal zavarja ki a bűnösöket isten házából. A hivatásos terrorellenes csoportnak öt rövid perce volt a kép előtt, hogy felmérje a helyzetet, elemezze a részleteket, megfogalmazza, ha esetleg ott lett volna abban a helyzetben, mit tett volna. Képzelhetik a megfigyelés és a belső közötti különbséget! Kivel beszéltek volna? Ki a legfelelőbb tanú? Ki a lehetséges jó tanú? Kik rejtőzködnek? Kinek van a legtöbb információja? A kedvenc kérdésem egy tapasztalt zsarutól érkezett, aki ránézett a központi alakra és azt mondta: "Látják azt az alakot rózsaszínben?" – Jézusra utalt – "Nyakon csípném, mert ő okozza az egész felfordulást."
(Laughter)
(Nevetés)
So looking at art gives us a perfect vehicle to rethink how we solve problems without the aid of technology. Looking at the work of Felix Gonzalez-Torres, you see two clocks in perfect synchronicity. The hour, minute and second hand perfectly aligned. They are installed side by side and they're touching, and they are entitled "'Untitled' (Perfect Lovers)." But closer analysis makes you realize that these are two battery-operated clocks, which in turn makes you understand -- "Hey, wait a minute ... One of those batteries is going to stop before the other. One of those clocks is going to slow down and die before the other and it's going to alter the symmetry of the artwork." Just articulating that thought process includes the necessity of a contingency plan. You need to have contingencies for the unforeseen, the unexpected and the unknown, whenever and however they may happen.
A műalkotások megfigyelése tökéletes lehetőséget biztosít, hogy átgondoljuk a megoldást technika nélkül. Felix Gonzalez-Torres művének megtekintésekor két teljesen összhangban működő órát látunk. A mutatók teljesen összhangban vannak. Az órák egymás mellett vannak és összeérnek. Az alkotás címe: "Cím nélkül (Tökéletes szerelmesek)". Közelebbi elemzéskor ráébredünk, hogy elemmel működő két óraszerkezetről van szó, ami rávezet a felismerésre: "Álljunk meg egy pillanatra... egyik elem előbb merül le, mint a másik. Az egyik óra előbb lassul le és áll meg, mint a másik, és ez megváltoztatja a mű szimmetriáját." A folyamat megfogalmazása magába foglal egy szükségszerű vészhelyzeti intézkedési tervet. Intézkedési terv szükséges az előre nem látható helyzetekre, váratlan és ismeretlen helyzetekre, melyek akármikor és akárhol bekövetkezhetnek.
Now, using art to increase our visual intelligence involves planning for contingencies, understanding the big picture and the small details and noticing what's not there. So in this painting by Magritte, noticing that there are no tracks under the train, there is no fire in the fireplace and there are no candles in the candlesticks actually more accurately describes the painting than if you were to say, "Well, there's a train coming out of a fireplace, and there are candlesticks on the mantle."
A művészettel fejlesztett vizuális intelligenciánk felkészít a lehetséges helyzetek megtervezésére, megértjük a nagy képet és a kis részleteket, és a dolgok mögé is látunk. Ezen a Magritte-festményen észrevesszük, hogy a vonat nem sínpáron van, nem ég a tűz a kandallóban, nincs gyertya a tartókban, pontosabban leírva a képet, mintha a következőket mondjuk: "Hát, egy vonat jön ki a kandallóból, és gyertyatartók vannak a párkányon."
It may sound counterintuitive to say what isn't there, but it's really a very valuable tool. When a detective who had learned about visual intelligence in North Carolina was called to the crime scene, it was a boating fatality, and the eyewitness told this detective that the boat had flipped over and the occupant had drowned underneath. Now, instinctively, crime scene investigators look for what is apparent, but this detective did something different. He looked for what wasn't there, which is harder to do. And he raised the question: if the boat had really tipped flipped over -- as the eyewitness said that it did -- how come the papers that were kept at one end of the boat were completely dry? Based on that one small but critical observation, the investigation shifted from accidental death to homicide.
Furán hangzik azt megnevezni, hogy mi nincs ott, de valójában lényeges eszközök. Egy vizuális intelligenciában jártas nyomozót Észak-Karolina államban egy gyilkossági helyszínre hívtak ki, egy hajóbalesethez. A szemtanú azt állította a nyomozónak, hogy a hajó átfordult, és az utasa alákerülve megfulladt. Helyszíni szakértők ösztönösen azt nézik meg, ami látszik, de ez a nyomozó egészen mást tett. Azt figyelte meg, hogy mi hiányzik, és ezt nehezebb. Feltette a kérdést: ha a hajó valóban átfordult – ahogy a szemtanú is állította –, akkor a hajó egyik végében tartott iratok hogy maradhattak teljesen szárazak? Ez a kicsi, de lényeges észrevétel a baleseti nyomozást emberölésire váltotta át.
Now, equally important to saying what isn't there is the ability to find visual connections where they may not be apparent. Like Marie Watt's totem pole of blankets. It illustrates that finding hidden connections in everyday objects can resonate so deeply. The artist collected blankets from all different people in her community, and she had the owners of the blankets write, on a tag, the significance of the blanket to the family. Some of the blankets had been used for baby blankets, some of them had been used as picnic blankets, some of them had been used for the dog. We all have blankets in our homes and understand the significance that they play. But similarly, I instruct new doctors: when they walk into a patient's room, before they pick up that medical chart, just look around the room. Are there balloons or cards, or that special blanket on the bed? That tells the doctor there's a connection to the outside world. If that patient has someone in the outside world to assist them and help them, the doctor can implement the best care with that connection in mind. In medicine, people are connected as humans before they're identified as doctor and patient.
