I would like to tell you all that you are all actually cyborgs, but not the cyborgs that you think. You're not RoboCop, and you're not Terminator, but you're cyborgs every time you look at a computer screen or use one of your cell phone devices. So what's a good definition for cyborg? Well, traditional definition is "an organism to which exogenous components have been added for the purpose of adapting to new environments." That came from a 1960 paper on space travel, because, if you think about it, space is pretty awkward. People aren't supposed to be there. But humans are curious, and they like to add things to their bodies so they can go to the Alps one day and then become a fish in the sea the next.
Szeretném, ha tudnátok, hogy ti mind kiborgok vagytok, de nem azok a fajták, akikre gondoltok. Nem Robotzsaruk, nem Terminátorok, de kiborgok vagytok valahányszor számítógépetek képernyőjére meredtek, vagy amikor a mobilotokat használjátok. Mi is a kiborg jó meghatározása? Nos, a hagyományos meghatározás szerint egy élőlény, "melyhez külső elemeket csatlakoztatnak a környezethez való alkalmazkodás érdekében." Ez egy 1960-as évekbeli űrutazásról szóló írásból származik. Mert, ha belegondolsz, az űr meglehetősen idegen hely; az embernek nem kellene ott lennie. De az ember kíváncsi, és szeret dolgokat adni a testéhez, hogy az Alpokba jusson egy napon, legközelebb meg tengeri hallá változzon.
So let's look at the concept of traditional anthropology. Somebody goes to another country, says, "How fascinating these people are, how interesting their tools are, how curious their culture is." And then they write a paper, and maybe a few other anthropologists read it, and we think it's very exotic. Well, what's happening is that we've suddenly found a new species. I, as a cyborg anthropologist, have suddenly said, "Oh, wow. Now suddenly we're a new form of Homo sapiens, and look at these fascinating cultures, and look at these curious rituals that everybody's doing around this technology. They're clicking on things and staring at screens."
Nézzük meg a hagyományos antropológia koncepcióját. Valaki elmegy egy másik országba, és azt mondja: "Milyen lenyűgözőek ezek az emberek, az eszközeik milyen érdekesek, és milyen érdekes a kultúrájuk." Majd írnak egy tanulmányt, amit talán néhány másik antropológus elolvas, és azt gondoljuk, ez nagyon egzotikus. Nos, mi is történik? Hirtelen felfedeztünk egy újabb fajt. Én, kiborg antropológusként, egyszer csak azt mondtam: "Hűha. A homo sapiens új változatává lettünk. És nézd ezeket a lenyűgöző kultúrákat. És ezeket az különös rituálékat, amiket mindenki elvégez ezzel a technológiával. Dolgokra kattintgatnak és képernyőket bámulnak."
Now there's a reason why I study this, versus traditional anthropology. And the reason is that tool use, in the beginning -- for thousands and thousands of years, everything has been a physical modification of self. It has helped us to extend our physical selves, go faster, hit things harder, and there's been a limit on that. But now what we're looking at is not an extension of the physical self, but an extension of the mental self, and because of that, we're able to travel faster, communicate differently. And the other thing that happens is that we're all carrying around little Mary Poppins technology. We can put anything we want into it, and it doesn't get heavier, and then we can take anything out. What does the inside of your computer actually look like? Well, if you print it out, it looks like a thousand pounds of material that you're carrying around all the time. And if you actually lose that information, it means that you suddenly have this loss in your mind, that you suddenly feel like something's missing, except you aren't able to see it, so it feels like a very strange emotion.
