There are times when I feel really quite ashamed to be a European. In the last year, more than a million people arrived in Europe in need of our help, and our response, frankly, has been pathetic.
Van úgy, hogy elfog a szégyen, mert európai vagyok. Több mint egymillióan jöttek tavaly Európába, segítségünkre szorulva. Reagálásunk – őszintén szólva – szánalmas volt.
There are just so many contradictions. We mourn the tragic death of two-year-old Alan Kurdi, and yet, since then, more than 200 children have subsequently drowned in the Mediterranean. We have international treaties that recognize that refugees are a shared responsibility, and yet we accept that tiny Lebanon hosts more Syrians than the whole of Europe combined. We lament the existence of human smugglers, and yet we make that the only viable route to seek asylum in Europe. We have labor shortages, and yet we exclude people who fit our economic and demographic needs from coming to Europe. We proclaim our liberal values in opposition to fundamentalist Islam, and yet -- we have repressive policies that detain child asylum seekers, that separate children from their families, and that seize property from refugees.
Óriási ellentmondások láthatók. Gyászoljuk ugyan a kétéves korában tragikusan elhunyt Alan Kurdit, de azóta még több mint 200 gyermek fulladt a Földközi-tengerbe. Vannak nemzetközi szerződések, amelyek szerint a menekültekért közös a felelősség, s belenyugszunk, hogy az apró Libanonban több a szíriai menekült, mint egész Európában. Sopánkodunk, hogy embercsempészek vannak, s nem teszünk ellene, hogy ez legyen az egyetlen járható, Európába vezető út a menedékkérők számára. Munkaerőhiány van nálunk, de mégsem engedjük be Európába azokat, akikre gazdaságilag és demográfiailag is szükségünk lenne. Liberális értékeinket hirdetjük a fundamentalista iszlámmal szemben, de mégis elnyomó intézkedéseket hozunk, hogy föltartóztassuk a gyermek menedékkérőket, ami elszakítja őket a családjuktól, és olyanokat, amelyek megfosztják a menekülteket vagyonuktól.
What are we doing? How has the situation come to this, that we've adopted such an inhumane response to a humanitarian crisis?
Mit művelünk? Hogyan fajulhatott a helyzet odáig, hogy a humanitárius válságra ennyire embertelen válaszokat adunk?
I don't believe it's because people don't care, or at least I don't want to believe it's because people don't care. I believe it's because our politicians lack a vision, a vision for how to adapt an international refugee system created over 50 years ago for a changing and globalized world. And so what I want to do is take a step back and ask two really fundamental questions, the two questions we all need to ask. First, why is the current system not working? And second, what can we do to fix it?
Nem hiszem, legalábbis nem akarom elhinni, hogy ezt a nemtörődömség okozza. Azt hiszem, az okozza, hogy politikusaink szűk látókörűek, nincs elképzelésük, hogyan változtassanak az 50 éve kialakított nemzetközi menekültrendszeren, a változó és globalizálódó világ igényei szerint. Álljunk meg egy pillanatra, mert két lényeges kérdést vetek föl, amelyeknek mindenkiben föl kell merülniük. Az első: miért nem működik a jelenlegi rendszer? A második: hogyan javíthatjuk meg?
So the modern refugee regime was created in the aftermath of the Second World War by these guys. Its basic aim is to ensure that when a state fails, or worse, turns against its own people, people have somewhere to go, to live in safety and dignity until they can go home. It was created precisely for situations like the situation we see in Syria today. Through an international convention signed by 147 governments, the 1951 Convention on the Status of Refugees, and an international organization, UNHCR, states committed to reciprocally admit people onto their territory who flee conflict and persecution.
A mai menekültügyi rendszert a II. világháború utáni kényszerhelyzetben alakították ki. Alapvető célja az volt, hogy amikor egy állam elmulasztja, vagy ami még rosszabb, nem akarja megvédeni állampolgárait, legyen hová menniük, hogy biztonságban s méltó körülmények között éljenek, míg haza nem térhetnek. Pontosan a szíriaihoz hasonló mostani esetekre készült. A 147 kormány által megkötött nemzetközi egyezmény, "A menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi egyezmény" alapján és az ENSZ UNHCR nevű nemzetközi szervezete útján az államok vállalták, hogy területükre viszonosan befogadják azokat, aki viszály és üldözés elől menekülnek.
