What is going on in this baby's mind? If you'd asked people this 30 years ago, most people, including psychologists, would have said that this baby was irrational, illogical, egocentric -- that he couldn't take the perspective of another person or understand cause and effect. In the last 20 years, developmental science has completely overturned that picture. So in some ways, we think that this baby's thinking is like the thinking of the most brilliant scientists.
Mi zajlik ennek a babának a fejében? Ha ezt 30 éve kérdeztük volna az emberektől, a legtöbben, beleértve a pszihológusokat is, azt válaszolták volna, hogy ez a baba irracionális, logikátlan és egocentrikus -- nem képes egy másik személy perspektívájából szemlélni vagy az ok-okozatokat megérteni. Az elmúlt 20 évben, a fejlődéstudomány teljesen felborította ezt a képet. Ma már inkább azt gondoljuk, hogy e baba gondolkodása a legbrilliánsabb tudósokéhoz hasonlítható.
Let me give you just one example of this. One thing that this baby could be thinking about, that could be going on in his mind, is trying to figure out what's going on in the mind of that other baby. After all, one of the things that's hardest for all of us to do is to figure out what other people are thinking and feeling. And maybe the hardest thing of all is to figure out that what other people think and feel isn't actually exactly like what we think and feel. Anyone who's followed politics can testify to how hard that is for some people to get. We wanted to know if babies and young children could understand this really profound thing about other people. Now the question is: How could we ask them? Babies, after all, can't talk, and if you ask a three year-old to tell you what he thinks, what you'll get is a beautiful stream of consciousness monologue about ponies and birthdays and things like that. So how do we actually ask them the question?
Engedjék meg hogy ezt bemutassam. Az egyik dolog, amin ez a baba gondolkodhat, ami a fejében járhat, az az, hogy próbálja kitalálni, hogy az a másik baba min gondolkodhat. Tulajdonképpen az egyik legnehezebb dolog számunkra az, hogy kitaláljuk mit is gondolhatnak vagy érezhetnek mások. És talán a legnehezebb az egészben az, hogy rá kell jöjjünk, hogy amit mások gondolnak és éreznek, az egyáltalán nem ugyanaz, amit mi gondolunk és érzünk. Bárki aki követi a politikát, igazolhatja, hogy milyen nehezen is megy ez egyeseknek. Mi azt szerettük volna tudni, hogy a babák és kisgyerekek vajon megértik-e ezt az egészen alapvető dolgot a többi emberrel kapcsolatban. A kérdés az: Hogyan kérdezzük ezt meg tőlük? A babák ugyebár nem tudnak beszélni és ha megkérdezünk egy háromévest arról hogy mit is gondol, válaszul egy gyönyörű, tudatos monológot kapunk pónikról, születésnapokról és más hasonló dolgokról. Szóval hogy is tegyük fel a kérdést?
Well it turns out that the secret was broccoli. What we did -- Betty Rapacholi, who was one of my students, and I -- was actually to give the babies two bowls of food: one bowl of raw broccoli and one bowl of delicious goldfish crackers. Now all of the babies, even in Berkley, like the crackers and don't like the raw broccoli. (Laughter) But then what Betty did was to take a little taste of food from each bowl. And she would act as if she liked it or she didn't. So half the time, she acted as if she liked the crackers and didn't like the broccoli -- just like a baby and any other sane person. But half the time, what she would do is take a little bit of the broccoli and go, "Mmmmm, broccoli. I tasted the broccoli. Mmmmm." And then she would take a little bit of the crackers, and she'd go, "Eww, yuck, crackers. I tasted the crackers. Eww, yuck." So she'd act as if what she wanted was just the opposite of what the babies wanted. We did this with 15 and 18 month-old babies. And then she would simply put her hand out and say, "Can you give me some?"