Megvan az oka, hogy ezt vizsgálom a hagyományos antropológia helyett. Az oka, hogy az eszközhasználat, a kezdetekben, sok-sok ezer éven át, minden a magunk fizikai módosításáról szólt. Segített kitágítani a fizikai valónkat, gyorsabbnak lenni, keményebben odaütni, és ennek megvoltak a korlátai. De amit most látunk, az nem a fizikai énünk kitágítása, hanem a mentális énünké. És emiatt képesek vagyunk gyorsabban utazni, másképpen kommunikálni. És a másik dolog, ami történik, hogy mindannyian kis Mary Poppins-technológiával járkálunk. Bármit beletehetünk, amit szeretnénk, és nem lesz nehezebb, majd bármit ki is vehetünk belőle. Hogy is néz ki valójában a számítógéped belseje? Nos, ha kinyomtatnád, akkor több ezer kiló anyag lenne, amit folyamatosan magadnál hordasz. És ha ezeket az információkat elveszíted, azt jelenti, hogy hirtelen elhagytad az elméd egy részét, hogy hirtelen úgy érzed, valami hiányzik, kivéve, hogy nem látod, éppen ezért nagyon különös érzés.
The other thing that happens is that you have a second self. Whether you like it or not, you're starting to show up online, and people are interacting with your second self when you're not there. And so you have to be careful about leaving your front lawn open, which is basically your Facebook wall, so that people don't write on it in the middle of the night -- because it's very much the equivalent. And suddenly we have to start to maintain our second self. You have to present yourself in digital life in a similar way that you would in your analog life. So, in the same way that you wake up, take a shower and get dressed, you have to learn to do that for your digital self. And the problem is that a lot of people now, especially adolescents, have to go through two adolescences. They have to go through their primary one, that's already awkward, and then they go through their second self's adolescence, and that's even more awkward because there's an actual history of what they've gone through online. And anybody coming in new to technology is an adolescent online right now, and so it's very awkward, and it's very difficult for them to do those things.
Másrészt, van egy második éned. Tetszik vagy nem, kezdesz megjelenni a hálózaton, és az emberek interakcióba lépnek a második éneddel, amikor nem vagy jelen. Ezért óvatosnak kell lenned, amikor nyitva hagyod a kertkaput, ami voltaképpen a Facebook faladat jelenti, hogy az emberek ne írhassanak rá az éjszaka közepén -- mert ezek ugyanazt jelentik. És hirtelen fenn kell tartanunk a második énünket. Be kell mutasd magad a digitális életedben ugyanúgy, ahogy az analóg életedben. Ugyanúgy, ahogy felkelsz, lezuhanyozol és felöltözöl, meg kell tanulnod megtenni ezeket a digitális éneddel is. És az a baj, hogy nem kevesen, főleg kamaszok, két kamaszkoron kell, hogy átessenek. Át kell esniük az első kamaszkorukon, ami eleve nem kellemes, majd a második énük kamaszkorán is át kell esniük. És ez még kellemetlenebb, mert van egy konkrét történelme az addig megélt online életüknek. És bárki, aki újonnan találkozik a technológiával, az éppen online kamasz. Így aztán nagyon kellemetlen, és nagyon nehéz számukra azon dolgok elvégzése.
So when I was little, my dad would sit me down at night and he would say, "I'm going to teach you about time and space in the future." And I said, "Great." And he said one day, "What's the shortest distance between two points?" And I said, "Well, that's a straight line. You told me that yesterday." I thought I was very clever. He said, "No, no, no. Here's a better way." He took a piece of paper, drew A and B on one side and the other and folded them together so where A and B touched. And he said, "That is the shortest distance between two points." And I said, "Dad, dad, dad, how do you do that?" He said, "Well, you just bend time and space, it takes an awful lot of energy, and that's just how you do it." And I said, "I want to do that." And he said, "Well, okay." And so, when I went to sleep for the next 10 or 20 years, I was thinking at night, "I want to be the first person to create a wormhole, to make things accelerate faster. And I want to make a time machine." I was always sending messages to my future self using tape recorders.