But today, that system is failing. In theory, refugees have a right to seek asylum. In practice, our immigration policies block the path to safety. In theory, refugees have a right to a pathway to integration, or return to the country they've come from. But in practice, they get stuck in almost indefinite limbo. In theory, refugees are a shared global responsibility. In practice, geography means that countries proximate the conflict take the overwhelming majority of the world's refugees. The system isn't broken because the rules are wrong. It's that we're not applying them adequately to a changing world, and that's what we need to reconsider.
De mostanra a rendszer roskadozik. Elvileg a menekülteknek joguk van menedéket kérni. Bevándorlási intézkedéseink a gyakorlatban gátolják a biztonság elérését. Elvileg a menekülteknek joguk van a beilleszkedésre, vagy visszatérni hazájukba. De a gyakorlatban bizonytalan helyzetben rekednek, ki tudja, meddig. Elvileg a menekültekért mindenki felelős. A gyakorlatban földrajzi helyzetük miatt a válságterülettel szomszédos országok fogadják be túlnyomó többségüket. Nem a rendszer omlott össze –, a szabályok alkalmatlanok. Nem kellően alkalmazzuk őket a változó világra, és ezt kell újólag átgondolnunk.
So I want to explain to you a little bit about how the current system works. How does the refugee regime actually work? But not from a top-down institutional perspective, rather from the perspective of a refugee. So imagine a Syrian woman. Let's call her Amira. And Amira to me represents many of the people I've met in the region. Amira, like around 25 percent of the world's refugees, is a woman with children, and she can't go home because she comes from this city that you see before you, Homs, a once beautiful and historic city now under rubble. And so Amira can't go back there. But Amira also has no hope of resettlement to a third country, because that's a lottery ticket only available to less than one percent of the world's refugees.
Megvilágítom, hogyan működik a jelenlegi rendszer. Hogy működik a gyakorlatban a menekültrendszer? De nem felülnézetben, intézményi szemszögből, hanem a menekült szemszögéből. Képzeljünk el egy szíriai nőt, nevezzük Amirának. Ő jelképezi azt a tömeget, amellyel a kérdéses körzetben találkoztam. Amira, akár a világ menekültjeinek 25%-a, gyermekes anya. Nem térhet haza, mert a képen látható városból, Homsból jött. Az egykor gyönyörű történelmi városban mára kő kövön nem maradt. Amira ezért nem térhet vissza. De Amira nem remélheti, hogy harmadik országban letelepedhet, mert ekkora szerencse csak a világ menekültjeinek 1%-át éri.
So Amira and her family face an almost impossible choice. They have three basic options. The first option is that Amira can take her family to a camp. In the camp, she might get assistance, but there are very few prospects for Amira and her family. Camps are in bleak, arid locations, often in the desert. In the Zaatari refugee camp in Jordan, you can hear the shells across the border in Syria at nighttime. There's restricted economic activity. Education is often of poor quality. And around the world, some 80 percent of refugees who are in camps have to stay for at least five years. It's a miserable existence, and that's probably why, in reality, only nine percent of Syrians choose that option.
Így Amira és családja majdhogynem lehetetlen választás előtt áll. Alapvetően 3 lehetőségük van. Az első, hogy családját egy táborba viszi. Ott lehet, hogy kap segélyt, de Amira és családja kilátásai nem rózsásak. A táborok kietlen, sivár területen, gyakran sivatagban fekszenek. A jordániai Zaatari menekülttáborban éjjelente áthallik a szíriai határ túloldaláról az ágyútűz. Csak csekély gazdasági tevékenység lehetséges. Az oktatás gyakran alacsony színvonalú. A világon a táborban élő menekültek kb. 80%-a legalább 5 évig kénytelen táborban lakni. Borzalmas lét! Valószínűleg ez az oka, hogy a szíriaiaknak csak 9%-a él ezzel a lehetőséggel.