Egyformán fontos megemlíteni a hiányzó részeket is, mert ez a rejtett dolgok közötti vizuális kapcsolatok megtalálása. Pl. Marie Watt totemtakarói. Bemutatja, hogy a mindennapi tárgyainkkal való rejtett kapcsolat meglelése mélyen megérintő lehet. A művész takarókat gyűjtött közössége tagjaitól. Megkérte a takarótulajdonosokat, hogy írják rá egy cetlire, mit jelentett a családnak ez a darab. Legtöbb babatakaró volt, egyesek kiránduló takarók voltak, mások kutyatakarók. Mindenki használ takarót otthonában, és átérezzük fontosságát. A kezdő orvosaimat is hasonlóan okítom, hogy mikor belépnek egy kórterembe, mielőtt elveszik a kórlapot, először nézzenek körül a szobában. Vannak-e palackok vagy kártyák, vagy ezek a speciális takarók az ágyon? Ezek a külvilággal való kapcsolatról mesélnek. Ha valaki a külvilágból gondját viseli a betegnek, segíti, akkor az orvos számításba veheti a megfelelő kezelésnél ezt a kapcsolatot. A gyógyításban mindenki elsősorban emberként találkozik, mielőtt orvos- és páciensszerepbe lép.
But this method of enhancing perception -- it need not be disruptive, and it doesn't necessitate an overhaul in looking. Like Jorge Méndez Blake's sculpture of building a brick wall above Kafka's book "El Castillo" shows that more astute observation can be subtle and yet invaluable. You can discern the book, and you can see how it disrupted the symmetry of the bricks directly above it, but by the time you get to the end of the sculpture, you can no longer see the book. But looking at the work of art in its entirety, you see that the impact of the work's disruption on the bricks is nuanced and unmistakable. One thought, one idea, one innovation can alter an approach, change a process and even save lives.
Ez a fokozott figyelem nem lehet kivételes eset, és egyáltalán nem jelenti azt, hogy túlzásba kell vinni a figyelmet. Például Jorge Méndez Blake falszobra Kafka A kastély c. könyvére építve rávilágít arra, hogy a kritikus gondolat csekély, de mégis felbecsülhetetlen. Kirajzolódik a beépített könyv, és látjuk, hogy megbontotta a szimmetriát a ráépülő téglasorban, de a szobor végéhez érve nem látszik a könyv. A műalkotás egészét nézve látjuk a téglák sorában a tökéletlenséget, jelenléte árnyalt és eltéveszthetetlen. Egy gondolat, egy ötlet, egy újítás megváltoztathatja a hozzáállást, a folyamatot, és életet is menthet.
I've been teaching visual intelligence for over 15 years, and to my great amazement and astonishment -- to my never-ending astonishment and amazement, I have seen that looking at art with a critical eye can help to anchor us in our world of uncharted waters, whether you are a paramilitary trooper, a caregiver, a doctor or a mother. Because let's face it, things go wrong.
Vizuális intelligenciát oktatok 15 éve, örökké tartó és hatalmas ámulatomra és döbbenetemre, látom, hogy a műalkotások kritikus megfigyelése segít szilárdan állni felfedezetlen világunkban, akár katonai alakulat vagyunk, akár gondozók, orvosok vagy anyák. Mert el kell ismerni, hogy vannak nehéz helyzetek.
(Laughter)
(Nevetés)
Things go wrong. And don't misunderstand me, I'd eat that doughnut in a minute.
A dolgok nem jól alakulnak. Ne értsenek félre, mindjárt lenyelem a fánkot.
(Laughter)
(Nevetés)
But we need to understand the consequences of what it is that we observe, and we need to convert observable details into actionable knowledge. Like Jennifer Odem's sculpture of tables standing sentinel on the banks of the Mississippi River in New Orleans, guarding against the threat of post-Katrina floodwaters and rising up against adversity, we too have the ability to act affirmatively and affect positive change.
Meg kell értsük a megfigyeléseink következményeit, és a megfigyelt részleteket át kell alakítsuk megvalósítható ismeretekre. Mint Jennifer Odem emeletes asztal-védőbástyái a Mississippi partján New Orleansban, őrködnek a Katrina utáni áradás ellen, kiállnak a sorscsapás ellen, minket is elfogadásra és pozitív változtatásra sarkallnak.
I have been mining the world of art to help people across the professional spectrum to see the extraordinary in the everyday, to articulate what is absent and to be able to inspire creativity and innovation, no matter how small. And most importantly, to forge human connections where they may not be apparent, empowering us all to see our work and the world writ large with a new set of eyes.
Belevetettem magam a művészetbe, hogy segítsek a szakmák széles skálájának meglátni a különlegeset a mindennapokban, hogy kiemeljem, ami hiányzik, és képes legyek kreativitásra és újításra ösztönözni legalább egy kicsit. Ennél is fontosabb: összekovácsoljam a kapcsolatokat, ahol nem egyértelműek, lehetővé téve mindannyiunknak, hogy új látásmóddal észleljük tetteink és hatalmas világunk.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)