Kiderült, hogy a kulcs a brokkoliban rejlik. Azt tettük -- egyik tanítványom, Betty Rapacholi és én - hogy a babáknak két tálka ételt adtunk: egyikben nyers brokkoli a másikban ínycsiklandozó halacskás rágcsálnivaló volt. Minden baba, még a Berkley -en is, a rágcsálnivalót és nem a nyers brokkolit szereti! (Nevetés) Betty viszont megkóstolt egy falatnyit mindkét tálkából. Úgy tett, mintha ízlett vagy nem ízlett volna neki a falat. Az esetek felében úgy tett mintha tetszett volna neki a rágcsálnivaló és a brokkoli nem - mint minden babának és józan embernek. Az esetek másik felében viszont, vett egy kis darabkát a brokkoliból és azt mondta "Mmmmm, brokkoli. Megkóstoltam a brokkolit. Mmmmm." Ezután vett a rágcsálnivalóból is, és ezt mondta, "Fúúj, bleee, rágcsa. Megkóstoltam a rágcsálnivalót. Fúúj, bleee." Tehát úgy tett, mintha az ellenkezőjét szeretné, mint amit a babák. Kipróbáltuk ezt 15 és 18 hónapos babákkal. Ezután Betty kinyújtotta a kezét és azt mondta, "Adnál nekem egyet?"
So the question is: What would the baby give her, what they liked or what she liked? And the remarkable thing was that 18 month-old babies, just barely walking and talking, would give her the crackers if she liked the crackers, but they would give her the broccoli if she liked the broccoli. On the other hand, 15 month-olds would stare at her for a long time if she acted as if she liked the broccoli, like they couldn't figure this out. But then after they stared for a long time, they would just give her the crackers, what they thought everybody must like. So there are two really remarkable things about this. The first one is that these little 18 month-old babies have already discovered this really profound fact about human nature, that we don't always want the same thing. And what's more, they felt that they should actually do things to help other people get what they wanted.
A kérdés a következő: Melyikből ad a baba, amit ő maga szeret, vagy amit úgy gondol, hogy Betty szeretne? A figyelemre méltó az volt, hogy a 18 hónapos babák, akik még alig tudtak járni és beszélni, a rágcsát adták neki amikor azt szerette, de a brokkolit, amikor arról jelezte hogy szereti. Viszont, a 15 hónapos babák bámultak rá hosszan amikor azt mutatta hogy a brokkolit szereti, mintha nem értenék. Majd hosszú idő után a rágcsálnivalóból adtak neki amiről azt gondolták hogy az mindenki kedvence. Tehát itt van két igazán figyelemre méltó dolog ezzel kapcsolatban. Az első, hogy ezek a 18 hónapos babák már felfedezték az emberi természet egyik alapvető tényezőjét, hogy nem mindig szeretjük ugyanazt a dolgot. Sőt, mi több, úgy érezték hogy nekik tenniük kell valamit azért hogy a másik ember megkaphassa azt amit szeretne.
Even more remarkably though, the fact that 15 month-olds didn't do this suggests that these 18 month-olds had learned this deep, profound fact about human nature in the three months from when they were 15 months old. So children both know more and learn more than we ever would have thought. And this is just one of hundreds and hundreds of studies over the last 20 years that's actually demonstrated it.
Még ennél is figyelemre méltóbb tény, hogy a 15 hónapos babák nem tudták ezt az sugallja, hogy 18 hónaposan már megtanulják ezt a mély, alapvető tényezőt az ember természettel kapcsolatban 3 hónapon belül 15 hónapos koruktól számítva. Tehát a gyerekek többet tudnak és többet tanulnak mint amit eddig sejtettünk. És ez csak egy az elmúlt 20 év száz és száz kutatásából melyek mind ezt tanusítják.
The question you might ask though is: Why do children learn so much? And how is it possible for them to learn so much in such a short time? I mean, after all, if you look at babies superficially, they seem pretty useless. And actually in many ways, they're worse than useless, because we have to put so much time and energy into just keeping them alive. But if we turn to evolution for an answer to this puzzle of why we spend so much time taking care of useless babies, it turns out that there's actually an answer. If we look across many, many different species of animals, not just us primates, but also including other mammals, birds, even marsupials like kangaroos and wombats, it turns out that there's a relationship between how long a childhood a species has and how big their brains are compared to their bodies and how smart and flexible they are.
Joggal merülhet fel a kérdés: Miért tanulnak a gyerekek ilyen sokat? És hogyan lehetséges az, hogy ilyen sokat tanulnak ilyen rövid idő alatt? Úgy értem, ha a babákra felületesen tekintünk, elég haszontalannak tűnnek. És többféle értelemben a haszontalannál is roszabbak, mivel annyi időt és energiát kell fordítanunk már az életben tartásukra is. De ha az evolúcióhoz fodulunk választ keresve erre a rejtvényre miszerint miért is fordítunk ennyi időt a haszontalan babák ápolására kiderült hogy van rá helyes válasz. Ha szétnézünk a különböző állatfajok között, nem csak az emlősök között, de egyéb emlősök, madarak, erszényesek között is mint pl. a kenguruk és vombatok, kiderül hogy van kapcsolat aközött hogy milyen hosszú a különböző fajok gyerekkora és milyen nagy az agytérfogata a testükhöz képest és milyen okos és rugalmas az adott faj.