Alternatively, Amira can head to an urban area in a neighboring country, like Amman or Beirut. That's an option that about 75 percent of Syrian refugees have taken. But there, there's great difficulty as well. Refugees in such urban areas don't usually have the right to work. They don't usually get significant access to assistance. And so when Amira and her family have used up their basic savings, they're left with very little and likely to face urban destitution.
Másik lehetőség, hogy Amira egy szomszédos ország valamelyik városába megy, pl. Ammánba vagy Bejrútba. Ezt a lehetőséget választotta a szíriai menekültek kb. 75%-a. De ott is nagy nehézségeik vannak. E városokban általában nincs joguk munkát vállalni. Többnyire nem jutnak segítséghez. Amint Amira és családja föléli megtakarításai javát, utána csak tengődnek, és nyilván a városi nyomor jut osztályrészükül.
So there's a third alternative, and it's one that increasing numbers of Syrians are taking. Amira can seek some hope for her family by risking their lives on a dangerous and perilous journey to another country, and it's that which we're seeing in Europe today.
Van még egy lehetőségük. Ezzel élnek egyre inkább a szíriai menekültek. Amira és családja még abban reménykedhet, ha életüket veszélyes úton kockáztatva másik országba mennek. Ma Európában ennek vagyunk tanúi.
Around the world, we present refugees with an almost impossible choice between three options: encampment, urban destitution and dangerous journeys. For refugees, that choice is the global refugee regime today. But I think it's a false choice. I think we can reconsider that choice. The reason why we limit those options is because we think that those are the only options that are available to refugees, and they're not. Politicians frame the issue as a zero-sum issue, that if we benefit refugees, we're imposing costs on citizens. We tend to have a collective assumption that refugees are an inevitable cost or burden to society. But they don't have to. They can contribute.
Az egész világon a menekülteket 3 majdnem lehetetlen választás elé állítjuk: tábor, városi nyomor vagy veszélyes út. Ma a menekültek általában közülük választhatnak. De szerintem ez a választék rossz. Újragondolhatjuk ezt a választékot. Amiért e lehetőségekre korlátozódunk: azt hisszük, hogy a menekülteknek nincs más lehetőségük. De ez nem így van. A politikusok zéróösszegű játék keretei között mozognak, úgymond: ha kedvezünk a menekülteknek, akkor költségbe verjük az állampolgárokat. Hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a menekültek elkerülhetetlen költséget, terhet rónak a társadalomra. De nem szükségképpen. Hozzá is járulhatnak.
So what I want to argue is there are ways in which we can expand that choice set and still benefit everyone else: the host states and communities, our societies and refugees themselves. And I want to suggest four ways we can transform the paradigm of how we think about refugees. All four ways have one thing in common: they're all ways in which we take the opportunities of globalization, mobility and markets, and update the way we think about the refugee issue.
Amellett érvelek, hogy van más lehetőség is, ami mindenki számára előnyös, a befogadó országoknak és közösségeknek, társadalmainknak és maguknak a menekülteknek is. Négy módszert javasolok, amellyel módosíthatjuk azt, ahogyan menekültekről vélekedünk. A négy módszerben közös, hogy mindegyikben élünk a globalizáció, a mobilitás és a piac adta lehetőségekkel, és megújítják a menekültkérdéssel kapcsolatos gondolkodásmódunkat.
The first one I want to think about is the idea of enabling environments, and it starts from a very basic recognition that refugees are human beings like everyone else, but they're just in extraordinary circumstances. Together with my colleagues in Oxford, we've embarked on a research project in Uganda looking at the economic lives of refugees. We chose Uganda not because it's representative of all host countries. It's not. It's exceptional. Unlike most host countries around the world, what Uganda has done is give refugees economic opportunity. It gives them the right to work. It gives them freedom of movement. And the results of that are extraordinary both for refugees and the host community. In the capital city, Kampala, we found that 21 percent of refugees own a business that employs other people, and 40 percent of those employees are nationals of the host country. In other words, refugees are making jobs for citizens of the host country. Even in the camps, we found extraordinary examples of vibrant, flourishing and entrepreneurial businesses.
