Back in 2003, the UK government carried out a survey. And it was a survey that measured levels of numeracy in the population. And they were shocked to find out that for every 100 working age adults in the country, 47 of them lacked Level 1 numeracy skills. Now, Level 1 numeracy skills -- that's low-end GCSE score. It's the ability to deal with fractions, percentages and decimals. So this figure prompted a lot of hand-wringing in Whitehall. Policies were changed, investments were made, and then they ran the survey again in 2011. So can you guess what happened to this number? It went up to 49.
Az Egyesült Királyság kormánya 2003-ban kutatást végeztetett. A kutatás a lakosság számolókészségét mérte föl. Megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a munkaképes korú felnőttek 47%-ának számolókészsége nem érte el még az 1. szintet sem. Pedig hát az 1. szint – az elégséges érettségi eredmény. Ez a törtekkel, százalékokkal és a tízes számrendszerrel bánni tudás készsége. Az eredmény heves vitát váltott ki a kormányban. Módosították az előírásokat. Beruháztak. Majd 2011-ben megismételték a fölmérést. Találják ki, hogyan változott ez a szám! Fölment 49-re.
(Laughter)
(Nevetés)
And in fact, when I reported this figure in the FT, one of our readers joked and said, "This figure is only shocking to 51 percent of the population."
Amikor közzétettem e számot a Financial Timesban, az egyik olvasó viccelődött: "A szám csak a lakosság 51%-át döbbenti meg."
(Laughter)
(Nevetés)
But I preferred, actually, the reaction of a schoolchild when I presented at a school this information, who raised their hand and said, "How do we know that the person who made that number isn't one of the 49 percent either?"
De jobban tetszett az egyik iskolásgyerek reagálása, aki – amikor az egyik iskolában ismertettem az eredményt –, jelentkezett, és megkérdezte: "Honnan tudjuk, hogy az ezt az eredményt produkáló személy nem a 49%-hoz tartozik?
(Laughter)
(Nevetés)
So clearly, there's a numeracy issue, because these are important skills for life, and a lot of the changes that we want to introduce in this century involve us becoming more comfortable with numbers.
A számolókészség ügye fontos egész életünk szempontjából, és a századunkban bevezetni tervezett sok változás igényli, hogy jobban érezzük magunkat a számok világában.
Now, it's not just an English problem. OECD this year released some figures looking at numeracy in young people, and leading the way, the USA -- nearly 40 percent of young people in the US have low numeracy. Now, England is there too, but there are seven OECD countries with figures above 20 percent. That is a problem, because it doesn't have to be that way. If you look at the far end of this graph, you can see the Netherlands and Korea are in single figures. So there's definitely a numeracy problem that we want to address.
Ez nem csak angol probléma. Az OECD 2016-ban adatokat tett közzé fiatalok számolókészségére vonatkozólag. Az élenjáró USA-ban a fiatalok közel 40%-a áll hadilábon a számolókészséggel. Az angolok is ott vannak, de hét OECD-ország számai is meghaladják a 20%-ot. Ez baj, mert nem kellene így lennie. Ha megnézzük a grafikon szélét, Hollandia és Korea eredménye egy számjegyű. Tehát a számolókészség ügyével biztosan foglalkoznunk kell.
Now, as useful as studies like these are, I think we risk herding people inadvertently into one of two categories; that there are two kinds of people: those people that are comfortable with numbers, that can do numbers, and the people who can't. And what I'm trying to talk about here today is to say that I believe that is a false dichotomy. It's not an immutable pairing. I think you don't have to have tremendously high levels of numeracy to be inspired by numbers, and that should be the starting point to the journey ahead.
Bármennyire hasznosak az ilyen fölmérések, óhatatlanul azt kockáztatjuk, hogy két csoportba tereljük az embereket; hogy két emberfajta létezik: akik jól érzik magukat a számok világában, akik jól bánnak velük, és akik képtelenek rá. Ma megpróbálom elmagyarázni, hogy ez a dichotómia hamis. Ez nem megváltozhatatlan párosítás. Nem kell toronymagas szintű számolókészség, hogy a számok lázba hozzanak minket, és ez a kiinduló pontunk.
And one of the ways in which we can begin that journey, for me, is looking at statistics. Now, I am the first to acknowledge that statistics has got somewhat of an image problem.