And sort of the posterbirds for this idea are the birds up there. On one side is a New Caledonian crow. And crows and other corvidae, ravens, rooks and so forth, are incredibly smart birds. They're as smart as chimpanzees in some respects. And this is a bird on the cover of science who's learned how to use a tool to get food. On the other hand, we have our friend the domestic chicken. And chickens and ducks and geese and turkeys are basically as dumb as dumps. So they're very, very good at pecking for grain, and they're not much good at doing anything else. Well it turns out that the babies, the New Caledonian crow babies, are fledglings. They depend on their moms to drop worms in their little open mouths for as long as two years, which is a really long time in the life of a bird. Whereas the chickens are actually mature within a couple of months. So childhood is the reason why the crows end up on the cover of Science and the chickens end up in the soup pot.
Ennek az elvnek remek példái a fenti madarak. Először is itt van az Új Caledóniai varjú. A varjúfélék, a hollók stb., hihetetlenül okos madarak. Bizonyos tekintetben a csimpánz szintjén állnak. Ez a madár ami itt látható a Science borítóján, amelyik megtanulta hogyan használjon eszközt a táplálékszerzéshez. Másrészről itt vannak a mi barátaink, a házi csirkék. A csirkék és kacsák és libák és pulykák mind olyan buták mint a sötét éjszaka. Nagyon nagyon jók a gabona csipegetésében, és nagyjából semmi másban nem jeleskednek. Az a helyzet, a fiókáik, az Új Kaledóniai varjú bébik zöldfülűek. A mamájuktól függenek aki kukacokat dob a kicsi nyitott csőrükbe körülbelül két évig, ami elég hosszú idő egy madáröltőt tekintve. Ezzel szemben a csirkék gyakorlatilag már felnőttnek számítanak néhány hónapon belül. Tehát a gyerekkor az oka annak, amiért a varjak a Science borítóján kötnek ki míg a csirkék csak a leveses tálig jutnak.
There's something about that long childhood that seems to be connected to knowledge and learning. Well what kind of explanation could we have for this? Well some animals, like the chicken, seem to be beautifully suited to doing just one thing very well. So they seem to be beautifully suited to pecking grain in one environment. Other creatures, like the crows, aren't very good at doing anything in particular, but they're extremely good at learning about laws of different environments.
Van valami a hosszú gyerekkorral kapcsolatban ami szoros viszonyban áll a tudással és a tanulással. Milyen magyarázatunk lehet erre? Bizonyos állatok, mint például a csirke, úgy tűnik arra vannak szabva hogy egyetlen dolgot tudjanak nagyon jól. Így például arra vannak tervezve hogy gabonát csipegessenek egy bizonyos környezetben. Más teremtmények, mint például a varjak, nem túl jók egyetlen speciális területen sem, de kiválóak abban hogy különböző környezetek szabályait megtanulják.
And of course, we human beings are way out on the end of the distribution like the crows. We have bigger brains relative to our bodies by far than any other animal. We're smarter, we're more flexible, we can learn more, we survive in more different environments, we migrated to cover the world and even go to outer space. And our babies and children are dependent on us for much longer than the babies of any other species. My son is 23. (Laughter) And at least until they're 23, we're still popping those worms into those little open mouths.
Természetesen mi emberek mesze a túlvégén vagyunk annak a sornak amiben a varjak állnak. Sokkal nagyobb agyunk van a testünkhöz képest bármelyik állathoz viszonyítva. Okosabbak, rugalmasabbak vagyunk többet tudunk tanulni túlélünk sokféle környezetben, benépesítettük a világot és még űrutazásra is képesek vagyunk. És a mi babáink és gyermekeink sokkal hosszabb időn át függenek tőlünk, mint bármely más faj gyermekei. A fiam most 23 éves. (Nevetés) És legalább 23 éves korukig folyamatosan dobáljuk a kukacokat azokba a kis nyitott szájakba.