Az első a környezet alkalmassá tételének elve. Ez azon a fölismerésen alapul, hogy a menekültek hozzánk hasonló emberi lények, de ők különleges helyzetűek. Oxfordi munkatársaimmal együtt Ugandában egy kutatásba fogtunk, amelyben a menekültek gazdasági életét vizsgáltuk. Nem azért választottuk Ugandát, mintha tipikus fogadó ország lenne.. Nem, Uganda kivétel. Más fogadó országoktól eltérően Uganda a menekülteknek gazdasági lehetőséget nyújt. Munkához való jogot, mozgásszabadságot. Az eredmények elképesztők, mind a menekültek, mind a befogadó közösségek szempontjából. Kampalában, a fővárosban tapasztaltuk, hogy a menekültek 21%-ának van üzleti vállalkozása, amely mást is foglalkoztat, és az alkalmazottak 40%-a a fogadó ország állampolgára. Tehát a menekültek a fogadó ország lakosainak munkahelyeket teremtenek. Még a táborokban is meglepő példákat láttunk pezsgő, virágzó vállalkozásokra.
For example, in a settlement called Nakivale, we found examples of Congolese refugees running digital music exchange businesses. We found a Rwandan who runs a business that's available to allow the youth to play computer games on recycled games consoles and recycled televisions. Against the odds of extreme constraint, refugees are innovating, and the gentleman you see before you is a Congolese guy called Demou-Kay. Demou-Kay arrived in the settlement with very little, but he wanted to be a filmmaker. So with friends and colleagues, he started a community radio station, he rented a video camera, and he's now making films. He made two documentary films with and for our team, and he's making a successful business out of very little. It's those kinds of examples that should guide our response to refugees. Rather than seeing refugees as inevitably dependent upon humanitarian assistance, we need to provide them with opportunities for human flourishing.
Nakivale településen láttuk, hogy pl. kongói menekültek zeneszámok digitális kereskedelmével foglalkoznak. Egy ruandai olyan vállalkozást üzemeltet, ahol fiatalok játszhatnak számítógépes játékokat szemétből előkotort konzolokon és tévéken. Nagy úr a muszáj, így a menekültek újítanak. Itt Demou-Kay kongói fiatalember látható. Demou-Kay szinte üres zsebbel érkezett a településre, de filmet akart készíteni. Barátaival közösségi rádiót alapított, bérelt egy videokamerát, és most filmeket forgat. Két dokumentumfilmet készített velünk és részünkre. Majdnem a semmiből teremtett sikeres üzletet. Ezek a példák iránymutatók lehetnének, hogy milyen megoldásokat keressünk a menekültek számára. Inkább ezek, mint azt látni, hogy a menekültek szükségszerűen humanitárius segélyektől függnek. Meg kell adnunk nekik a lehetőséget az emberi kibontakozásra.
Yes, clothes, blankets, shelter, food are all important in the emergency phase, but we need to also look beyond that. We need to provide opportunities to connectivity, electricity, education, the right to work, access to capital and banking. All the ways in which we take for granted that we are plugged in to the global economy can and should apply to refugees.
Igen: a ruha, takaró, fedél, élelem szükséghelyzetben mind fontos, de tovább kell látnunk náluk. Lehetőséget kell nyújtanunk kapcsolatteremtésre; hozzáférést áramhoz, oktatáshoz, tőkéhez, banki szolgáltatáshoz és jogot a munkavállaláshoz. Minden lehetőséget, amit adottnak veszünk, mert benne vagyunk a világgazdaságban, megadhatunk, és meg is kell adnunk a menekülteknek.
The second idea I want to discuss is economic zones. Unfortunately, not every host country in the world takes the approach Uganda has taken. Most host countries don't open up their economies to refugees in the same way. But there are still pragmatic alternative options that we can use.
A másik megbeszélendő ötlet a gazdasági övezetek kérdése. Sajnos nem minden fogadó ország álláspontja olyan, mint Ugandáé. A legtöbbjük nem engedi be úgy a gazdaságába a menekülteket, mint az ugandaiak. De van még egy gyakorlati lehetőségünk, amellyel élhetünk.