Amikor kicsi voltam, apám este leültetett, és azt mondta: "Megtanítom neked milyen lesz az idő és tér a jövőben." Azt válaszoltam: "Nagyszerű." Egy nap azt mondta: "Mi a legrövidebb távolság két pont között?" "Nos, az az egyenes vonal. Tegnap mondtad," válaszoltam. Azt gondoltam, nagyon okos vagyok. Ő azt válaszolta: "Nem, nem. Van egy jobb megoldás." Kezébe vett egy papírdarabot, rajzolt a két szélére egy A-t és egy B-t, és kettőbe hajtotta, hogy A és B érintette egymást. És azt mondta: "Ez a legrövidebb távolság két pont között." Én azt mondtam: "Apa, ezt hogy csináltad?" Ő azt válaszolta: "Hát, csak meghajlítod a téridőt, jó sok energiába kerül, ilyen egyszerű ez." "Meg akarom csinálni," válaszoltam. "Nos, rendben," mondta ő. Így, amikor a következő 10-20 évben aludni mentem. éjszakánként arra gondoltam: "Én akarok az első lenni, aki féregjáratot készít, aki a dolgokat begyorsítja. És akarok készíteni egy időgépet." Folyton üzeneteket küldtem a jövőbeli önmagamnak egy magnó segítségével.
But then what I realized when I went to college is that technology doesn't just get adopted because it works. It gets adopted because people use it and it's made for humans. So I started studying anthropology. And when I was writing my thesis on cell phones, I realized that everyone was carrying around wormholes in their pockets. They weren't physically transporting themselves; they were mentally transporting themselves. They would click on a button, and they would be connected as A to B immediately. And I thought, "Oh, wow. I found it. This is great."
De amikor főiskolára mentem, rájöttem, hogy a technológiát nem csak azért adoptáljuk, mert működik; azért adoptáljuk, mert használjuk, és embereknek készül. Így elkezdtem antropológiát tanulni. Amikor a mobiltelefonokról szóló szakdolgozatomat írtam, rájöttem, hogy mindenki féregjáratokat hord a zsebében. Nem fizikailag transzportálják magukat, mentálisan transzportálják magukat. Megnyomnak egy gombot, és egyből összekapcsolódtak, mint A és B. Arra gondoltam: "Tyűha. Megtaláltam. Ez óriási."
So over time, time and space have compressed because of this. You can stand on one side of the world, whisper something and be heard on the other. One of the other ideas that comes around is that you have a different type of time on every single device that you use. Every single browser tab gives you a different type of time. And because of that, you start to dig around for your external memories -- where did you leave them? So now we're all these paleontologists that are digging for things that we've lost on our external brains that we're carrying around in our pockets. And that incites a sort of panic architecture -- "Oh no, where's this thing?" We're all "I Love Lucy" on a great assembly line of information, and we can't keep up.
Így idővel, a téridő emiatt összezsugorodott. Állhatsz a világ egyik végén, suttogsz valamit, és a másik végén hallani fogják. Egy másik gondolat, ami felmerül, hogy különböző idősíkok vannak minden egyes általad használt eszközben. Minden egyes böngésző fül külön időket jelent. És emiatt keresgélni kezdesz a külső emlékeid után -- hol is hagytad őket? Mindannyian paleontológusok vagyunk, az elhagyott dolgaink után kutatunk a külső agyainkban, amiket a zsebünkben hordozunk. És ez egyfajta pánik-forgatókönyvet eredményez. Jaj ne, hol ez az izé? Mindannyian kissé habókosan kezeljük a nagy halom információt, és nem tudunk lépést tartani.
And so what happens is, when we bring all that into the social space, we end up checking our phones all the time. So we have this thing called ambient intimacy. It's not that we're always connected to everybody, but at anytime we can connect to anyone we want. And if you were able to print out everybody in your cell phone, the room would be very crowded. These are the people that you have access to right now, in general -- all of these people, all of your friends and family that you can connect to.
Az történik, ha ezt most a közösségi térbe tesszük, hogy végül állandóan a telefonunkat figyeljük. Kialakult ez a dolog, a környezeti meghittség. Nem, mintha állandóan kapcsolatban lennénk mindenkivel, de bármikor kapcsolatba léphetünk bárkivel, akivel szeretnénk. És ha minden kapcsolatodat kinyomtatnád a telefonodról, a szoba nagyon zsúfolt lenne. Ezeket az embereket érheted el jelenleg -- őket, az összes barátodat, a családodat, akikkel kapcsolatba léphetsz.