All right, why would we see this correlation? Well an idea is that that strategy, that learning strategy, is an extremely powerful, great strategy for getting on in the world, but it has one big disadvantage. And that one big disadvantage is that, until you actually do all that learning, you're going to be helpless. So you don't want to have the mastodon charging at you and be saying to yourself, "A slingshot or maybe a spear might work. Which would actually be better?" You want to know all that before the mastodons actually show up. And the way the evolutions seems to have solved that problem is with a kind of division of labor. So the idea is that we have this early period when we're completely protected. We don't have to do anything. All we have to do is learn. And then as adults, we can take all those things that we learned when we were babies and children and actually put them to work to do things out there in the world.
Rendben tehát, mire is alapozzuk ezt az összefüggést? Az elméletünk szerint ez a stratégia, ez a tanuló stratégia, hihetetlenül hatékony és kiváló stratégia a világban való boldoguláshoz, ámbár van egy igen nagy hátránya. Ez a nagy hátrány pedig az, hogy amíg tanulsz, kiszolgáltatott vagy. Tehát nem szerencsés hogy amikor a masztodon feléd rohan azon tépelődj, hogy: "A csúzli vagy talán a dárda működhet. Vajon melyik lenne a jobb?" Mindezt már azelőtt tudnod kell, hogy a masztodon ténylegesen megjelenne. Úgy tűnik hogy ezt a problémát az evolúció valamiféle munkamegosztással oldotta meg. Tehát az elmélet az, hogy az életünk korai szakaszában teljes mértékben védettek vagyunk. Nem kell semmit sem tennünk. Minden amit tennünk kell az a tanulás. Később mint felnőttek, mindazt amit babaként és gyerekként megtanultunk felhasználhatjuk és életre kelthetjük.
So one way of thinking about it is that babies and young children are like the research and development division of the human species. So they're the protected blue sky guys who just have to go out and learn and have good ideas, and we're production and marketing. We have to take all those ideas that we learned when we were children and actually put them to use. Another way of thinking about it is instead of thinking of babies and children as being like defective grownups, we should think about them as being a different developmental stage of the same species -- kind of like caterpillars and butterflies -- except that they're actually the brilliant butterflies who are flitting around the garden and exploring, and we're the caterpillars who are inching along our narrow, grownup, adult path.
Erre gondolhatunk úgy hogy a babák és a kisgyerekek valamiféle kutatás és fejlesztési részlege az emberi fajnak. Ők a védett kékruhások akiknek csak tanulniuk kell és ötletelniük, és mi vagyunk a kivitelezők és a marketingesek. Fognunk kell azokat az ötleteket, amiket gyerekként tanultunk és találtunk ki és meg kell valósítanunk! Egy másik megközelítése ennek hogy ahelyett, hogy a babákra és a gyerekekre csökkent képességű felnőttként gondolunk, képzelhetjük őket ugyanezen faj egy eltérő fejlődési stádiumában járó egyedének -- a hernyókhoz és pillangókhoz hasonlóan -- kivéve hogy ebben az esetben ők a brilliáns pillangók akik a kertben röpködnek és felderítenek, és mi vagyunk a hernyók, akik a szűk, felnőtt ösvényünkön araszolunk.
If this is true, if these babies are designed to learn -- and this evolutionary story would say children are for learning, that's what they're for -- we might expect that they would have really powerful learning mechanisms. And in fact, the baby's brain seems to be the most powerful learning computer on the planet. But real computers are actually getting to be a lot better. And there's been a revolution in our understanding of machine learning recently. And it all depends on the ideas of this guy, the Reverend Thomas Bayes, who was a statistician and mathematician in the 18th century. And essentially what Bayes did was to provide a mathematical way using probability theory to characterize, describe, the way that scientists find out about the world. So what scientists do is they have a hypothesis that they think might be likely to start with. They go out and test it against the evidence. The evidence makes them change that hypothesis. Then they test that new hypothesis and so on and so forth. And what Bayes showed was a mathematical way that you could do that. And that mathematics is at the core of the best machine learning programs that we have now. And some 10 years ago, I suggested that babies might be doing the same thing.