Last April, I traveled to Jordan with my colleague, the development economist Paul Collier, and we brainstormed an idea while we were there with the international community and the government, an idea to bring jobs to Syrians while supporting Jordan's national development strategy. The idea is for an economic zone, one in which we could potentially integrate the employment of refugees alongside the employment of Jordanian host nationals. And just 15 minutes away from the Zaatari refugee camp, home to 83,000 refugees, is an existing economic zone called the King Hussein Bin Talal Development Area. The government has spent over a hundred million dollars connecting it to the electricity grid, connecting it to the road network, but it lacked two things: access to labor and inward investment. So what if refugees were able to work there rather than being stuck in camps, able to support their families and develop skills through vocational training before they go back to Syria? We recognized that that could benefit Jordan, whose development strategy requires it to make the leap as a middle income country to manufacturing. It could benefit refugees, but it could also contribute to the postconflict reconstruction of Syria by recognizing that we need to incubate refugees as the best source of eventually rebuilding Syria.
2015 áprilisában Jordániában jártunk munkatársammal, Paul Collier fejlesztésközgazdásszal. Amíg ott voltunk, átbeszéltünk egy ötletet a nemzetközi közösség és a kormány bevonásával: a szíriaiaknak nyújtandó munkalehetőség ötletét, ami egyben támogatást nyújt Jordánia fejlesztési stratégiájához is. Az ötlet egy gazdasági övezetről szól, amely integrálni tudja szükség esetén a dolgozni akaró menekülteket, és egyben foglalkoztatja a helybélieket. Csupán 15 percnyire a zaatari menekülttábortól, amely 83 ezer menekült otthona, gazdasági övezet működik, amely Husszein bin Talal király nevét vette fel. A kormány több mint 100 millió dollárt költött rá, hogy az övezetet bekösse a villamos hálózatba és az úthálózatba, de két dolog hiányzott: a munkaerő és a külső befektetések. Mi lenne, ha a menekültek ott dolgozhatnának, semmint a táborban kuksolnak, így eltarthatnák családjukat, szakképzéssel fejleszthetnék készségeiket, mielőtt Szíriába hazatérnének? Fölismertük, hogy ez Jordánia javára válna, hiszen fejlesztési stratégiája ugrást tervez, hogy közepes bevételű országból ipari országgá váljon. Hasznára válik a menekülteknek, de hozzájárulhat Szíria válságot követő újjáépítéséhez is ha fölismerjük, hogy föl kell készítenünk a menekülteket mint Szíria újjáépítésének leendő munkaerőforrását.
We published the idea in the journal Foreign Affairs. King Abdullah has picked up on the idea. It was announced at the London Syria Conference two weeks ago, and a pilot will begin in the summer.
A Foreign Affairsben közzétettük az ötletet, Abdullah király az ötletet fölkarolta. Két hete a londoni Szíria Konferencián be lett jelentve, és a kísérlet nyáron megkezdődik.
(Applause)
(Taps)
The third idea that I want to put to you is preference matching between states and refugees to lead to the kinds of happy outcomes you see here in the selfie featuring Angela Merkel and a Syrian refugee. What we rarely do is ask refugees what they want, where they want to go, but I'd argue we can do that and still make everyone better off. The economist Alvin Roth has developed the idea of matching markets, ways in which the preference ranking of the parties shapes an eventual match. My colleagues Will Jones and Alex Teytelboym have explored ways in which that idea could be applied to refugees, to ask refugees to rank their preferred destinations, but also allow states to rank the types of refugees they want on skills criteria or language criteria and allow those to match. Now, of course you'd need to build in quotas on things like diversity and vulnerability, but it's a way of increasing the possibilities of matching. The matching idea has been successfully used to match, for instance, students with university places, to match kidney donors with patients, and it underlies the kind of algorithms that exist on dating websites. So why not apply that to give refugees greater choice?