A kérdés vizsgálatának egyik módszere a statisztika szemügyre vétele. Én vagyok az első, aki szóvá teszi, hogy valami baj van a statisztika hírnevével.
(Laughter)
(Nevetés)
It's the part of mathematics that even mathematicians don't particularly like, because whereas the rest of maths is all about precision and certainty, statistics is almost the reverse of that. But actually, I was a late convert to the world of statistics myself. If you'd asked my undergraduate professors what two subjects would I be least likely to excel in after university, they'd have told you statistics and computer programming, and yet here I am, about to show you some statistical graphics that I programmed.
Ez a matematikának olyan része, amelyet még a matematikusok sem különösebben szeretnek, mert míg a matek többi részét a precizitás és a bizonyosság jellemzi, a statisztika majdhogynem az ellenkezője. De jómagam későn lettem híve a statisztikának. Ha egyetemi oktatóimtól megtudakolnák, melyik két tárgyból nem brillíroznék diplomám megszerzése után, a statisztikát és a számítógépes programozást említenék. Mégis itt vagyok, hogy egy pár statisztikai grafikont mutassak, amelyeket én programoztam.
So what inspired that change in me? What made me think that statistics was actually an interesting thing? It's really because statistics are about us. If you look at the etymology of the word statistics, it's the science of dealing with data about the state or the community that we live in. So statistics are about us as a group, not us as individuals. And I think as social animals, we share this fascination about how we as individuals relate to our groups, to our peers. And statistics in this way are at their most powerful when they surprise us.
Mi váltotta ki belőlem a változást? Mi késztetett rá, hogy a statisztikára mint érdekes dologra tekintsek? Lényegében az, hogy a statisztika rólunk szól. Ha a szó etimológiáját nézzük, az államra vagy a közösségünkre vonatkozó adatokkal foglalkozó tudományt jelenti. Tehát a statisztika minket mint csoportot, s nem mint egyéneket vizsgál. Társas viselkedésű állatokként mi is részesei vagyunk annak a csodának, ahogy individuumként társainkhoz, csoportunkhoz viszonyulunk. A statisztika a legerősebb eszköz meglepetések kimutatására.
And there's been some really wonderful surveys carried out recently by Ipsos MORI in the last few years. They did a survey of over 1,000 adults in the UK, and said, for every 100 people in England and Wales, how many of them are Muslim? Now the average answer from this survey, which was supposed to be representative of the total population, was 24. That's what people thought. British people think 24 out of every 100 people in the country are Muslim. Now, official figures reveal that figure to be about five. So there's this big variation between what we think, our perception, and the reality as given by statistics. And I think that's interesting. What could possibly be causing that misperception?
Az Ipsos MORI néhány csodás kutatást végzett az utóbbi években. Pl. amely az Egyesült Királyság több mint ezer felnőttjéről készült: vajon Anglia és Wales lakosainak hány százaléka muszlim? Az derül ki a teljes lakosságra nézve reprezentatívnak tartott felmérésből, hogy átlag 24%. Ezt hitték az emberek. A britek azt hiszik, hogy az ország lakosainak 24%-a muszlim. A hivatalos adatok viszont föltárják, hogy ez a szám 5% körül van. Óriási különbség van aközött, hogy mit hiszünk, mit észlelünk, s hogy milyen valóságot mutat a statisztika. Ez pedig nagyon érdekes. Mi okozhatja ezt a téves fölfogást?
And I was so thrilled with this study, I started to take questions out in presentations. I was referring to it. Now, I did a presentation at St. Paul's School for Girls in Hammersmith, and I had an audience rather like this, except it was comprised entirely of sixth-form girls. And I said, "Girls, how many teenage girls do you think the British public think get pregnant every year?" And the girls were apoplectic when I said the British public think that 15 out of every 100 teenage girls get pregnant in the year. And they had every right to be angry, because in fact, I'd have to have closer to 200 dots before I could color one in, in terms of what the official figures tell us.
Annyira izgalomba hozott a tanulmány, hogy előadásaim során kérdezősködni kezdtem. Előadást tartottam a hammersmith-i Szt. Pál Leányiskolában, a hallgatóság olyan volt, mint itt ez, azzal a különbséggel, hogy csak hatodikos lányokból állt. Megkérdeztem őket: "Lányok, szerintetek a brit közvélemény mit gondol, évente hány bakfis esik teherbe?" A lányok földühödtek, amikor közöltem, hogy a britek úgy hiszik, hogy 100 bakfis közül évente 15 esik teherbe. Igazuk volt, hogy földühödtek, mert valójában már a 200. pötty közelében járnék, mire beszínezhetnék egyet, a hivatalos adatok bizonysága szerint.