Ha ez igaz, ha a babák tanulásra vannak tervezve -- és ez az evolúciós történet azt mondja hogy ez így van, ők erre vannak tervezve -- joggal várhatjuk, hogy nagyon hatékony tanulási mechanizmusaik legyenek. A tény az, hogy a babák agya tűnik a bolygó leghatékonyabb tanuló számítógépének. A valódi számítógépek viszont kezdenek egyre jobbak lenni. Forradalmi változásokon esett át nem is olyan rég mindaz, amit a gépi tanulásról tudunk. Mindez ennek a fickónak az ötleteire épül: ő Thomas Bayes tiszteletes, a 18. században volt statisztikus és matematikus. Amit Bayes lényegében létrehozott az egy matematikai megközelítés, amely a valószínűségszámításra épülve segít jellemezni, leírni azt, amit a tudósok a világról megtudnak. Amit a tudósok ma tesznek, az, hogy van egy hipotézisük amivel úgy gondolják érdemes kezdeni valamit. Elkezdik ezt tesztelni, bizonyítékokkal szembesíteni. A bizonyítékok hatására változtatnak a hipotézisen. Ezután tesztelik az új hipotézist és így tovább. Amit Bayes mutatott az egy matematikai módszer, amivel ezt meg lehet csinálni. Ez a matematikai elv a manapság létező legjobb gépi tanuló programjaink lényege. Kb. 10 évvel ezelőtt azt vetettem fel, hogy a babák talán ugyanígy működnek.
So if you want to know what's going on underneath those beautiful brown eyes, I think it actually looks something like this. This is Reverend Bayes's notebook. So I think those babies are actually making complicated calculations with conditional probabilities that they're revising to figure out how the world works. All right, now that might seem like an even taller order to actually demonstrate. Because after all, if you ask even grownups about statistics, they look extremely stupid. How could it be that children are doing statistics?
Szóval ha szeretnénk tudni, mi is folyik azok mögött a gyönyörű barna szemek mögött, az szerintem valahogy ehhez hasonlóan néz ki. Ez Bayes tiszteletes jegyzetfüzete. Azt gondolom, hogy a babák bonyolult kalkulációkat végeznek feltételes valószínűség számításokkal elemeznek és így fejtik meg hogyan is működik a világ. Rendben, azt hiszem most itt a magas labda, hogy mindezt demonstrálnunk kell. Hiszen ha egy felnőttet kérdezel a statisztikáról, elég bután fog rád nézni. Hogyan lehetséges hogy ezek a gyerekek statisztikát számolnak?
So to test this we used a machine that we have called the Blicket Detector. This is a box that lights up and plays music when you put some things on it and not others. And using this very simple machine, my lab and others have done dozens of studies showing just how good babies are at learning about the world. Let me mention just one that we did with Tumar Kushner, my student. If I showed you this detector, you would be likely to think to begin with that the way to make the detector go would be to put a block on top of the detector. But actually, this detector works in a bit of a strange way. Because if you wave a block over the top of the detector, something you wouldn't ever think of to begin with, the detector will actually activate two out of three times. Whereas, if you do the likely thing, put the block on the detector, it will only activate two out of six times. So the unlikely hypothesis actually has stronger evidence. It looks as if the waving is a more effective strategy than the other strategy. So we did just this; we gave four year-olds this pattern of evidence, and we just asked them to make it go. And sure enough, the four year-olds used the evidence to wave the object on top of the detector.
Ennek ellenőrzésére egy gépet használtunk melyet Blicket detektornak neveztünk. Ez egy doboz, ami fevillan és zenél amikor beleteszel bizonyos meghatározott dolgokat. Ennek a nagyon egyszerű szerkezetnek köszönhetően az én csapatom és mások is tucatnyi kísérletet hajtottak végre bemutatva azt, hogy a babák milyen jók a világról való tanulásban. Hadd említsek meg csak egyet, melyet tanítványommal, Tumar Kushnerrel hajtottunk végre. Ha megmutatnám Önnek ezt a szerkezetet, valszínűleg azt gondolná, hogy úgy lehet a detektort működésre bírni, ha a tetejére teszünk egy kockát. Ám valójában ez a szerkezet egy kicsit furán működik. Mivel ha meglengetünk felette egy kockát, amiről nem is gondolnánk, hogy ettől működésbe léphet, a szerkezet három ilyen esetből kétszer aktiválódik. Míg, ha a valószínű dolgot tesszük, azaz rárakjuk a kockát a tetejére, mindössze hatból kétszer aktiválódik. Tehát a valószínűtlen hipotézisnek erősebbek a bizonyítékai. Úgy látszik, hogy a lengetés hatékonyabb stratégia, mint a másik. Nos mi odaadtuk ezt a bizonyíték mintázatot egy négyévesnek, és megkértük hogy bírja működésre. És valóban, a négyévesek e bizonyítékot alkalmazták és lengették a tárgyat a szerkezet tetejénél.