A harmadik ötlet, hogy lehetőleg találkozzanak az államok és a menekültek elképzelései, hogy mindenki elégedett legyen, ahogy itt Angela Merkel és egy szíriai menekült szelfijén látjuk. Ritkán kérdezzük őket, mit szeretnének, hová szeretnének menni, de állítom, hogy ezt megtehetjük, és ettől mindenkinek csak jobb lesz. Alvin Roth közgazdász kimunkálta az összehangolt piacok elvét. Rangsorolva a résztvevők prioritásait, ezzel végül elérhető egy megfeleltetés. Will Jones és Alex Teytelboym kollégáim rájöttek egy módszerre, amellyel az ötlet menekültekre alkalmazható: a menekültek rangsorolják a preferált célországaikat, de az államok is rangsorolhassák, milyen típusú menekülteket szeretnének szakképzettségi vagy nyelvi ismérvek szerint, majd hangoljuk össze a listákat. Persze, kvótákat kell fölállítanunk pl. a különbözőség és sebezhetőség alapján, de e módszerrel növelhető az összehangolás lehetősége. Az összehangolás elvét sikeresen alkalmazzák pl. az egyetemi felvételeknél; veseátültetésnél a legalkalmasabb páciens kiválasztásában; és ez képezi a randioldalak algoritmusának alapját is. Miért ne alkalmaznánk a menekültek kivá- lasztásánál, hogy jobb esélyt kapjanak?
It could also be used at the national level, where one of the great challenges we face is to persuade local communities to accept refugees. And at the moment, in my country, for instance, we often send engineers to rural areas and farmers to the cities, which makes no sense at all. So matching markets offer a potential way to bring those preferences together and listen to the needs and demands of the populations that host and the refugees themselves.
A módszer országosan is használható, ahol a legnagyobb nehézség rávenni a helyi közösséget a befogadásra. Hazámban jelenleg gyakran pl. a mérnököket vidékre, a földműveseket viszont a városba küldjük, ami teljesen értelmetlen. Az összehangolt piacok módszerével egyeztethetjük a preferenciákat, és igazodhatunk a befogadók és a menekültek szükségletéhez és igényéhez.
The fourth idea I want to put to you is of humanitarian visas. Much of the tragedy and chaos we've seen in Europe was entirely avoidable. It stems from a fundamental contradiction in Europe's asylum policy, which is the following: that in order to seek asylum in Europe, you have to arrive spontaneously by embarking on those dangerous journeys that I described. But why should those journeys be necessary in an era of the budget airline and modern consular capabilities? They're completely unnecessary journeys, and last year, they led to the deaths of over 3,000 people on Europe's borders and within European territory.
A negyedik ötlet tárgya a humanitárius vízum. Az Európában tapasztalt tragédiák s zűrzavar nagy része teljességgel elkerülhető. Gyökerük Európa alapjaiban ellentmondásos menedékjogi szabályozásában keresendő. Ahhoz, hogy valaki menedéket kérhessen Európában, végig kell csinálnia azt a veszélyes utat, amelyről már szóltam. De miért van erre szükség a fapados járatok és modern konzuli eszközök korában? Ezek az utak teljesen fölöslegesek. Tavaly 3 ezer menekült halálát okozták az európai határoknál és Európa területén.
If refugees were simply allowed to travel directly and seek asylum in Europe, we would avoid that, and there's a way of doing that through something called a humanitarian visa, that allows people to collect a visa at an embassy or a consulate in a neighboring country and then simply pay their own way through a ferry or a flight to Europe. It costs around a thousand euros to take a smuggler from Turkey to the Greek islands. It costs 200 euros to take a budget airline from Bodrum to Frankfurt. If we allowed refugees to do that, it would have major advantages. It would save lives, it would undercut the entire market for smugglers, and it would remove the chaos we see from Europe's front line in areas like the Greek islands. It's politics that prevents us doing that rather than a rational solution.