And rather like numeracy, this is not just an English problem. Ipsos MORI expanded the survey in recent years to go across the world. And so, they asked Saudi Arabians, for every 100 adults in your country, how many of them are overweight or obese? And the average answer from the Saudis was just over a quarter. That's what they thought. Just over a quarter of adults are overweight or obese. The official figures show, actually, it's nearer to three-quarters.
Ez, akárcsak a számolókészség, nem csak brit probléma. Az Ipsos MORI az utóbbi években az egész világra kibővítette a kutatást. Megkérdezték a szaúd-arábiaiakat, vajon az ország lakosai közül hány százalék túlsúlyos vagy elhízott? A szaúdiak általában azt felelték, hogy a 28%-a. Ezt hitték: túlsúlyos vagy elhízott a felnőttek több mint negyede. A hivatalos számok viszont azt mutatják, hogy közel 3/4-ük.
(Laughter)
(Nevetés)
So again, a big variation.
Megint csak óriási különbség!
And I love this one: they asked in Japan, they asked the Japanese, for every 100 Japanese people, how many of them live in rural areas? The average was about a 50-50 split, just over halfway. They thought 56 out of every 100 Japanese people lived in rural areas. The official figure is seven.
Ez a kedvencem: megkérdezték a japánokat, hogy 100 japán közül hányan élnek vidéken? Általában a fele – mondták. Úgy hitték, hogy a japánok 56%-a él vidéken. A hivatalos adatok szerint 7%-uk.
So extraordinary variations, and surprising to some, but not surprising to people who have read the work of Daniel Kahneman, for example, the Nobel-winning economist. He and his colleague, Amos Tversky, spent years researching this disjoint between what people perceive and the reality, the fact that people are actually pretty poor intuitive statisticians. And there are many reasons for this. Individual experiences, certainly, can influence our perceptions, but so, too, can things like the media reporting things by exception, rather than what's normal. Kahneman had a nice way of referring to that. He said, "We can be blind to the obvious" -- so we've got the numbers wrong -- "but we can be blind to our blindness about it." And that has enormous repercussions for decision making.
Rendkívüli eltérések, és egyeseknek meglepők, de azoknak nem, akik olvasták pl. Daniel Kahneman Nobel-díjas közgazdász művét. Munkatársával, Amos Tverskyvel évekig kutatta az észlelés és a valóság közti különbséget, azt a tényt, hogy az emberek elég rossz ösztönös statisztikusok. Ennek több oka van. Az egyéni tapasztalatok feltétlenül befolyásolják észleléseinket, ahogy a média is, amikor az eseményekről normálisnak nem mondható módon számol be. Kahneman ezt találóan fogalmazta meg: "Vakok lehetünk a nyilvánvalóra" –, tehát rossz számokkal dolgozunk – "de ez ügyben a vakságunkat sem látjuk." Ez pedig károsan hat a döntéshozatalra.
So at the statistics office while this was all going on, I thought this was really interesting. I said, this is clearly a global problem, but maybe geography is the issue here. These were questions that were all about, how well do you know your country? So in this case, it's how well do you know 64 million people? Not very well, it turns out. I can't do that. So I had an idea, which was to think about this same sort of approach but to think about it in a very local sense. Is this a local? If we reframe the questions and say, how well do you know your local area, would your answers be any more accurate?
Eközben a statisztikai hivatalban arra gondoltam, hogy ez tényleg érdekes. Azt mondtam, hogy ez világprobléma, de talán a földrajz okozza. E kérdések mind arra vezettek: milyen jól ismered a hazádat? Esetünkben pedig: mennyire jól ismered a 64 millió embert? Kiderül, hogy nem valami jól. Nekem nem megy. Támadt egy ötletem, amiben ugyanolyan megközelítési módra gondoltam, de nagyon is helyi szinten. Mi az, hogy helyi? Az átfogalmazott kérdés így hangozhat: Mennyire jól ismerjük a környékünket? Így már pontosabbak lesznek a válaszaink?