Now there are two things that are really interesting about this. The first one is, again, remember, these are four year-olds. They're just learning how to count. But unconsciously, they're doing these quite complicated calculations that will give them a conditional probability measure. And the other interesting thing is that they're using that evidence to get to an idea, get to a hypothesis about the world, that seems very unlikely to begin with. And in studies we've just been doing in my lab, similar studies, we've show that four year-olds are actually better at finding out an unlikely hypothesis than adults are when we give them exactly the same task. So in these circumstances, the children are using statistics to find out about the world, but after all, scientists also do experiments, and we wanted to see if children are doing experiments. When children do experiments we call it "getting into everything" or else "playing."
Két dolog van ami nagyon izgalmas ezzel kapcsolatban. Az első, hogy tartsuk észben, hogy ezek négyéves gyerekek. Éppenhogy csak tanulnak számolni. Ám öntudatlanul meglehetősen komplikált számításokat végeznek, melyek feltételes valószínűségi értékeket eredményeznek számukra. A másik izgalmas dolog az, hogy ezt a bizonyítékot használják arra, hogy eljussanak egy elméletig, egy a világról alkotott hipotézisig, ami kezdetben elég valószínűtlennek tűnik. A csoportomban jelenleg is futó kutatásokban, hasonló kutatásokban, bemutattuk, hogy a négyévesek valójában jobbak a valószínűtlen hipotézisek megfejtésében, mint a felnőttek, akik teljesen ugyanolyan feladatot kapnak. Ilyen körülmények között tehát a gyerekek statisztikát alkalmaznak,a világ felderítésére, de hát végülis a tudósok is kisérleteznek, meg akartuk tudni, vajon a gyerekek is ezt teszik -e. Amikor a gyerekek kísérleteznek, ezt úgy hívjuk: "minden lében kanál" vagy más szóval "játék".
And there's been a bunch of interesting studies recently that have shown this playing around is really a kind of experimental research program. Here's one from Cristine Legare's lab. What Cristine did was use our Blicket Detectors. And what she did was show children that yellow ones made it go and red ones didn't, and then she showed them an anomaly. And what you'll see is that this little boy will go through five hypotheses in the space of two minutes.
Igen sok érdekes kísérlet volt mostanában melyek azt mutatják, hogy a játék valójában egyfajta kísérleti kutatás program. Itt is van egy Cristine Legare laborjából. Cristin a mi szerkezetünket használta. Megmutatta a gyerekeknek hogy a sárgáktól működik, a pirosaktól nem, és mutatott nekik egy anomáliát. Amit látni fogunk hogy a kisfiú öt különböző hipotézist próbál ki két percen belül.
(Video) Boy: How about this? Same as the other side.
(Video) Fiú: És így? Ugyanaz mint a másik oldalról.
Alison Gopnik: Okay, so his first hypothesis has just been falsified.
Alison Gopnik: Ok, az első hipotézis hamisnak bizonyult.
(Laughter)
(Nevetés)
Boy: This one lighted up, and this one nothing.
Fiú: Ettől felvillant, ettől meg semmi.
AG: Okay, he's got his experimental notebook out.
AG: Ok, elővette a kísérleti jegyzetfüzetét.
Boy: What's making this light up. (Laughter) I don't know.
Fiú: Mitől villan ez fel. (Nevetés) Nem tudom.
AG: Every scientist will recognize that expression of despair.
AG: Minden kutató fel fogja ismerni ezt a kétségbeesett kifejezést.
(Laughter)
(Nevetés)
Boy: Oh, it's because this needs to be like this, and this needs to be like this.
Fiú: Ó, mert ezt így kellene, ezt pedig így.
AG: Okay, hypothesis two.
AG: Ok, második hipotézis.
Boy: That's why. Oh.
Fiú: Hát ezért. Ó.
(Laughter)
(Nevetés)
AG: Now this is his next idea. He told the experimenter to do this, to try putting it out onto the other location. Not working either.