And so there are some psychological effects that happen with this. One I'm really worried about is that people aren't taking time for mental reflection anymore, and that they aren't slowing down and stopping, being around all those people in the room all the time that are trying to compete for their attention on the simultaneous time interfaces, paleontology and panic architecture. They're not just sitting there. And really, when you have no external input, that is a time when there is a creation of self, when you can do long-term planning, when you can try and figure out who you really are. And then, once you do that, you can figure out how to present your second self in a legitimate way, instead of just dealing with everything as it comes in -- and oh, I have to do this, and I have to do this, and I have to do this. And so this is very important. I'm really worried that, especially kids today, they're not going to be dealing with this down-time, that they have an instantaneous button-clicking culture, and that everything comes to them, and that they become very excited about it and very addicted to it.
Ennek vannak pszichológiai következményei. Egyik dolog, amiatt aggódom, hogy az emberek nem szánnak időt a belső elmélyedésre, és hogy nem lassítanak, nem állnak meg, mivel állandósult a szobában lévő emberek közelsége, akik a figyelemért versengenek a párhuzamos idősíkokon, paleontológiában és pánik-forgatókönyvben. Nem csak ott ülnek. És amikor nincs külső behatás, az az egyén fejlesztésének ideje, akkor tudsz hosszú távú terveket szőni, azzal foglalkozni, ki is vagy valójában. Ha már ezen túl vagy, kitalálhatod, milyennek mutasd be megfelelően a második énedet, ahelyett, hogy csak esetlegesen foglalkozol a beeső dolgokkal -- ó, ezzel most nagyon kell foglalkoznom, ó ezzel is, most meg ezzel. Ez tehát nagyon fontos. Nagyon aggódom, főleg a mai gyerekekért, nem lesz lehetőségük ilyen kikapcsolásra, mert azonnali gombnyomásos kultúrájuk van, mert a dolgok jönnek hozzájuk, mert ők nagyon izgatottakká és függőkké válnak ezektől.
So if you think about it, the world hasn't stopped either. It has its own external prosthetic devices, and these devices are helping us all to communicate and interact with each other. But when you actually visualize it, all the connections that we're doing right now -- this is an image of the mapping of the Internet -- it doesn't look technological. It actually looks very organic. This is the first time in the entire history of humanity that we've connected in this way. And it's not that machines are taking over. It's that they're helping us to be more human, helping us to connect with each other.
Ha belegondolsz, a világ sem állt meg. Megvannak a maga külső protézisei, és ezek az elemek segítenek mindannyiunknak kommunikáni és érintkezni egymással. De amikor megjelenítjük mindazt a kapcsolódási lehetőséget, amivel rendelkezünk -- ez az Internet leképezése -- nem technológiainak tűnik; sokkal inkább organikusnak. Ez az első eset az egész emberi történelemben, hogy ilyen módon lépünk kapcsolatba. És nem, mintha a gépek átvennék az irányítást; egyszerűen csak segítenek sokkal emberibbnek lenni, azzal, hogy segítenek kapcsolódni egymáshoz.
The most successful technology gets out of the way and helps us live our lives. And really, it ends up being more human than technology, because we're co-creating each other all the time. And so this is the important point that I like to study: that things are beautiful, that it's still a human connection -- it's just done in a different way. We're just increasing our humanness and our ability to connect with each other, regardless of geography. So that's why I study cyborg anthropology.
A legsikeresebb technológia nem áll utunkba, és segít élni az életünket. És tényleg, végül sokkal inkább emberi, mint technológiai lesz, mert folyamatosan együtt teremtjük egymást. Ez a lényegi elem, amit vizsgálni szeretek: a dolgok szépek, még mindig van emberi kapcsolat; csak kicsit más módon. Csak az emberi mivoltunkat terjesztjük ki, és lehetőségeinket, hogy kapcsolatba léphessünk egymással függetlenül a távolságtól. Nos, ezért tanulmányozom a kiborg antropológiát.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)