So I devised a quiz: How well do you know your area? It's a simple Web app. You put in a post code and then it will ask you questions based on census data for your local area. And I was very conscious in designing this. I wanted to make it open to the widest possible range of people, not just the 49 percent who can get the numbers. I wanted everyone to engage with it. So for the design of the quiz, I was inspired by the isotypes of Otto Neurath from the 1920s and '30s. Now, these are methods for representing numbers using repeating icons. And the numbers are there, but they sit in the background. So it's a great way of representing quantity without resorting to using terms like "percentage," "fractions" and "ratios."
Terveztem ezért egy játékot. "Mennyire jól ismered a környékedet?" Egyszerű webalkalmazás. Irányítószámunkat beírva a program a népszámlálás adataira támaszkodva kérdez a környezetünket illetően. Tervezéskor nagyon tudatosan jártam el: azt szerettem volna, ha a legszélesebb kör használja, nemcsak a számokhoz értő 49%. Szerettem volna, ha mindenki rákap. A játék tervezésekor az ihletet az Otto Neurath által az 1920-30-as években kidolgozott Isotypes adta. Ezek számok ábrázolására való módszerek képi jelek többszöri ismétlésével. Ott vannak a számok, de a háttérbe húzódva. Nagyszerű módszer mennyiségek ábrázolására, és elkerülhető vele pl. a százalék, a tört vagy az arány fogalmának használata.
So here's the quiz. The layout of the quiz is, you have your repeating icons on the left-hand side there, and a map showing you the area we're asking you questions about on the right-hand side. There are seven questions. Each question, there's a possible answer between zero and a hundred, and at the end of the quiz, you get an overall score between zero and a hundred. And so because this is TEDxExeter, I thought we would have a quick look at the quiz for the first few questions of Exeter. And so the first question is: For every 100 people, how many are aged under 16? Now, I don't know Exeter very well at all, so I had a guess at this, but it gives you an idea of how this quiz works. You drag the slider to highlight your icons, and then just click "Submit" to answer, and we animate away the difference between your answer and reality. And it turns out, I was a pretty terrible guess: five.
Lássuk a játékot! Bal felől vannak a jelképek, és a jobb oldali térképen látszik, mely földrajzi területre vonatkoznak a kérdések. Hét kérdést teszünk föl. Minden kérdésnél a lehetséges válasz nulla és száz közé eshet, és a játék végén kiderül az összesített pontszám, ami nulla és száz közé eshet. Mivel ez itt a TEDxExeter, nézzük meg gyorsan, miket kérdez először a program Exeterről. Az első kérdése: 100 fő közül hány a 16 évesnél fiatalabb? Nem túl jól ismerem Exetert, ezért csak saccolni tudtam, de azért képet kapnak a játék működéséről. Elhúzzák a csúszkát a képecskék kijelölésére, majd az OK-ra rákattintva felelnek. Megjelenítjük a válasz és a valóság közötti különbséget. Kiderül, hogy jól melléfogtam; a valóságban 5.
How about the next question? This is asking about what the average age is, so the age at which half the population are younger and half the population are older. And I thought 35 -- that sounds middle-aged to me.
Mi a következő kérdés? Kíváncsi az átlagéletkorra, arra a korra, amelynél a sokaság fele fiatalabb, illetve a fele idősebb. Úgy gondoltam, hogy 35; ezt olyan középkorúnak érzem.
(Laughter)
(Nevetés)
Actually, in Exeter, it's incredibly young, and I had underestimated the impact of the university in this area. The questions get harder as you go through. So this one's now asking about homeownership: For every 100 households, how many are owned with a mortgage or loan? And I hedged my bets here, because I didn't want to be more than 50 out on the answer.
Valójában Exeter hihetetlenül fiatal, de én alulértékeltem az egyetem helyi hatását. A kérdések egyre fogósabbakká válnak. E kérdés a lakástulajdonra vonatkozik. 100 háztartás közül hányat terhel jelzálog vagy hitel? Lefedeztem magam, mert nem akartam 50-nél többet mondani.
(Laughter)
(Nevetés)
And actually, these get harder, these questions, because when you're in an area, when you're in a community, things like age -- there are clues to whether a population is old or young. Just by looking around the area, you can see it. Something like homeownership is much more difficult to see, so we revert to our own heuristics, our own biases about how many people we think own their own homes.