AG: Itt is van a következő ötlete. Azt mondta a kísérletet végzőnek, hogy tegyék át egy másik helyre. Ez sem működik.
Boy: Oh, because the light goes only to here, not here. Oh, the bottom of this box has electricity in here, but this doesn't have electricity.
Fiú: Ó, mert a villanás itt megy, nem itt. Ó, a doboz alján itt van elektromosság, de ennek nincs elektromossága.
AG: Okay, that's a fourth hypothesis.
AG: Ok, ez a negyedik hipotézis.
Boy: It's lighting up. So when you put four. So you put four on this one to make it light up and two on this one to make it light up.
Fiú: Felvillan. Amikor négyet teszel rá. Négyet teszel erre, hogy felvillanjon és kettőt erre, hogy felvillanjon.
AG: Okay,there's his fifth hypothesis.
AG: Ok, ez az ötödik hipotézise.
Now that is a particularly -- that is a particularly adorable and articulate little boy, but what Cristine discovered is this is actually quite typical. If you look at the way children play, when you ask them to explain something, what they really do is do a series of experiments. This is actually pretty typical of four year-olds.
Ez egy kifejezetten imádnivaló és világos gondolkodású kisfiú, de Cristine azt fedezte fel, hogy ez a gondolkodás teljesen általános. Ha megfigyeljük, hogy a gyerekek miként játszanak, ha megkérjük őket, hogy magyarázzanak el valamit, akkor ők kísérletezésbe fognak. Ez elég általános a négyéveseknél.
Well, what's it like to be this kind of creature? What's it like to be one of these brilliant butterflies who can test five hypotheses in two minutes? Well, if you go back to those psychologists and philosophers, a lot of them have said that babies and young children were barely conscious if they were conscious at all. And I think just the opposite is true. I think babies and children are actually more conscious than we are as adults. Now here's what we know about how adult consciousness works. And adults' attention and consciousness look kind of like a spotlight. So what happens for adults is we decide that something's relevant or important, we should pay attention to it. Our consciousness of that thing that we're attending to becomes extremely bright and vivid, and everything else sort of goes dark. And we even know something about the way the brain does this.
Milyen is lehet ilyen kis teremtménynek lenni? Milyen is lehet brilliáns pillangónak lenni, aki öt hipotézist ellenőriz két percen belül? Nos, ha visszatérünk a pszichológusokhoz és filozófusokhoz, elég sokan mondták közülük azt, hogy a babák és a kisgyerekek éppen csak hogy tudatosak ha egyáltalán... Én azt gondolom ennek pont az ellenkezője igaz. Azt hiszem a babák és a gyerekek tudatosabbak mint mi, felnőttek vagyunk. A következőket tudjuk arról, miként működik a felnőtt tudatosság. A felnőtt figyelme és tudatossága olyasmi mint a reflektorfény. Nos egy felnőttben annyi történik, hogy eldöntjük valamiről hogy lényeges vagy fontos, és figyelmet kell szentelnünk neki. A tudatosságunk ezzel a dologgal kapcsolatban rendkívül élénkké és fényessé válik minden egyéb elsötétül. Még arról is tudunk egy keveset, hogy az agy miképpen műveli ezt.
So what happens when we pay attention is that the prefrontal cortex, the sort of executive part of our brains, sends a signal that makes a little part of our brain much more flexible, more plastic, better at learning, and shuts down activity in all the rest of our brains. So we have a very focused, purpose-driven kind of attention. If we look at babies and young children, we see something very different. I think babies and young children seem to have more of a lantern of consciousness than a spotlight of consciousness. So babies and young children are very bad at narrowing down to just one thing. But they're very good at taking in lots of information from lots of different sources at once. And if you actually look in their brains, you see that they're flooded with these neurotransmitters that are really good at inducing learning and plasticity, and the inhibitory parts haven't come on yet. So when we say that babies and young children are bad at paying attention, what we really mean is that they're bad at not paying attention. So they're bad at getting rid of all the interesting things that could tell them something and just looking at the thing that's important. That's the kind of attention, the kind of consciousness, that we might expect from those butterflies who are designed to learn.