Ha a menekülteknek megengednék, hogy közvetlenül jöjjenek és kérjenek menedéket Európában, mindez elkerülhető lenne. Megvan ennek a módja: ezt nevezzük humanitárius vízumnak, amellyel vízumot kaphatnának egy szomszédos ország külképviseletén, aztán maguk választhatnák ki, hogy komppal vagy repülővel jöjjenek Európába. Kb. ezer euróba kerül embercsempész útján Törökországból a görög szigetekre jutni. Bodrumból Frankfurtba 200 euróért elhoz egy fapados járat. Ha ezt megengednénk a menekülteknek, ez nagy előnyökkel járna. Életeket menthetnénk, aláásnánk az embercsempész üzletágat, és megszűnne az európai határokon, pl. a görög szigeteken uralkodó zűrzavar. E megoldást a politika gátolja, nem akarja az ésszerű megoldást.
And this is an idea that has been applied. Brazil has adopted a pioneering approach where over 2,000 Syrians have been able to get humanitarian visas, enter Brazil, and claim refugee status on arrival in Brazil. And in that scheme, every Syrian who has gone through it has received refugee status and been recognized as a genuine refugee.
De az ötletet már alkalmazzák. Brazília úttörő megoldást vezetett be, mellyel több mint 2000 szíriai juthatott humanitárius vízumhoz: Brazíliába érkezve folyamodnak menekült jogállásért. Ezzel az eljárással minden szíriai menekült jogálláshoz jutott, és valódi menekültnek ismerték el.
There is a historical precedent for it as well. Between 1922 and 1942, these Nansen passports were used as travel documents to allow 450,000 Assyrians, Turks and Chechens to travel across Europe and claim refugee status elsewhere in Europe. And the Nansen International Refugee Office received the Nobel Peace Prize in recognition of this being a viable strategy.
De erre történelmi precedens is létezik. 1922 és 1942 között az ún. Nansen-útlevelet használták úti okmányul, amellyel 450 ezer asszír, török és csecsen utazhatott Európában. és folyamodhatott itt menekült jogálláshoz. A Nemzetközi Nansen Menekültiroda Nobel-békedíjat kapott ezen stratégia jelentőségének elismeréseként.
So all four of these ideas that I've presented you are ways in which we can expand Amira's choice set. They're ways in which we can have greater choice for refugees beyond those basic, impossible three options I explained to you and still leave others better off.
Mind a négy ismertetett ötlet módot ad rá, hogy bővítsük Amira választási lehetőségeit. Van rá mód, hogy az ismertetett három lehetetlen opción kívül bővíthessük a menekültek választási lehetőségét, és még mások is jól járjanak.
In conclusion, we really need a new vision, a vision that enlarges the choices of refugees but recognizes that they don't have to be a burden. There's nothing inevitable about refugees being a cost. Yes, they are a humanitarian responsibility, but they're human beings with skills, talents, aspirations, with the ability to make contributions -- if we let them.
Végezetül: új szemléletre van szükség, a menekültek döntési lehetőségeit bővítőre, de amely tudatosítja: nem kell terhet jelenteniük. Nincs szó róla, hogy okvetlen költséggel járjanak. Igen, humanitárius felelősséget jelentenek, de szakképzett, tehetséges, törekvő emberi lények, és megvan a képességük, hogy tegyenek másokért –, ha hagyják.
In the new world, migration is not going to go away. What we've seen in Europe will be with us for many years. People will continue to travel, they'll continue to be displaced, and we need to find rational, realistic ways of managing this -- not based on the old logics of humanitarian assistance, not based on logics of charity, but building on the opportunities offered by globalization, markets and mobility. I'd urge you all to wake up and urge our politicians to wake up to this challenge.
Az új világban a migráció nem foszlik semmivé. Amit Európában látunk, sokáig velünk marad. Az emberek továbbra is útra kelnek, továbbra is elhagyják szülőföldjüket. Ésszerű, gyakorlatias módszereket kell találnunk a helyzet kezelésére –, de nem a humanitárius segélyezés régi logikájára alapozva, nem a jótékonyság logikájára alapozva, hanem élve a globalizáció, a piacok és a mobilitás kínálta lehetőségekkel. Arra ösztönzök mindenkit, hogy ocsúdjunk föl, rázzuk föl politikusainkat, hogy nőjenek föl a feladathoz.
Thank you very much.
Köszönöm szépen.
(Applause)
(Taps)