Tényleg, ezek a kérdések már nehezebbek, mert ha valamely területen vagy közösségben élünk, az életkor dönti el, hogy a sokaság öreg-e vagy fiatal. Elég körülnéznünk, és látjuk. De pl. a lakástulajdon kérdését sokkal nehezebb megítélni, ezért a heurisztikánkhoz térünk vissza, arra vonatkozó előítéletünkhöz, hogy hányan laknak a sajátjukban.
Now the truth is, when we published this quiz, the census data that it's based on was already a few years old. We've had online applications that allow you to put in a post code and get statistics back for years. So in some senses, this was all a little bit old and not necessarily new. But I was interested to see what reaction we might get by gamifying the data in the way that we have, by using animation and playing on the fact that people have their own preconceptions.
Az a helyzet, hogy amikor kibocsátottuk a játékot, az alapjául szolgáló népszámlálási adatok már többévesek voltak. Voltak online alkalmazások, amelyekkel irányítószám alapján többéves idősorokat kaphatunk. Bizonyos értelemben ezek egy kissé avittasok voltak, és nem feltétlenül újak. De érdekelt, hogy milyen lesz a reakció, ha animációval játékossá tesszük a rendelkezésünkre álló adatokat, és arra játszunk rá, hogy léteznek előítéletek.
It turns out, the reaction was, um ... was more than I could have hoped for. It was a long-held ambition of mine to bring down a statistics website due to public demand.
Kiderült, hogy a reakciók jócskán... hm... meghaladták a várakozásomat. Régen dédelgetett vágyam egy statisztikai oldal, amely a közönség igénye miatt omlik össze.
(Laughter)
(Nevetés)
This URL contains the words "statistics," "gov" and "UK," which are three of people's least favorite words in a URL. And the amazing thing about this was that the website came down at quarter to 10 at night, because people were actually engaging with this data of their own free will, using their own personal time. I was very interested to see that we got something like a quarter of a million people playing the quiz within the space of 48 hours of launching it. And it sparked an enormous discussion online, on social media, which was largely dominated by people having fun with their misconceptions, which is something that I couldn't have hoped for any better, in some respects. I also liked the fact that people started sending it to politicians. How well do you know the area you claim to represent?
Ez az URL tartalmazza a "statistics", "gov" és az "UK" szókat, amely a legkevésbé kedvelt három szó az URL-ben. A megdöbbentő az, hogy a weboldal este háromnegyed tízkor tényleg összeomlott, mert az emberek önszántukból foglalkoztak ezekkel az adatokkal, szabadidejükben. Nagyon érdekes volt látnom, hogy negyedmillióan játszanak valamivel a megjelenésétől számított 48 óra alatt. Heves vita alakult ki az interneten és a közösségi oldalakon, amelyet jórészt azok uraltak, akik viccesnek találták előítéleteiket. Ennél jobbat nem is kívánhattam volna. Az is tetszett, hogy az emberek küldözgették ezt a politikusoknak. Mennyire ismered jól az állítólag képviselt területed?
(Laughter)
(Nevetés)
And then just to finish, going back to the two kinds of people, I thought it would be really interesting to see how people who are good with numbers would do on this quiz. The national statistician of England and Wales, John Pullinger, you would expect he would be pretty good. He got 44 for his own area.
Végezetül, térjünk vissza a két embertípushoz! Arra gondoltam: érdekes lenne megtudni, hogy akik jól bánnak a számokkal, nekik hogy menne a játék. John Pullinger, Anglia és Wales főstatisztikusa, arra számítanánk, eléggé jeleskedne. A területéből 44 pontot ért el.
(Laughter)
(Nevetés)
Jeremy Paxman -- admittedly, after a glass of wine -- 36. Even worse. It just shows you that the numbers can inspire us all. They can surprise us all.
Jeremy Paxman tévés újságíró – elismerem, egy pohár bor után – 36-ot. Még rosszabb. Ez csak arra utal, hogy a számok mindenkit megihletnek. Meglephetnek.
So very often, we talk about statistics as being the science of uncertainty. My parting thought for today is: actually, statistics is the science of us. And that's why we should be fascinated by numbers.
Nagyon gyakran a statisztikáról mint a bizonytalanság tudományáról beszélünk. Mai búcsúgondolatom: a statisztika a mi tudományunk. Ezért lenyűgözőek a számok.
Thank you very much.
Köszönöm szépen.
(Applause)
(Taps)