Tehát amikor valamire elkezdünk odafigyelni a prefrontális kéreg, az agyunk végrehajtó része küld egy jelet, ami az agyunk egy kicsi részét rugalmasabbá teszi, plasztikusabbá, tanulásra fogékonyabbá, és leállítja az aktivitást az agyunk többi részében. Tehát igen erősen fókuszált, céltudatos figyelmünk van. Ha a babákat és a kisgyerekeket vizsgáljuk, valami egészen mást tapasztalunk. Azt gondolom, a babák tudatossága sokkal inkább lámpáshoz hasonlítható és nem reflektorfény tudatosság. Így a babák és a kisgyerekek nagyon gyengék az egy dologra fókuszálásban. Viszont nagyon jók a a sok különböző forrásból egyszerre érkező rengeteg információ feldolgozásában. És ha belenézünk az agyukba, azt látjuk, hogy tele vannak olyan neurotranszmitterekkel, amelyek igen jók a tanulás és plaszticitás gerjesztésében, ám a gátló hatások ekkor még nem alakultak ki. Tehát amikor azt mondjuk, hogy a babák és kisgyerekek gyengék az odafigyelésben, akkor valójában azt értjük ez alatt, hogy nem tudnak nem odafigyelni mindenre! Tehát gyengék abban, hogy megszabaduljanak az összes érdekes dologtól ami jelenthet nekik valamit, és csak arra az egyetlen dologra figyeljenek, ami fontos. Ez a fajta figyelem, ez a fajta tudatosság az, amit azoktól a pillangóktól várhatunk el, akik tanulásra lettek tervezve.
Well if we want to think about a way of getting a taste of that kind of baby consciousness as adults, I think the best thing is think about cases where we're put in a new situation that we've never been in before -- when we fall in love with someone new, or when we're in a new city for the first time. And what happens then is not that our consciousness contracts, it expands, so that those three days in Paris seem to be more full of consciousness and experience than all the months of being a walking, talking, faculty meeting-attending zombie back home. And by the way, that coffee, that wonderful coffee you've been drinking downstairs, actually mimics the effect of those baby neurotransmitters. So what's it like to be a baby? It's like being in love in Paris for the first time after you've had three double-espressos. (Laughter) That's a fantastic way to be, but it does tend to leave you waking up crying at three o'clock in the morning.
Ha bele szeretnénk élni magunkat felnőttként abba, milyen is lehet a babák tudatossága, azt hiszem a legjobb azokra az esetekre gondolnunk amikor valami új, eddig nem ismert helyzetbe kerülünk -- amikor új szerelemre lobbanunk, vagy amikor új városba csöppenünk első alkalommal. És ilyenkor nemhogy csökken a tudatosságunk, sokkal inkább kiterjed, és azok a háromnapos párizsi látogatások sokkal tudatosabbnak és élménydúsabbnak hatnak, mint azok a hosszú hónapok, amikor otthon zombiként mászkálunk, beszélünk, gyűléseken veszünk részt. Mellesleg a kávé az a csodás kávé amit odalenn ittak, kicsit felidézi azt a hatást, ahogy a babákban a neurotranszmitterek hatnak. Tehát milyen is babának lenni? Olyan mint szerelmesnek lenni az első párizsi utunkon három dupla eszpresszó elfogyasztása után. (Nevetés) Ez egy fantasztikus állapot, ám ilyenkor az is benne lehet a pakliban, hogy hajnali háromkor sírva ébredünk!
(Laughter)
(Nevetés)
Now it's good to be a grownup. I don't want to say too much about how wonderful babies are. It's good to be a grownup. We can do things like tie our shoelaces and cross the street by ourselves. And it makes sense that we put a lot of effort into making babies think like adults do. But if what we want is to be like those butterflies, to have open-mindedness, open learning, imagination, creativity, innovation, maybe at least some of the time we should be getting the adults to start thinking more like children.
Jó felnőttnek lenni. Nem szeretnék túl sokat beszélni arról, milyen csodálatosak a babák. Jó felnőttnek lenni. Meg tudjuk kötni a cipőfűzőnket és át tudunk menni az úton egyedül. És annak is van értelme, hogy sok erőfeszítést teszünk annak érdekében, hogy a babák elkezdjenek felnőttként gondolkodni. De ha szeretnénk olyanok lenni mint ezek a kis pillangók, hogy átéljük ezt a nyíltságot, tanulékonyságot, fantáziát, kreativitást és innovációt, akár csak egy rövidke időre is, de rá kell vennünk a felnőtteket, hogy kezdjenek el úgy gondolkodni mint a gyerekek.
(Applause)
(taps)